Zenés irodalmi utazás a Reök-palotában – „Előadóművészek vagyunk, mást se szeretünk, csak előadni”

Szívós László, a Szegedi Nemzeti Színház művésze ezen az estén a számára kedves költők verseit tolmácsolta, így elhangzott Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád klasszikusai mellett néhány kortárs alkotó írása is. Az irodalmi összeállítást olyan ’50-es, ’60-as évekbeli dallamok színesítették, amelyek a színművész szívéhez közel állnak. A zenék megszólaltatásában közreműködött gitárral Deák Attila.

– Még jó két évvel ezelőtt támadt egy ötletem: a verseket mindig is szerettem, meg tudok is egy párat, és van egy-két olyan régi magyar sláger vagy melódia, ami a szívemhez közel áll. Megkerestem Deák Attila barátomat, hogy mi lenne, ha összeállítanánk egy verses-zenés estet. De akkor még nem tudtuk, hogy ez mire vagy hova készül. Akkoriban ő is jobban ráért, meg én is, így szabad óráinkban bepróbáltuk ezt a műsort. A versek és dalok összeállítása az én ízlésemet tükrözi, nem volt hozzá dramaturg – árulta el a műsor kialakulásának történetét Szívós László, színművész.

Szerelemmunkaként tekint a produkcióra Szívós László

Első alkalommal tavaly augusztusban a Rakpart 62 úszóházon került színpadra a produkció, azt követően pedig a tavalyi Őszi Kulturális Fesztivál keretében. Már akkor is nagyon jó fogadtatásban részesült az előadás, úgy tűnt, hogy van rá igény, hiszen a Reök-palota Zöld- szalonja teljesen megtelt érdeklődőkkel.

– Most az Egyetemi Tavasz kapcsán érkezett a megkeresés, van-e kedvünk újra előadni, és azt mondtuk, hogy naná! Előadóművészek vagyunk, más se szeretünk, csak előadni. Tulajdonképpen két hete betelt az esemény, ez pedig azért nem rossz visszajelzés szerintem – mesélte Szívós László.

Még plusz székeket is kellett vinni a Zöld-szalonba, hogy beférjen a nézőközönség

A műsor gerincét a Nyugat nemzedékének versei képezték: Tóth Árpádtól a Szigeti emlék, az Esti sugárkoszorú, Kosztolányi Dezsőtől a Hajnali részegség és a Szeretet című vers hangzott el, de egyebek mellett Rózsa Veronika és Nadányi Zoltán műveket is hallhatott a közönség. Az ’50-es, ’60-as évek zenéiből pedig ismerős lehetett a Tűzpiros virág, a Szereted-e még vagy éppen a Munka után estefelé.

– Elcsépelt dolog, de egy rohanó világban élünk, az okostelefonok világában, most már pláne a mesterséges intelligencia világában. Persze van, aki megengedi magának, hogy otthon kézbe vegyen egy verseskötetet, meg természetesen a közösségi oldalakon is vannak külön csoportok költészet szeretőknek, de úgy gondolom, hogy az interneten verseket olvasni mégiscsak más, mint egy előadóművésztől hallani. A zene pedig egy olyan kíséret, ami szintén a kultúra része, ahogyan Kodály Zoltán mondta: „Legyen a zene mindenkié!”. Ez egy kis szalonest, nem is gondolnám, hogy az ifjúsági ház nagytermében úgy szólalna meg, mint ahogyan egy ilyen intimebb térben – tette hozzá Szívós László.

A két előadóművész tervez további ehhez hasonló zenés irodalmi esteket

A színművész arról is beszélt, hogy annak ellenére, hogy egy ehhez hasonló saját projekt megvalósítása mindig nagy örömöt okoz, a dalok megszólaltatása mégis kihívást jelentett számára.

– Egy szólógitár azért teljesen máshogyan szólal meg, mint egy nagyzenekarral felvett YouTube videó. Rengeteg dalt nem találtam el az elején. Sokat dolgoztunk vele Attilával, és neki is birka türelme volt hozzám, de úgy tűnik, hogy beérett munkánk gyümölcse.

Jó hangulatban telt az este, olykor-olykor nevetés is felhangzott a közönség soraiból

– Ez egy szerelemmunka, amit önerőből magunknak bepróbáltunk, majdnem több mint egy évig. A színházban előadni azért más, mert ott nem én választok szerepet, színdarabot. Ott van egy művészeti vezetés, amióta világ a világ. Az nem kívánságműsor, ott van egy szereposztás, ez ennyiben teljesen más. Természetesen a színházat is szeretem, de egy kis önálló est, az mindig más szegmenseit dobogtatja meg az ember szívének – foglalta össze Szívós László a produkció különlegességét.

Szöveg és Fotók: Bisztriczki Sára