Bezár

Hírarchívum

Dr. Nagy Judit_SZTE

A szájsebészettől az El Caminóig: az útkeresés és az írás felszabadító ereje – Interjú Dr. Nagy Judittal

A szájsebészettől az El Caminóig: az útkeresés és az írás felszabadító ereje – Interjú Dr. Nagy Judittal

2026. október 30.
5 perc

Különleges és inspiráló találkozásnak adott otthont a Szegedi Tudományegyetem Rektori Épületének díszterme a 30. Őszi Kulturális Fesztivál keretében. Október 15-én mutatták be Dr. Nagy Judit fogorvos, szájsebész szakorvos, háromgyermekes édesanya és író Caminóra mentem. Puszi. Anya című kötetét. A rendezvényen Rácz Zsuzsa író, újságíró – akinek szintén a napokban jelenik meg Csillámpóni, gyere haza! című legújabb könyve – volt a beszélgetőtárs, a művekből pedig Beslin Anita műsorvezető olvasott fel részleteket. A bemutató apropóján Dr. Nagy Judittal beszélgettünk az alkotói egymásra találásukról, a zarándokút belső megéléseiről, az írás flow-élményéről, valamint egykori egyetemi éveiről.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Kívülről úgy tűnik, Rácz Zsuzsával sok közös pont van az életetekben: az anyaság megélése, az utazások iránti szenvedély és a komfortzónából való bátor kilépés mindkettőtöket összeköt. Hogyan találtatok egymásra, és mi a legfontosabb dolog, amit tanultál tőle akár szakmailag, akár emberileg?

 

Igen, valóban néha én is úgy érzem, mintha Zsuzsa élményei, történetei, elmesélései a saját életemet, mindennapjaimat, érzéseimet tükröznék. Biztosan rokon lelkek vagyunk, máskülönben nem tartottunk volna közösen könyvbemutatót.

Zsuzsa másfél éve Szegeden, az Agórában tartott előadást a Kovácsné kivan című kötete kapcsán, nőnap környékén. Ismerjük a munkásságát: nincs nála nagyobb aktivista ma, aki a nők jogaiért többet és jobban szót emelne. Erre az előadásra vett a barátnőm egy jegyet nekem is. Először még én is csak egy néző voltam a sorokban, mint bárki más, viszont aztán szembejött velem az internetes felületeken a storycoaching tanfolyama, ami a kreatív írásról is szól. Egyértelmű volt, hogy jelentkezem, és ettől a ponttól már nem volt megállás. Szakmailag az írás felszabadító érzését, élményét akarja mindenkivel megéreztetni. Emberileg pedig mindig csodálom, mennyire közvetlen, segítőkész tudott maradni az ismertsége ellenére.

 

A könyvbemutatón említetted, hogy a „Caminó nem azt adja, amit vársz tőle, hanem amire szükséged van”. Neked az írást adta. Mit gondolsz, miért éppen erre volt szükséged? Mit jelent neked az írás?

 

Az irodalom mindig is közel állt a szívemhez, középiskolában még magyartanár akartam lenni. Eltelt néhány év, sőt évtized, és teljesen más formában ugyan, de ez a szenvedély visszatért az életembe. Hogy mit jelent nekem? Számomra az írás egy végtelenül megnyugtató flow-élmény, miközben az utolsó betűig mély önismeretet, határtalan alkotást és igazi önkifejezést nyújt.

 

Azt írod, hogy „Caminó nem egy elérhetetlen misztérium, hanem egy modern slow life.” Mit jelent ez a gyakorlatban? Sikerült ebből a lassúságból hazahozni valamit?

 

Megvallom őszintén, csak ideig-óráig. Utána újra bedarálnak a mindennapok, mert nehezen tudok kikapcsolni sajnos, és mindig rengeteg tervem van. De a módszer és az élmény megvan, és szerencsére bármikor ismételhető. Már tudom is, melyik lesz a következő Caminó-útvonal, amin végig megyek.


