A perifériáról messzebb látni – Esther Kinsky könyvbemutatója a Belvárosi Moziban

Esther Kinsky Messzebb látni című regénye abból indul ki, hogy egy határmenti kisváros régi moziját próbálják újra életre kelteni. Kinsky ebből nem fordulatos cselekményt épít, hanem lassan kibontja, mit hordozhat egy ilyen épület egy város életében. A filmszínházhoz régi vetítések emléke, helyi veszteségek és az újrakezdés óvatos reménye kapcsolódik, ezért a története egy idő után az egész határvidékre kinyílik. A regény egyik kérdése így a következő lesz: lehet-e egy peremhelyzetű településen újra olyan közös teret teremteni, ahol az emberek nemcsak filmet néznek, hanem egymáshoz is közelebb kerülnek?

Ebből a kiindulópontból vezette tovább Hárs Endre a beszélgetést Kinsky magyarországi kötődései felé. Miért tér vissza egy kölni születésű német író újra meg újra a Dél-Alföldre és a Bánátba? Kinsky válasza szerint valahányszor ebben a régióban jár, megérinti a síkság melankóliája, és mindig rácsodálkozik, mennyi mindent lehet látni egy olyan tájon, amelyet sokan első pillantásra üresnek gondolnának. Az Üdülő és a Bánátszkó után a Messzebb látni is ehhez a tapasztalathoz kapcsolódik. Nem a nagy látványosságok érdeklik, hanem az a lassan feltáruló vidék, ahol egy út, egy név vagy egy elhagyott épület is történetet kezd hordozni.

Esther Kinsky dedikál. Fotó: Nánai Fruzsina

Az est egyik legemlékezetesebb pillanata egy norvég művésznőtől származó anekdota volt, amely megnevettette a nagy érdeklődésű közönséget. Eszerint „a dél-alföldi síkság annyira lapos, hogy ha valaki feláll egy tökre, egészen Budapestig ellát.” A mondat nem csak poénként maradt meg, hanem Kinsky látásmódját is tökéletesen bemutatta. Számára a periféria nem bezártságot jelent, sokkal inkább olyan helyzetet, ahonnan másként látszanak az arányok. Szívesen helyezkedik a középponton kívülre, mert onnan sokszor többet lehet észrevenni, mint a központból. Ezért érdekli az is, miért beszélnek erről a vidékről annyian a hiány nyelvén: őt nem az foglalkoztatja, mi nincs itt, hanem az, mi marad rejtve, ha valaki túl gyorsan halad át rajta.

A könyvben Kinsky saját fotói is helyet kapnak, köztük Battonyán készült képei, és emiatt a Messzebb látni nemcsak elbeszéli, hanem meg is mutatja azt a vidéket, amelyhez a szerző újra és újra visszatér. A fotók nem képeslapként működnek, és nem csak egyszerűen dokumentálják a regény helyszíneit. Inkább azt mutatják meg, hogyan válik egy házfal, egy útszél vagy egy településnév lassan a történet részévé. Kinsky képei ugyanarra kérik az olvasót, mint a szöveg: nem gyorsan végignézni a tájon, hanem elidőzni benne, amíg a látszólag semleges részletek történetté válnak.

Fotó: Nánai Fruzsina

A könyvbemutató után a szerző ajánlására Tarr Béla Kárhozat című filmjét vetítették. Tarr filmjében a komor terek, a hosszú csendek és a lassan kibontakozó emberi helyzetek kerülnek előtérbe, így a vetítés kapcsolódott a beszélgetéshez. A film és a regény is olyan távolinak vagy jelentéktelennek tűnő helyek felé fordul, ahol végül sokkal több történik, mint elsőre látszik, és ahonnan néha éppen a periféria miatt lehet messzebbre látni.

Szöveg és fotók: Nánai Fruzsina
A borítóképen balról: Kora Karina, Esther Kinsky és Hárs Endre