Idén júniusban a Szegedi Tudományegyetem ad otthont a European First Year Experience – EFYE Konferenciának. Bár a rendezvény nemzetközi hírű kutatókat és szakembereket vonultat fel, az idei év üzenete világosabb, mint valaha: a konferencia a hallgatókról szól, hallgatókkal épül, és hallgatói szemmel válik teljessé.
Sötétségbe burkolózó gondolatok, belülről lüktető, lázas menekülés és zaklatott dobszó tartotta feszült figyelemben a közönséget május 21-én, Krasznahorkai László Nobel-díjas író és Miklós Szilveszter zenész közös előadásán. A Szegedi Tudományegyetem egykori hallgatója Mindig Homérosznak című regénye az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében elevenedett meg, ahol az SZTE BTK meghívását elfogadva, maga a szerző olvasott fel a műből élő dobkíséret mellett.
„Krasznahorkait igazán jól csak Krasznahorkai tud felolvasni” – jelentette ki Szilágyi Zsófia Júlia a szentendrei MűvészetMalomban megvalósult „Minduntalan. Krasznahorkai prózavilága” című kiállítás kurátora, a felolvasószínházat megelőző virtuális tárlat bemutatásán. És valóban, a Mindig Homérosznak című mű a Nobel-díjas szerző előadásában szinte önálló életre kelt: lélegzett, magával sodort és nem engedett, egyszerre taglózta le a hallgatóságot, és kényszerítette végeláthatatlan menekülésre, csupán egy-egy pillanatnyi megnyugvást hagyva a befogadónak, ahogyan a történet névtelen főhősének sem. Az ember egy idő után már maga is úgy érezhette, eggyé válik az arctalan, néma tömeggel, sodródik minden mondattal és minden ütemmel tovább, miközben keresi a talán örökké elérhetetlen harmóniát.
Krasznahorkai László. Fotó: Kuklis István.
Az összművészeti előadás – amely Magyarországon korábban csak egy alkalommal, a Margó Irodalmi Fesztiválon mutatkozott be a közönségnek – , mesterien megkomponált összhangba hozta Krasznahorkai felolvasását és Miklós Szilveszter ütőhangszeres virtuozitását. A produkcióban két külön műfaj olvadt eggyé, jól olajozott fogaskerekekként kapcsolódtak egymásba, tökéletes, szétbonthatatlan egységet alkotva. A szöveg és a ritmusos dallamok egymásra felelő párbeszédének zaklatottságát csak tovább erősítette, hogy a produkció alatt végig vaksötét uralkodott a TIK kongresszusi termében, amelyet csak az éppen megszólalóra irányított reflektor fénye tört meg. Ez a nyomasztó atmoszféra teremtette meg azt a különös feszültséget, amelyben a közönség minden idegszála kiélezve figyelt: várta a következő mondatot, a következő ütemet, a hirtelen zajt vagy csendet.
Miklós Szilveszter. Fotó: Kuklis István
A műben fellelhető arctalanság és névtelenség, mint Szilágyi Zsófia Júlia kiemelte, nem csupán Krasznahorkai alkotásaiban, hanem a szerző teljes szemléletében, művészetekhez való viszonyában is tetten érhető. Nála ugyanis soha nem az alkotó a fontos, hanem maga az alkotás. Ezt a fajta ars poeticát jól reprezentálta, hogy a Mindig Homérosznak előadásán az író csupán a mű tolmácsolójaként lépett a térbe, mindenféle kommentár nélkül olvasott fel, majd a produkció végén ugyanolyan némán lépett le a színpadról, ahogyan érkezett, beleburkolózva a teljes sötétségbe.
Krasznahorkai László és Miklós Szilveszter. Fotó: Kuklis István
A Nobel-díjas író kétségkívül nagy hatást gyakorolt a kongresszusi terem közel 700 fős (telt házas) közönségére. A nézők az előadás végén szűnni nem akaró tapssal ismerték el Krasznahorkai nagyságát és művészetének egyedülállóságát.
Krasznahorkai László és Miklós Szilveszter Mindig Homérosznak című előadása az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar felvételén tekinthető vissza:
Fülöp Tímea
Borítóképen: Krasznahorkai László a TIK kongresszusi termében, MIndig Homérosznak című regényéből felolvasva. Fotó: Kuklis István
