Iván Sára zenei karrierjének alapjait a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karán - akkor még Zeneművészeti Karnak hívták - fektette le, ahol 2016-ban szerezte meg BA-, három évvel később pedig MA-diplomáját operaének szakon. Kiemelkedő tehetségét az intézmény is hamar felismerte: tanulmányai alatt háromszor nyerte el a Sófi József Alapítvány ösztöndíját, 2019-ben pedig a Szegedi Tudományegyetem „Év művésze” díjjal jutalmazta. Szegedi tanulmányai alatt mutatták be első operettjét, az Ez történt Bécsben című művet, amely már fiatalon ráirányította a figyelmet zeneszerzői tehetségére.
 |
| Ragyogóan sütött a Nap az interjú alatt, de Iván Sára kisugárzása és lendülete is hatással van mindenkire, akivel együtt dolgozik. Fotó: Sahin-Tóth István |
A határtalanság a tanulmányaiban is megmutatkozott: az operaénekkel párhuzamosan, 2017-ben felvételt nyert a bolzanói Claudio Monteverdi Conservatorio zeneszerzés szakára. Egy ösztöndíj révén a stockholmi Királyi Zeneakadémián (Kungliga Musikhögskolan) zeneszerzést és karmesterséget is hallgatott, végül 2022-ben Bolzanóban diplomázott a legmagasabb fokozattal. Októberhez különösen szorosan kapcsolódik az 1956-os forradalom ihlette zenei alkotása, a Fragment über die Hoffnung (Töredék a reményről) című kamaradarab, amellyel 2023-ban, a 24. weimari kortárszenei tavaszi fesztivál nemzetközi zeneszerzőversenyén 2. díjat és közönségdíjat nyert. A művet Márai Sándor Mennyből az angyal című, az 1956-os forradalomról szóló, ikonikus verse ihlette. Iván Sára saját elmondása szerint a költeményből leginkább a záró sor – "Egy nép kiáltott, aztán csend lett" – inspirálta a darab megírására. A fuvolára és csellóra írt duó különlegessége, hogy a zenészek a hangszeres játék mellett prózát mondanak, színészként is jelen vannak a színpadon, így fejezve ki a műben megjelenő érzelmeket és a béke iránti vágyat. 2021 óta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulatának megbecsült karmestere és zenei alkotója. Iván Sára ma is szoros kapcsolatot ápol Szegeddel: rendszeresen követi a Szegedi Nemzeti Színház munkáját, alkotásaival pedig több alkalommal visszatért a város zenei életébe.
Mikor voltál utoljára itt, alma materedben?
Ha minden csillagállás megengedi, örömmel jövök el az énekes diplomakoncertekre. Mindig nagy öröm számomra az egyre újabb és újabb generációkat meghallgatni, illetve a volt tanáraimmal újra találkozni. Különlegesnek érzem azokat a pillanatokat, amikor úgy hozza az élet, hogy volt egyetemi társakkal kerülünk közös zenekari árokba. Ez mindig pozitív érzéssel tölt el.
Gyermekkorodból nagyon erős zenei hatásokat, alapokat hoztál. Mennyiben módosították, egészítették ki ezt a Szegedi Tudományegyetemen tanultak, és hogyan formáltak tovább a külföldi tapasztalatok?
Nagyon szép emlékek jutnak eszembe a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán töltött éveimről. Egyrészt, mert Szeged a szülővárosom, másrészt mert sok tekintetben meghatározó emlékeket és tapasztalatokat vihettem magammal. Számomra az énektanszék adta azokat az alapokat, amelyeket ma – ugyan már nem énekesként, hanem - karmesterként és zeneszerzőként alkalmazhatok. Külföldi tanulmányaim az utóbbi kettő szakterületre koncentrálódtak elsősorban, így a zeneművészet teljesen más perspektívából került megvilágításba a számomra. Úgy gondolom, hogy ezek a különböző nézőpontok remek kiindulási pontot jelentettek, és boldog vagyok, hogy három irányból közelíthetek meg egy művet.
A szegedi hallgatói évekkel kapcsolatban mire emlékszel vissza a legszívesebben?