Dr. Nagy Judit_SZTE_2026
Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek. Fotó:Sahin-Tóth István

 


Mi volt a legjobb és a legrosszabb élményed az út során?

 

A legrosszabb rögtön a második gyaloglós napon ért. Amikor még teljesen rutintalan zarándok voltam, letértem a szokásos sárga nyíllal jelölt útról. Jó irányba mentem, de nem nyilak jelölték az utat, én pedig mindenhol azokat kerestem. Három órán keresztül senkivel sem találkoztam. Olyan volt, mintha legyalogoltam volna a térképről – az a három óra nem jó emlék.

 

Cserébe viszont legjobb emlékből rengeteg van. Csak úgy pörögnek a fejemben a találkozások, a szebbnél szebb helyek, azok a gondolatok, amelyekre ott jöttem rá. Talán az emberek közül Anna Tapken német irodalom tanárt emelném ki, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot. A helyszínek közül pedig egyértelműen Finisterre az aranyérmes, ott is az Albergue Por Fin nevű magyar zarándokszállás véletlen megtalálása a befutó.

 

Rácz Zsuzsa szintén most jelentkezik új kötettel, a Csillámpóni, gyere haza! szerzője régóta ír a női lét és az anyaság kihívásairól. Látsz esetleg közös pontokat az ő új könyve és a te Caminó-élményeid között?

 

Mindkét könyv témáját valahol az anyaság, a család és a családi élet ihlette. Ennek a non stop érzelmi körforgása, a rengeteg feladat és felelősség a művek alapmotívuma, csak éppen egy kicsit más oldalról megközelítve. A középpontban mi, nők állunk, akik soha véget nem érő energiával próbáljuk a legszentebb közösségünket, a családot minden oldalról táplálni, összetartani, szeretni, megóvni és fejleszteni – sokszor a végkimerülésig. Aztán a Csillámpóni Caminóra megy, de mindig hazatalál.

 

Mindketten a magatok módján arra inspiráljátok a nőket – de talán még a férfiakat is, hogy merjenek változtatni. Mit üzennél azoknak az embereknek, akik titeket olvasva elkezdik érezni a változás iránti vágyat, de még nem mernek elindulni?

 

Pedig csak úgy fogják megérteni, mit is jelent a változás, és milyen felszabadító érzés tud lenni, ha megteszik az első lépést. Mindig az a legnehezebb. A legfontosabb, amit mindenkinek tudnia kell ezzel kapcsolatban, hogy nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki a félelmei ellenére mégiscsak mer lépni és cselekedni.

 

Említetted, hogy legutóbb a diplomaosztódon jártál az SZTE Rektori Épületének dísztermében. Ez egy igazán szimbolikus pillanat – most, hogy ugyanitt tartottad a szegedi könyvbemutatódat, milyen érzések, emlékek törtek fel benned? Visszatekintve mit jelentettek számodra az itt töltött egyetemi évek?

Ez pontosan ugyanaz a körforgás-élmény, mint az írással a gyermekkori irodalomszeretetem visszatérése. Mintha csak ma lett volna, hogy tizenévesen a magyar szakkal kacérkodtam, huszonévesen pedig megkaptam a diplomámat a díszteremben. Hogy repült el az elmúlt húsz év egy szempillantás alatt? Az egyetemi évek innen nézve a leggondtalanabb éveim voltak, és a nagylányomnak is mindig ezt mondom: úgy élje most ezt az időszakot, hogy a legszebb évei lesznek az életének.

Dr. Nagy Judit története és a Caminóra mentem. Puszi. Anya című kötet nemcsak egy fizikai zarándoklat lenyomata, hanem annak is a bizonyítéka, hogy a hivatás, a család és az önmagunkra találás vágya nem kizárják, hanem elmélyítik egymást. A szerző példája mindannyiunk számára inspirációt nyújthat ahhoz, hogy merjünk kilépni a hétköznapok sűrűjéből, és elindulni a saját utunkon.

Császár Dorina
Fotó: Sahin-Tóth István

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek