Idén júniusban a Szegedi Tudományegyetem ad otthont a European First Year Experience – EFYE Konferenciának. Bár a rendezvény nemzetközi hírű kutatókat és szakembereket vonultat fel, az idei év üzenete világosabb, mint valaha: a konferencia a hallgatókról szól, hallgatókkal épül, és hallgatói szemmel válik teljessé.
1944 nyarán, a német megszállást követően Szeged politikai légköre gyorsan megváltozott. Minden korábbinál nagyobb fenyegetést jelentett azok számára, akik a hatalom szemében gyanússá váltak. Szent-Györgyi Albert, a Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas professzora is bujkálni kényszerült. Most, 82 évvel az eseményeket követően olyan dokumentumok kerültek a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltárának birtokába, amelyek új megvilágításba helyezik Szent-Györgyi Albert szegedi menekülésének történetét, és feltárják ezen időszak néhány, eddig ismeretlen részletét.
Szeged és különösen a Szegedi Tudományegyetem története szétválaszthatatlanul összeforrt Szent-Györgyi Albert nevével. Nemcsak azért, mert az 1940–41-es tanévben az SZTE jogelődjének, a Horthy Miklós Tudományegyetemnek első rektora volt, hanem azért is, mert ő volt az első – és máig egyetlen – magyar tudós, aki hazai kutatásáért, amit ráadásul Szegeden végzett – a C-vitamin felfedezéséért - kapott orvosi Nobel-díjat 1937-ben.
A diákság egy csoportja köszönti Nobel-díjas professzorát. A felvétel a Nobel-díj odaítélésének másnapján készült. (Szeged, Dóm tér, Orvosi Vegytani Intézet, 1937) Fotó: SZTE Klebelsberg Könyvtár Médiatéka
Kalandos, filmbe illő gazdag élete azonban nem kevés megpróbáltatás elé is állította. A magyar ellenállási mozgalom tagjaként antifasiszta tevékenysége és titkos diplomáciai szerepe miatt a második világháború végén, 1944-ben menekülni és bujkálni kényszerült a Gestapo, majd a nyilasok elől. De vajon ténylegesen életveszélyben volt? Mi történt 1944 nyarán, szegedi bujkálása idején, abban a pár hónapban, amit eddig a történészek előtt is homály övezett? Kik segítették akkoriban a menekülésben?
A kérdésre a választ egy váratlan felfedezés adta meg. Oláh András Pál történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltárának munkatársa, az SZTE BTK alumnusa, egy másik kutatása kapcsán bukkant rá korabeli dokumentumokból Szent-Györgyi Albert életének eddig nem ismert fejezetére. A felfedezésről a történésszel beszélgettünk.
Oláh András Pál történész, Szent-Györgyi Albert szobránál az SZTE Rektori Hivatal épülete előtt. Fotó: Fülöp Tímea
Mint felidézte, a történet egészen 2017-ig nyúlik vissza, amikor is tanulmányt készített egy II. világháborús zsidó légoltalmi munkásszázadról a Belvedere Meridionale című szegedi, történelmi folyóirat számára. A tanulmány apropóját egy négyoldalas visszaemlékezés adta, melyet egyik gyűjtő barátja juttatott el számára. Igazi kincs került a birtokába, mert, ahogy a történész elmesélte, erről az alakulatról ezen a visszaemlékezésen kívül szinte semmilyen dokumentum – sem századjegyzék, sem napló - nem maradt fenn.
Ebben az egység századparancsnok helyettese egészen elképesztő tényeket rögzített: a beszámoló szerint a főként szegedi és hódmezővásárhelyi zsidókból álló munkaszázad egyetlen embert sem veszített, ami a világháború történetében is egyedülálló, különösen annak tekintetében, hogy zsidókból álló századról volt szó. A feljegyzésekből pedig kiderült, ez a csodával határos teljesítmény Fülöp József vezérkari őrnagy áldozatos munkájának köszönhető, aki sokszor a befolyását is bevetve mindent megtett azért, hogy az alakulatot megmentse a háború borzalmaitól. Fülöp József neve mégis szinte feledésbe merült a történelmi események sorában, humanizmusa és segítőkészsége viszont arra sarkallta Oláh András Pált, hogy felkutassa az egykori vezérkari őrnagy múltját, és a második világháborúban betöltött szerepét. „Ember volt az embertelenség kellős közepén” – fogalmazott róla a történész.
A főhadnagyként látható Fülöp József igazolványképe, 1935 (Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltárának tulajdona)
Az élettörténetét felkutatni viszont nem volt könnyű feladat. Rengeteg szálat megmozgatva végül a Hadtörténelmi Levéltárból előkerült a vezérkari őrnagy személyzeti törzslapja. Ebben rögzítették az utolsó ismert lakhelyét, egy egri címet. Ezen a nyomon indult el a történész. Hosszú hónapok kutatásának eredményeként megtalálta Fülöp József még ma is élő feleségét. Felvette vele a kapcsolatot, elutazott hozzá, majd hosszas beszélgetést követően a most 99 éves asszony 2026 márciusában a Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltárnak adományozta néhai férje, Fülöp József hagyatékát.
Az egykori hivatásos katonatiszt visszaemlékezéseiből különösen izgalmas történet rajzolódik ki: bár közvetlen bizonyíték nem maradt fenn, a dokumentumok arra utalnak, hogy 1944-ben Fülöp József közreműködésével komoly lépések történtek Szent-Györgyi Albert kimentésére a Gestapo markából. Mint a történész elmesélte, a német megszállás idején a korabeli polgári ellenállás meghatározó szegedi alakjai rendszeresen összejártak. Ennek a társaságnak az egyik ismert figurája volt Fricsay Ferenc karmester is, akinek nevét ma a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar hangversenyterme viseli. A művészt, több más értelmiségihez hasonlóan, honvédségi szolgálattal próbálták megóvni a deportálástól, akárcsak a zsidó légoltalmi század tagjait.
Fricsay Ferenc közeli kapcsolatban állt Szent-Györgyi Alberttel, mindketten részesei voltak az antifasiszta ellenállási mozgalomnak. Rajta keresztül ismerkedett meg egymással a Nobel-díjas professzor és Fülöp József. Hasonló világszemléletük révén hamar baráti kapcsolat alakult ki közöttük. „Szent-Györgyi Albert megjelenése tündöklő volt. Ahova ő belépett, ott felragyogott a szoba. Fülöp József visszaemlékezéseiben is hasonló képet festett a professzorról: olyan emberként írta le, aki szinte bármilyen témához könnyedén hozzá tudott szólni” – idézte fel a történész.
Hozzátette, a társaság tagjai hasonlóan gondolkodtak a háborúról, a német megszállásról és az ország helyzetéről. Elmondta, ebben az időben Szegeden a társadalom legalább háromfelé szakadt. A németbarátokra, a még szélsőségesebb nyilasokra, valamint a régi vágású magyar tisztekre, akik nem akartak a németek mögé beállni. Fülöp József egyértelműen az utolsó tábort erősítette: büszke volt magyarságára, de nem volt hajlandó a németeket követni, sőt, tetteiből az is világosan kirajzolódik, hogy a szélsőséges eszméktől is távol tartotta magát.
Szent-Györgyi Albert 1937-ben a szegedi Dóm téri egyetemi épületbeli dolgozószobájában. Archív fotó: Liebmann Béla. Forrás: SZTE Klebelsberg Könyvtár, Szent-Györgyi gyűjtemény
Amikor 1944 nyarán jött a hír, hogy a Gestapo, személyesen Hitler parancsára hajtóvadászatot indított Szent-Györgyi Albert ellen, Fricsay Ferenc megkereste Fülöp Józsefet, és a vezérkari őrnagy segítségét kérte a Nobel-díjas tudós megmentéséhez. A veszély nagyon is valós volt, Szent-Györgyi 1943 februárjában ugyanis az ellenzék kezdeményezésére, Kállay Miklós miniszterelnök tudtával Isztambulba repült. A titkos diplomáciai küldetés célja az volt, hogy közreműködésével tárgyalásokat kezdjenek a szövetségesekkel Magyarország háborúból való kiugrásának előkészítéséről. A tudós a tárgyalásokat ugyan lefolytatta, a kiugrási kísérlet mégis meghiúsult, mivel a németek megtudták Szent-Györgyi útjának tervét. Ettől kezdve a tudós ellenség lett a németek szemében, akit fokozott gyanakvással figyeltek.
„Szent-Györgyi Albert visszaemlékezéseiben úgy fogalmazott, élete egyik legfényesebb pillanata volt, amikor Hitler miatta üvöltött a vezérkarával. Ez lehet, hogy már a legendárium része, ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy a professzort elégtétellel töltötte el, hogy a legmagasabb szinten sikerült a náci vezetést felbosszantania” – fogalmazott Oláh András Pál. Hozzátette, az viszont bizonyos, hogy ezt követően a tudós élete veszélyben forgott, ezért illegalitásba vonult és bujkálni kényszerült.
Arról viszont források hiányában máig kevés információ áll a rendelkezésre, hogy mi történt bujkálása alatt 1944. márciusa és szeptembere között. Az biztos, hogy szeptember elejéig felkerült Budapestre, s ott bujkált tovább, de az azt megelőző szegedi időszakról még a tudós sem írt visszaemlékezéseiben. A Fülöp József hagyatékából előkerült dokumentumok azonban éppen ennek a pár hónapnak történéseibe engednek némi bepillantást. Miután Fricsay Fülöp József segítségét kérte Szent-Györgyi Albert megmentésére, felgyorsultak az események: a vezérkari őrnagy azonnal igent mondott, s minden követ megmozgatva, befolyását bevetve azon munkálkodott, hogy a Nobel-díjas tudóst behívják katonának. Ez a lépés nem volt szokatlan: a német hadseregben, a Wehrmacht-ban ugyanis bevett gyakorlat volt, hogy világhírű tudósokat és orvosokat soroznak be, hogy ekképpen is példát mutassanak.
Ha a terv megvalósul, az 535-ös Honvéd Kórházba, a mai II-es Kórházba hívták volna be Szent-Györgyit aktív, katonai szolgálatra. Ezzel a lépéssel gyakorlatilag kiemelték volna őt a polgári hatóságok kezei közül, és onnantól kezdve a honvéd hatóságok rendelkeztek volna vele. Ez azért volt pozitív elképzelés, mert az egykori hadtestparancsnok, Platthy Pál, majd őt követően az állomásparancsnok, Kisóczi tábornok is ellenszenvvel viseltetett a németek iránt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy minden olyan törekvést, mint például Fülöp József Szent-Györgyi megmentésére tett lépései, ha nyíltan nem is, de hallgatólagosan támogatták. Az állomásparancsnok megerősítette Fülöp József értesüléseit: a Sicherheitsdienst (rövidítve: SD - az SS részeként működő hírszerző és elhárító szervezet) valóban érdeklődött a tudós iránt, ami azt jelentette, az élete ténylegesen veszélyben van.
„Nem rajtuk múlott, hogy nem sikerült a terv. Helyi szinten nem tudtak ugyanis segíteni, mert politikailag azonnal támadhatóvá tette volna a honvéd katonai parancsnokságot. Ekkor Fülöp József Kisóczi tábornok hallgatólagos beleegyezésével felutazott Budapestre, hogy ott folyamodjon segítségért. Sajnos ez sem bizonyult járható útnak: a magyar vezérkar politikailag lehetetlennek ítélte a kérést, ugyanis értesüléseik szerint a németek Szent-Györgyit kézre akarták keríteni, így nem tudtak ellene mit tenni” – mondta el Oláh András Pál.
Szent-Györgyi Albert katonatársaival. (1915). Fotó: SZTE Klebelsberg Könyvtár Médiatéka
Mint folytatta, itt jött egy újabb csavar a történetbe. Fülöp József ugyanis jó barátságot ápolt ifj. Horthy Miklóssal, a Kiugrási Iroda akkori vezetőjével. A vezérkar elutasítását követően még budapesti tartózkodása alatt fel is kereste őt. Fülöp későbbi visszaemlékezése alapján ifj. Horthy Miklós hatalmas gyalázatnak nevezte, hogy a vezérkar nem hajlandó Magyarország akkor még egyetlen Nobel-díjasának segíteni, és azonnal tárcsázta is a vörös vonalon édesapját, az idősebb Horthy Miklós kormányzót. A beszélgetés úgy tűnt szerencsésen alakult, mert ifj. Horthy Miklós úgy búcsúzott el Fülöp Józseftől, hogy „indulj el Szegedre, mire odaérsz, addigra ki lesz küldve a behívó”.
Ez a behívó azonban soha nem talált célba. A vezérkari őrnagy emlékei szerint mindez valamikor 1944 júliusának végén történhetett, a pontos dátumra azonban nem emlékezett. Augusztus 5-re Fülöp József már elhagyta Szegedet, mivel a frontra vezényelték, így az eseményeknek e dátumot megelőzően kellett lezajlaniuk. A bizonyítékok alapján ugyanakkor úgy tűnik, Szent-Györgyit végül mégsem hívták be ténylegesen, ugyanis ebben az időszakban menekült el Szegedről Budapestre.
Mint a történész rávilágított, van azonban még egy kulcsfontosságú, különös eleme a történetnek: Tasiné Csúcs Ildikó Mária, az SZTE Klebelsberg Könyvtár egykori könyvtárosának Szent-Györgyiről írt könyvében található egy halvány, de annál lényegesebb utalás, ami arra enged következtetni, a történet bizonyos részletei fedésben állnak egymással. Tasiné könyvében ugyanis közlésre került a Hadtörténeti Levéltárban fennmaradt egy, Szent-Györgyi Albert nevére kiállított SAS-behívó („Sürgős Azonnal Siess” – behívó), 1944. augusztus 15-ei keltezéssel. Ez részben igazolja a Fülöp József visszaemlékezéseiben szereplő mentési kísérletet, ugyanakkor több, új kérdést is felvet – magyarázta.
Ha Horthy már július végén úgy fogalmazott, hogy „mire leérsz, már ott lesz a behívó”, akkor miért csak hetekkel később állították ki a dokumentumot? Szándékosan akadályozhatták az ügyet? Vagy a korabeli bürokrácia működött sokkal lassabban és nehézkesebben, mint hitték? Oláh András Pál szerint kétséges, hogy Szent-Györgyi Albert tudott volna a háttérben zajló mentési kísérletről. „Gyakorlatilag a saját megmentése elől menekülhetett el Budapestre” – vélekedett a történész. Elmondta, bár közvetlen bizonyíték nincs arra, hogy a SAS-behívó valóban egy mentőakció része lett volna, a közvetett bizonyítékok együttesen mégis ebbe az irányba mutatnak, Fülöp őrnagy egyéb mentési ügyekben bizonyítható cselekedetei pedig mindezt hihetővé teszik. A jelek szerint ez egy rendkívüli mentési kísérlet volt, még ha végül kudarcba is fulladt. És miközben néhány részlet tisztázódott Szent-Györgyi életének 1944. márciusa és szeptembere közötti rejtélyes időszakáról, a felbukkant dokumentumok ismeretében most inkább csak még több a kérdőjel, mint előtte.
Liebmann Béla szegedi fényképészmester talán egyik leghíresebb Szent-Györgyiről készült felvétele, amely laboratóriumában ábrázolja a tudóst két alapvető használati tárgyának - pipa és kémcső - társaságában. Fotó: SZTE Klebelsberg Könyvtár Médiatéka
Szent-Györgyi további sorsa nagyjából feltérképezhető. Miután megszökött a szegedi házi őrizetből, felköltözött Budapestre, ahol továbbra is bujkálva élt. Egy időre a svéd követségen talált menedéket: feleségével együtt svéd állampolgároknak nyilvánították őket, nevüket hivatalosan „Mr. és Mrs. Swensen” – re változtatták. A nyilas hatalomátvételt követően már nem csupán a Gestapo, hanem a nyilasok is üldözték a tudóst. Élete még nagyobb veszélybe került. Amikor a németek rájöttek a búvóhelyére, a szovjet hadsereg csempészte ki onnan és vette őt védőőrizetbe.
Nem csupán a szovjet vezetésnek, az angol kormánynak is nagy céljai voltak vele. Egyes titkosszolgálati dokumentumok szerint még Szent-Györgyi Albert miniszterelnöki, vagy államelnöki pozíciója is szóba került, mindkét oldal támogatásával, ám ez végül nem valósult meg. 1947-ben Svájcon keresztül az Egyesült Államokba emigrált. Távozását követően 26 évvel később, 1973-ban látogatott először haza, Magyarországra: részt vett az MTA Szegedi Biológiai Központ avatásán és ekkor avatták az akkori nevén a Szegedi Orvostudományi Egyetem díszdoktorává is.
A Szegedi Orvostudományi Egyetem díszdoktorává avatja Szent-Györgyi Albertet 1973. október 12-én. Fotó: SZTE Klebelsberg Könyvtár Médiatéka
Ahogy a történész beavatott, Fülöp József hagyatékának feldolgozása jelenleg is zajlik a Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltárban. Tervei szerint a vezérkari őrnagy tetteiről tanulmányban fog beszámolni, mert, mint mondta, „Fülöp József emlékének mindenféleképpen fenn kell maradnia”. A történetet az koronázza meg, hogy a visszaemlékezésekből egy másik rendkívüli ember életének is eddig nem ismert szakasza bontakozik ki. Oláh András Pál szerint Szent-Györgyi Albert 1944-es menekítésére tett kísérlet óriási jelentőséggel bír, hiszen ilyen összefogás abban az időben, az egész országban ritkának és egyedülállónak számított, még akkor is, ha végül az sikertelennek is bizonyult.
A levéltár őrizetébe került dokumentumok nemcsak egy Nobel-díjas tudós meneküléséről mesélnek, hanem az emberség és az összefogás ritka pillanatairól is a háború borzalmainak kegyetlen árnyékában, ahol néhány ember bátorsága életek sorsát formálhatta át.
Fülöp Tímea
Borítókép: Szent-Györgyi Albert elmaszkírozva, illegalitásban a második világháború végén (1945-ben) szovjet tisztek társaságában. Fotó: SZTE Klebelsberg Könyvtár Médiatéka.