A legelső dolog, ami eszembe jut, az a kísérletezés. Sohasem voltam az a diák, aki beletörődött a megszokottakba. Szerettem szakmai értelemben vett vitákba, eszmecserékbe bonyolódni. Örültem, mert sokszor volt rá lehetőségem. Nagyon sokat tanultam főtárgytanáromtól, Andrejcsik Istvántól, valamint Csengery Adrienne-től, Bátori Évától, Koczka Ferenctől és Oberfrank Pétertől. Oktatóim közül a legmeghatározóbb szakmai kapcsolat Kerényi Mariannhoz fűzött, aki már konzis koromban is mesterem volt. Az ő művészi hozzáállása, profizmusa, felkészültsége és szigora mindig példa volt előttem. Diplomakoncertemnek része volt Bartók Béla Ady Endre verseire komponált Öt dal (op. 16.) című műve, amely Mariann nélkül nem valósulhatott volna meg.
 |
| A zongorához ülve azonnal átszellemült. Megszületett a kapcsolat hangszer és ember között. Egy népdalt játszott, de úgy, hogy első hallásra Chopin is lehetett volna, persze csak a laikus fülnek. Sajnos a csodának csak a riporter és a fotós lehettek fültanúi. Fotó: Sahin-Tóth István |
Viszonylag kevés kislány mondja azt, ha megkérdezik tőle, hogy mi akar lenni, hogy karmester.
Igazából én sem feltétlen ezzel a gondolattal távoztam az oviból. Tizenöt éves korom körül született meg bennem a megmásíthatatlan szerelem a színház iránt. Az énektanulmányok kezdetén még a szubrettek boldog jövőjét láttam magam előtt, azonban az egyetemi évek alatt egyre erősödött az az érzésem, hogy jobban foglalkoztat egy ária felépítése, elemzése, megvalósításának módja, mint énekesként a színpadon állni.
Ez a felismerés vezetett oda, hogy a zeneszerzés és a karmesteri pálya lehet az én utam. Ösztönösen ebbe az irányba haladtam szakmailag is.
Laikus kérdés: ha a kottában le van írva minden, akkor mit csinál a karmester? És milyen a jó karmester?
A karmester feladata sokkal szélesebb körű, mint elsőre tűnik. A szakmai felkészültség, az adott mű alapos ismerete mellett fontos a pszichikai léte és energiaközvetítő hatása is. A mesterem, Pál Tamás mondta egyszer, hogy az, hogy milyen lesz az interpretáció, a karmester és a zenekar közötti kapcsolat, már abban a pillanatban eldől, amikor a dirigens beteszi a lábát a zenekari árokba. Az antré ugyanis kulcsfontosságú: be lehet lépni határozatlanul, de akár elsöprő lelkesedéssel és lendülettel is. Az energiákra és a művészekre azonnali befolyással van.
Van karmesteri álmod?
Egyszer nagyon szeretném Verdi La Traviata című operáját vezényelni. Rengeteg okot tudnék felsorolni, hogy miért nagy vágyam ezzel a művel foglalkozni, remélem, hogy egyszer megadatik az életben.
Mintha kimondatlan motivációd lenne a sztereotípiák ledöntése, a határok átlépése, legyen szó sportról, tanulásról, zenei műfajokról. Ez csak kívülről látszik így a felületes szemlélőnek, vagy valóban ez a belső motivációd?
Azt gondolom, hogy a határok feszegetése és átlépése az alkotó léttel kéz a kézben jár. Mindig arra törekszem – mind a komponálásban, mind a megvalósításban és prezentálásban –, hogy képes legyek kifejezni azt a belső energiát, érzést, amely bennem az adott darab megismerése vagy saját mű megírása során megszületik. Az egyik legfontosabb mozgatóerő számomra a közlés, ezért pedig igyekszem a legtöbbet tenni.
17 évesen operettet írtál, nemrég kortárszenei fesztiválon nyertél díjat kamaradarabbal, közben pedig vígoperát komponálsz. Hogyan fér meg egymás mellett a fejedben a weimari díjnyertes, mélyen elgondolkodtató Márai-adaptáció és a hagyományos operett játékossága?
Úgy gondolom, minden megírt kompozíció egy alkotó aktuális állapotát, állomását, fejlettségét képes bemutatni. Számomra a zeneszerzés létforma, és úgy, ahogy az életet, a műfajok skáláját is sokszínűnek tartom. Legalábbis én így szeretem. A műveimben is igyekszem mindig kísérletezni. Nem igazán viselem jól a korlátokat.
Milyen zenéket hallgatsz szívesen?
