Dr. Kasza Péter

2026. október 06.

Dr. Kasza Péter, az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára vehette át idén az Év Bölcsészet- és Társadalomtudományi Publikációja Díjat a Szegedi Tudományegyetem évnyitó ünnepségén. Wolfgang Lazius 16. századi bécsi történetíró magyar történelmi témájú, kéziratban maradt, latin nyelven írt művét adta ki német nyelvű előtanulmánnyal és jegyzetapparátussal ellátva. A Vier Bücher über die Ereignisse in Ungarn (1540–1546) című kötet a Bécsi Magyar Történeti Intézet rangos Publikationen der ungarischen Geschichtsforschungen in Wien (PUGW) sorozatában jelent meg.


– Ki volt Wolfgang Lazius, és milyen eseményekről számol be abban a művében, amelyről a díjazott publikációja szól?

– Wolfgang Lazius (1514–1565) osztrák származású, Bécsben született és Bécsben élt humanista, aki rendkívül beágyazott figurája volt a közép-európai humanizmusnak és a bécsi intellektuális életnek. Eredeti szakmáját tekintve orvos volt, és praktizált is; a korban ez nem volt egyértelmű, gyakran előfordult ugyanis, hogy egyes humanisták az orvosi egyetem elvégzése után csak bölcsésztevékenységet végeztek, és nem praktizáltak. Laziust Habsburg Ferdinánd király és császár személyes udvari orvosává is választotta, úgyhogy valószínűleg jó szakember lehetett. Irodalmi tevékenysége azonban nem az orvostudományhoz kötődik; írói hagyatékából alapvetően egy klasszikus humanista életmű rajzolódik ki. Abszolút reneszánsz figura: kéziratgyűjtő, numizmatikával is foglalkozik, vagyis éremgyűjteménye van, valamint feliratokat gyűjt és ír át. Történetíróként az ókori irodalommal és történelemmel kapcsolatban jelentet meg szövegeket, és – ami engem igazán érdekelt – saját korának történetét is megpróbálja feldolgozni. A kötet, amellyel a díjat nyertem, udvari történetírói munkássága részeként született. Egy nagy Ausztria-történetnek lett volna egyik alkotóeleme, amelyet Lazius a római hódítástól egészen a saját koráig tervezett megírni, de csak töredékesen készült el. Ezeket tíz könyvből álló egységekre, úgynevezett decasokra akarta tagolni, de java része ennek soha nem készült el. Fennmaradt viszont az V. decas teljes szövege, amelyben 1526 és 1556 közötti magyarországi eseményekről ír; számomra ez volt igazán izgalmas. A munkáltatója ekkor Ferdinánd magyar és cseh király, később német-római császár, és Magyarország lehető legzavarosabb, legviharosabb időszakában járunk. Óriási változások történnek a mohácsi csata után, teljesen átrendeződik Közép-Európa képe, megváltoznak hatalmi viszonyai, Lazius pedig részben cselekvő szemtanúja a történteknek.


Dr. Kasza Péter
Dr. Kasza Péter, az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Fotó: Bartha Karina

 

– A szöveg, amelyhez az előtanulmányt írta, három változatban maradt fent kézirat formájában. Van jelentősége a három változat különbségeinek?

 

– Abszolút van. Amit ebben a kötetben megjelentettem, az tulajdonképpen a kéziratok alapváltozata, a maggondolata. Lazius az 1540-es évek végén lesz hivatalos udvari történetíró, és elsőként az 1540-1546 közti időszak magyarországi eseményeit tárgyalta; egészen biztosan tudjuk, hogy ez a szöveg 1548-ra elkészült.

