Szecsődi Ferenc és a Benedekfi testvérek zenés bolondozása

A produkció középpontjában Szecsődi Ferenc állt, aki nemcsak előadóként, hanem mesélőként is végig vezette a közönséget a főhős érzelmi hullámzásain. A történet Edward Elgar világhírű Salut d’amour (Szerelmi üdvözlet) című művére épül, és egy egyszerű, mégis univerzális pillanattal indul: a főszereplő az utcán megpillant egy gyönyörű lányt, akinek látványa azonnal felborítja a mindennapjait. A hegedűművész alakja ebben a narratívában egyszerre komikus és esendő, aki a szerelemben érzett bizonytalanságát humorral igyekszik oldani.

Szecsődi Ferenc az előadás kapcsán kiemelte, hogy az elsősorban két különböző közönségréteghez is képes szólni, de más-más módon. Elmondása szerint az idősebb nézők számára a produkció erőteljes nosztalgikus élményt nyújthat, amely emlékeket és személyes asszociációkat idéz fel, míg a fiatalabb generáció számára inkább tanulságként szolgálhat a történet és annak érzelmi íve. Hangsúlyozta, hogy ez a kettősség adja az előadás egyik legfontosabb erejét, hiszen egyszerre képes visszatekintésre és önreflexióra ösztönözni a közönséget.

Az eseményen készült képek itt megtekinthetőek.

Az előadás során a nézők végig kísérhetik a történetben a félénk közeledést, az álmatlan éjszakákat, a randevút, majd a várva várt első csók pillanatát is. Ez a jelenet azonban nem a klasszikus romantikus csúcspontként zárul, hanem egy váratlan félreértésbe torkollik, amely egyszerre vált ki nevetést és kíváncsiságot a közönségből.

A színpadi dinamika egyik legfontosabb eleme a Benedekfi testvérek – Benedekfi Zoltán és Benedekfi István – játéka volt. Benedekfi Zoltán hegedűn, Benedekfi István zongorán kísérte a történetet, de szerepük messze túlmutatott a hagyományos zenei kíséreten. Az előadás során többször kiléptek a klasszikus koncertkeretek közül: humoros gesztusokkal, improvizatív jelenetekkel és színpadi játékossággal színesítették a műsort. Egyes pillanatokban például pezsgővel kínálták a vendégeket, máskor koktélrázó mozdulatokkal illeszkedtek a zenei ritmushoz, ezzel is oldva a koncert hagyományos formalitását.

A történetmesélést zenei betétek tagolták, amelyek nemcsak illusztrálták, hanem érzelmileg is mélyítették az elhangzottakat. Az est során felcsendült például A. Benjamin „Jamaican Rumba”-ja, Jules Massenet „A Szűz utolsó álma” című műve, valamint Hubay Jenő „A szerelem vándorai” című darabja is. Ezek a dallamok az igaz szerelemmel járó érzelmeket – a reménytelenséget, a féltékenységet, a várakozást és a beteljesedést – tették kézzelfoghatóvá. Szecsődi Ferenc derűs, poénoktól sem mentes összekötő szövegei pedig végig fenntartották a jókedvet.

A produkció 2017-es ősbemutatója óta több alkalommal is nagy sikert aratott, és a mostani szegedi előadás is bizonyította, hogy a klasszikus zene és a könnyed színházi humor találkozása továbbra is működőképes és közönségcsalogató forma. A nézőtérről gyakran hallatszott fel nevetés a poénok után, majd síri csend követte a líraibb hegedűszólamokat, jelezve, hogy a közönség teljesen eggyé vált a történettel. A művészek bebizonyították, hogy a humor nem csorbítja a zene méltóságát, sőt, közelebb hozza azt a ma emberéhez, hidat képezve a múlt nagy zeneszerzői és a jelen generációja között.

Szöveg és fotó: Pap Noémi