A zenehallgatás fogalmát szeretném két irányból megközelíteni. Az egyik, amely valamilyen szakmai árnyalatú elfoglaltság, számomra a hangszerelés tudománya központi kérdés. Tulajdonképpen azt mondanám, hogy a szenvedélyem. Éppen ezért szívesen hallgatok olyan műveket, amelyeknek a hangszerelése lenyűgöz és tanulási céllal figyelhetem meg. Ami a kikapcsolódást illeti, megrögzött Elvis Presley rajongó vagyok. Magyar viszonylatban pedig a Hungária zenekar sodor el a legjobban. Éppen ezért volt ajándék számomra a tavalyi Made in Hungária musical bemutatója a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, amely azért volt különösen kedves a számomra, mert a kedvenc dalaimmal foglalkozhattam, ráadásul a színház bizalmat szavazott és megbízott a dalok szimfonikus hangszerelésével is, így estéről estére élőben hangoznak el a legvagányabb rock ’n’ roll dalok. Nagy váltás, de mindemellett az operett nagy helyet foglal el a szívemben.
A színházban hogyan kell elképzelnünk a munkádat? Valahol a színészek bohém, gyakran éjszakai élete és a civilek „reggelnyolctóldélutánnégyig” műfaja között?
Éjszakai bagoly vagyok, a „reggel 8” kifejezést nem is ismerem. Azon szerencsések közé tartozom, akinek a „munkája” egyben a szenvedélye is. Ebből nehéz kikapcsolni, igazából olyan, mintha egy végtelenített lemez forogna bennem, és sohase lenne áramszünet. Alkotási időszakokban egyáltalán nem érzem az időt, pontosabban nem úgy, ahogy azt elsőre értenénk. Mivel kiskorom óta színházi környezetben élek, így ez a fajta időbeosztás vált természetessé.
Ezek alapján nem sok idő marad pihenésre. Még kevesebb egy hobbira.
Ahogy az előbb említettem, a munkám a szenvedélyem és a hobbim is. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy fontos valamilyen más elfoglaltságot is életben tartani, hogy az ember képes legyen megújulni. Egyszerűen szükség van rá. Szerencsére ebben nagy segítséget kapok Károly Katitól, aki a kecskeméti színház zenei vezetője. Részéről mindig érzek egy erős védelmezést, érzem, hogy vigyáz rám, és segít az egyensúly kialakításában a karmesteri és a zeneszerzői feladatok között.
Milyen szakmai terveid vannak a közeljövőre?
Jelenleg Perczel Enikő dramaturg-szövegíróval dolgozunk a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház egyik idei produkcióján, a Kalapkirálynő című sors-operán, amely Karády Katalin életét dolgozza föl. Ez a második alkalom, hogy a színház lehetőséget biztosít kortárs opera bemutatására, rendkívül megtisztelő, hogy zeneszerzőként is részese lehetek a színház 130. évadának. Perczel Enikővel ez a második közös munkánk, nagyon hálás vagyok az életnek és természetesen a színháznak is azért, hogy az ő művészetében részesülhetek és együtt alkothatunk. Jelenleg ez az opera és ennek megkomponálása tölti ki a mindennapjaimat, minden gondolatomat hónapok óta. Nagyon várjuk a decemberi bemutatót, amelynek rendezője Nagypál Orsi lesz.
 |
| Minden szavában és mozdulatában a zene iránti szeretet, elhivatottság és alázat tükröződik. Mosolya alapján a zeneszerzés és a karmesteri tevékenység nem munka, inkább örömforrás. Fotó: Sahin-Tóth István |
A jövőről. Van pedagógusvénád, ambíciód? Elképzelhetőnek tartod, hogy a későbbiekben taníts, akár az SZTE-n vagy máshol?
Túl fiatalnak ítélném meg magam ahhoz, hogy egyáltalán elgondolkozzak ezen a kérdésen. Nagyon tisztelem azokat az oktatókat, akik elsősorban türelmükkel tudnak a diákok felé fordulni. Én ebben még találnék magamban hiányosságot. Úgy gondolom, hogy ha majd egyszer megfogalmazódik bennem a pedagógusi ambíció, akkor a pályán megszerzett tapasztalatra szeretném építeni a tanítást. Egyelőre még a tapasztalatszerzés útján érzem magam biztonságban.
Lévai Ferenc
Fotó: Sahin-Tóth István