Ebben Ferdinánd ellenfelének, Szapolyai János királynak a halála utáni időszakot állítja fókuszba. Mint tudjuk, a mohácsi csata után Habsburg Ferdinándot és Szapolyai Jánost szinte egyszerre választják királlyá. A két uralkodó által megkötött váradi béke értelmében, amennyiben János király meghal – akár van utóda, akár nincs –, Ferdinánd kapja meg az országrészét. Szapolyai János 1540-ben meghal, és mivel van utódja, a tanácsosai úgy döntenek, nem tartják be az egyezséget, és nem fogják Ferdinándnak átadni az egykor Szapolyai uralta területeket. Ferdinánd ezért haddal indult Magyarországra, hogy érvényesítse szerződéses jogait. Ez az első hadjárat, amely Buda elfoglalását célozza, a Lazius által megírt történet első könyve. Ilyen hadjáratok vannak 1540-ben, 1541-ben és 1542-ben; ez három könyvet tesz ki. Az 1541-esről ír legrészletesebben, mert ebben tábori orvosként személyesen is részt vett. Az utolsó könyv, a negyedik pedig azt beszéli el, hogy 1543-44-ben a török által elfoglalt Buda köré hogyan épült ki a Hódoltság első övezete. Az izgalmas ebben az, hogy Lazius szemtanúként és elsőként ír egy monografikus művet a témáról. Buda eleste, az ország középső részének oszmán megszállása 150 évre teljesen átírja a magyarországi erőviszonyokat. Lazius az elsők között ragadja meg ezt a pillanatot, és megpróbálja elbeszélni, hogyan vezet oda a Ferdinánd és János közötti megállapodás megszegése, hogy a törökök elfoglalják Budát. Ott ér véget a történet, hogy 1547-ben Ferdinánd és az oszmánok megkötik az ún. első drinápolyi békét. Lenyűgözött az a tény, hogy egy bécsi humanista ilyen korán felismerte ezeknek az éveknek a jelentőségét, és rögzítette a pillanatot, ahogy az ország középső részébe „beleharap” az oszmán hódoltság. Ezt az 1548-ra elkészült szöveget Lazius biztos, hogy különálló műnek szánta. Ebből van két változat: egy korábbi piszkozat és egy későbbi tisztázat. Praefatio, vagyis bevezetés is tartozik hozzá, amelyben a kezdetektől 1526-ig tekinti át a magyar történelmet. Olyan eseményeket tehát, amelyek nem voltak feltétlenül ismertek a potenciális olvasó számára, ezért ezt nagy lépésekben végigveszi, hogy azután a lényegi információról beszélhessen. Szerintem a fennmaradt szöveg egy kiadásra előkészített tisztázat, de nyomtatásra nem került sor; nem tudjuk, miért. Az 1550-es évekre aztán átdolgozza a koncepciót, ekkor már a decades nagy vállakozása lebeg a szeme előtt, és kibővíti 10 könyvre a magyar események tárgyalását. Ebben a harmadik változatban már az 1526 és 1556 közti harminc évről van szól.

 

– Mennyire objektív történetíró Lazius? Egyáltalán van-e objektív történetírás?

– Ez már párezer éves dilemma, hogy lehet-e egy történetíró objektív. Laziusnál azért könnyű erre válaszolni, mert ő biztos, hogy nem volt objektív. Én irodalomtörténészként, és nem történészként foglalkozom történetírókkal, így számomra nem az az elsődleges tényező, hogy hiteles információt kapok-e. Alapvetően egy szöveget látok, és az érdekel, hogy ezek a történeti szövegek hogyan akarják elbeszélni, vagy jobban mondva láttatni a valóságot. Lazius nagyon innovatív módon nyúl az eseményekhez; ha arról van szó, egész egyszerűen meghajlítja a teret, átfazonírozza az eseménysort, megváltoztatja a kronológiát, hogy úgy jöjjön ki, ahogy az számára és a megbízói számára a lehető legkényelmesebb. Mondok egy példát: 1540-ben Budát nem sikerült a Habsburgoknak kiénekelni a Szapolyai párt kezéből, nem is nagyon próbálkoztak ostrommal, de azért elfoglalták a környező városokat, köztük a túlsó parton fekvő Pestet is, ami ugye ekkor még önálló város. Novemberben hazavonult a Habsburg fősereg, de Pesten maradt egy helyőrség. Később érkezik egy török felmentő sereg néhány magyar alakulattal, hogy kiostromolják a Habsburg-csapatokat. Ez megtörtént esemény, vannak rá források. Március 20-a körül indult az ostrom, és április 6-ig tartott. Azért ilyen későn támadtak, mert a török sereg az előző ősszel elindult fölfelé a Dunán, de hajói szó szerint belefagytak a Dunába, ezért ott át kellett telelniük. Lazius rendkívül plasztikusan, filmbe illően írja le az ostromot. Az ő történetében kötésig érő hóban gázolnak az ostromlók, közben fagyási sérüléseket szenvednek; egyik oldalukat égeti a tűz, miközben alszanak, a hátuk meg fázik, mert a tűztől távolabb van, míg a védők leszedik a tetők zsindelyeit, hogy azzal tartsák melegen magukat. Lazius borzasztó élénk és heroikus téli hadjárat képét festi le, pedig hát ez a hadjárat tavasszal zajlott, és aligha volt ekkora a hóesés.

 

Vier Bücher über die Ereignisse in Ungarn (1540 - 1546)
Dr. Kasza Péter a Vier Bücher über die Ereignisse in Ungarn (1540–1546) című kötetére kapta az Év Bölcsészet- és Társadalomtudományi Publikációja Díjat. Fotó: Bartha Karina


–
Hogyan fordult a figyelme Lazius munkássága felé?

– Nagy szerencsém volt Laziusszal. Azok a szövegek érdekelnek a legjobban, amelyek történelmi tárgyúak, latin nyelven íródtak – nekem az a legerősebb idegen nyelvem –, és kéziratban maradtak fenn. Lazius műve tehát egyszerre kihívás filológiai, nyelvi és történeti szempontból is, és ez így komplexen kifejezetten érdekelt. 2014-15 körül fejeztem be a disszertációm könyvvé alakítását; ilyenkor az ember témaválságba tud kerülni. Korábban azonban kézbe vettem Waczulik Margitnak a 20. század első felében írt monográfiáját a kora újkori történetírásról, és olvastam benne valamit Laziusról. Megjegyeztem magamnak, hogy érdekes lehet. Ezután 2015-ben egy ösztöndíjjal voltam Bécsben, ott utánanéztem, és kiderült, hogy három kézirat van latinul, ráadásul magyar történelmi tárgyúak, vagyis éppen nekem való szövegek.

 

– Mekkora kihívást okoz egy kézírás elolvasása? Milyen módszerrel tud ilyenkor dolgozni?

 

– A kéziratok olvasása egy tudományág, paleográfia a neve, én ezt tanultam. Kaptam képzést, sok ilyet csináltam. Nem úgy megy, hogy az ember leül és elolvassa, de ördöngösen sok gyakorlat sem kell hozzá, nem igényel évtizedes munkát. Kézírása válogatja persze, de amik Laziustól megvannak, azok alapvetően tisztázatok, tehát relatíve szép írások. Azért mondom, hogy relatíve, mert nyilván akkor szépek, ha az ember szeme megszokta az írásképet, de egyébként sem macskakaparásszerű skiccekről van szó. Viszonylag jól lehetett olvasni, persze nem mindig mindent: kerülhet a sorra egy tintapaca, kiszakad a lap. Ez előfordul. Van egy sor margómegjegyzése, és beszúrt sora is volt, amelyeket nem volt mindig könnyű kisilabizálni. Persze, nem tudok minden egyes írást elolvasni. A 16. századi írásokkal sokat foglalkoztam, számos levelet és egyéb kéziratot láttam, de a 12. vagy 13. századi szövegekkel simán megfognának.

 

– Ahogy említette is, elég összetett munkát végez. Melyik részét élvezi a legjobban?

 

– Az a jó benne, hogy ha megunom az egyiket, akkor elkezdem a másikat. Vegyük példának a Lazius-kötettel való munkát. Amikor elkezdtem csinálni, volt három kötetnyi anyag. El kellett döntenem, hogy a három változat közül melyiket tekintem – filológiai kifejezéssel élve – alapszövegnek. Az alapszöveg azt jelenti, hogy arra alapozom a kiadást, és a többi változat eltéréseit ehhez képest jelölöm jegyzetekben; így készül az úgynevezett kritikai kiadás. Amikor ezt csináltam, még nem nagyon voltak digitálisan működő átíró programok, tehát a két kezemmel gépeltem be az egész szöveget. Ma már sok olyan program létezik, amely viszonylag jól tud szöveget átírni mesterséges intelligencia alapon. Valamennyi szöveget meg kell neki tanítani, és azután begépeli a szkennelve beadott kéziratot. Ezt persze javítani kell és átnézni. Én szerettem ezt a kézzel átírást, mert olyan volt, mint egy felfedező út, előttem soha senki nem olvasta végig a kéziratot, izgalmas, hogy ilyenkor járatlan utakon megy az ember. Ezután pedig egy tudományosan érdekes kihívás, hogy milyen megállapításokat lehet tenni a szövegről, hogyan lehet kontextusba helyezni, hogyan lehet a szerzőt, a szöveget és a korszakot összhangba hozni. A harmadik aspektus a fordítás: én ebből sajtó alá akarok rendezni tíz könyvet, ezen túlmenően pedig még másik hatot, azoknak a nagy része már megvan fordításban is. Számomra ez misszió is. A 19. században lehetett úgy latin nyelvű forrásszöveget kiadni, hogy az emberek olvasni tudták; minden iskolás tanult latinul igen nagy óraszámban, tehát egy kiadott latin szöveg sokak számára hozzáférhető volt. Ma ez nyilvánvalóan nincs így, még a szakmán belül sem feltétlenül olvas mindenki folyékonyan latinul. Fontosnak tartom, hogy ezek a szövegek le legyenek fordítva magyarra. Nem mindig könnyű a fordítói tevékenység, de azért sokszor nagyon tudom élvezni, hogy megszólal egy addig nem olvasott, kevesek által ismert latin szöveg magyarul.


– Ugyanilyen összetett a neolatin szövegekkel foglalkozó irodalomtörténész szakma, amely határterület is. Történésznek vagy irodalmárnak érzi inkább magát?

 

– Valójában nagyon sokáig küzdöttem azzal, hogy hova is tartozom. Amikor az ember határterületen mozog, nehéz megtalálnia a helyét. Ha történészekkel beszéltem, azt mondták, a Kasza irodalomtörténész. Ha irodalomtörténészek között voltam, akkor történésznek tekintettek. Mindig úgy éreztem, hogy éppen az aktuális körbe nem férek be. Nem volt olyan súlyos, de volt egy halvány kívülállóérzésem. És akkor Kulcsár Péterrel olvastam egy interjút; ő nagy példaképem, és a munkássága meghatározó a karrierem szempontjából. Ő ugyanezt mondta egy vele készült interjúban: a történészek irodalmárnak, az irodalmárok történésznek tekintették. Szóval megnyugodtam, hogy ha Kulcsár Péternek ez jó, akit én elképesztően nagy formátumú tudósnak gondolok, akkor nekem is biztos jó. Azóta előnyt kovácsolok ebből a határhelyzetből, és már nem úgy érzem, hogy sem itt, sem ott, hanem hogy itt is, meg ott is.


Dr. Kasza Péter
Fotó: Bartha Karina

 

– Mesélne a Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoportról?

 

– Szívesen! Kulcsár Péter 2013-ban, most már több mint 13 éve meghalt, a nevét viselő csoport jogilag 2021-ben alakult meg. Az Országos Széchényi Könyvtárban jött létre, aztán sikerült összekötni a Széchényi Könyvtárat, ahol én a kutatócsoport vezetőjeként dolgozom, és a Szegedi Tudományegyetemet, ahol a tanszéken dolgozom, így most már OSZK-SZTE kiterjesztésű kutatócsoportként funkcionál. Felismertük a kollégákkal, hogy a kora újkori történetírók – Lazius is ide tartozik – szövegei között szoros az összeköttetés. Ezek a szerzők egymást folytatják, vagy egymással szemben foglalnak állást. Ez a sok típusú szöveg hálózatba szervezhető, és olyan sok szerző és szöveg van, hogy egy ember nem tudja kezelni. Ezért szerveződtünk kutatócsoportba. Egy kutatócsoport akkor jó igazán, ha konkrét feladatai vannak, és ennek konkrét büdzséje van. Itt azért ennyire nem rózsás a helyzet, de van egy idea, hogy érdemes csinálni ilyen kutatóközösséget. Vagyunk az OSZK alkalmazásában hárman, Nagy Gábor kollégám, aki egyébként Miskolcon tanít, és Petneházi Gábor, aki éppen Innsbruckban dolgozik. Az a terv, hogy ezeket a kora újkori kiadatlan, vagy rosszul kiadott, vagy le nem fordított, vagy nem jól jegyzetelt szövegeket rendbe rakjuk, adott esetben fordításban is eljuttassuk az olvasóközönséghez. Célunk érvényes megállapításokat tenni, tanulmányokat, monográfiákat írni, konferenciákat szervezni.

 

– Úgy érzi, hogy elegen vannak rá?

– Nem, ez nem is háromemberes munka. Szegeden működik az országban egyedüliként neolatin tanszék, illetve a Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék részeként működik a neolatin műhely, ahol nem a klasszikus antikvitásban született szövegekkel foglalkozunk, hanem a 14. század után íródott latin nyelvű szövegekkel. Az SZTE-n tudnak a hallgatók neolatinra specializálódni, és van hozzá doktori program is. Az lenne az ideális, ha ebből a doktori programból kerülnének ki olyan kollégák, akik aztán megfelelő képzettséggel bírnak ahhoz, hogy fel tudjanak dolgozni ilyen szövegeket, és el tudjanak végezni olyan feladatokat, amelyekre nekünk már nem maradt időnk, energiánk. A feladat nem lesz egycsapásra megoldva, az első cél, hogy szerveződjön meg az a keretrendszer, amelyen belül elkezdhető a munka.

 

– A Vier Bücher über die Ereignisse in Ungarn -kötet latin szövegekkel, német jegyzetekkel és tanulmánnyal jelent meg. Tervezi magyarul is megjelentetni?

 

– Valóban, a belső címlap félrevezető, mert a cím magyarul is ott van, pedig a kötetben magyar szöveg egyáltalán nincs; latin cím pedig nincs feltüntetve a latin szöveg ellenére. Amikor Kulcsár Pétert felkereste egy kolléga azzal, hogy átadja neki egy megjelent könyvét, Kulcsár kézbe vette, és azt mondta: „Na, nézzük, hány hiba van benne!” Kinyitotta, és azt mondta: „Nini!”, és akkor már talált is egy hibát. Most az a „nini!” ennek a címlapnak szólna.


Kasza Péter Nini
Kasza Péter és Nagy Gábor által szerkesztett „Nini!” című, Kulcsár Péter tiszteletére készült tanulmánykötet. Fotó: Bartha Karina


Ez a Lazius-szöveg nyomtatásban ezelőtt soha nem jelent meg, 1548-tól 2025-ig egy kódexben pihent kéziratban. Azért adtuk ki részben németül, mert a Bécsi Magyar Történeti Intézet Publikationen der ungarischen Geschichtsforschungen in Wien (PUGW) sorozatában jelent meg. Nagyon sokat dolgoztam a kötettel, de a háttér elengedhetetlen volt hozzá. Köszönettel tartozom a PUGW-sorozatnak, hogy befogadott, és a sorozat szerkesztőinek. Főleg Oros András kollegám szakmai támogatását és türelmét emelném ki, aki szerkesztőként nagyon sokat dolgozott azon, hogy a kötet ebben a formában megjelenjen.

A PUGW-sorozatban sok forrásszöveget adnak ki, gyakran németet és latint, és az az elvárás, hogy az előtanulmány és a jegyzetapparátus németül íródjon hozzá. Igen, a terv az, hogy ez az anyag jelenjen meg magyar fordításban magyar nyelvű jegyzetekkel is, mert ez a tudományos kötet így alapvetően nem a nagyközönségnek szól, éppen az idegennyelvűsége miatt. De jó lenne, ha lenne egy olyan Lazius-kötet, amelyet normális ember is kézbe tud venni, nemcsak ilyen elvetemült latinisták.

 

Balog Helga
Fotó: Bartha Karina