Bezár

SZTEhírek

Jónás Gyöngyi - Esetszimulációs kurzus az ETSZK-n

„A cél, hogy a beteg mihamarabb visszatérhessen családjához” – Esetszimulációs kurzus az ETSZK-n

„A cél, hogy a beteg mihamarabb visszatérhessen családjához” – Esetszimulációs kurzus az ETSZK-n

2026. június 11.
6 perc

Egészségtudományi tanulmányokat folytató hallgatók számára hirdették meg az SZTE ETSZK-n a molekuláris adaptív tanulásmódszertanra épülő Esetszimulációs kurzust. A cél, hogy az egészségügyi szakemberek már egyetemi tanulmányaik alatt megtanuljanak hatékonyan együttműködni. A hallgatók az elméletet online, saját tempójukban végezhették, a félév végén pedig csoportba rendeződve oktató filmet készítettek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Az egészségtudományi képzések körét a kurzuson kissé tágan értelmezzük, ide soroljuk az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar, a Fogorvostudományi Kar, sőt a Bölcsészet- és Társadalomtudományi kar egyes képzéseiben részt vevő hallgatókat (pszichológusok, gyógypedagógusok) is – részletezte Jónás Gyöngyi mesteroktató, kik vehetik fel az Esetszimulációs kurzust.

Az elméleti tananyagot online, saját tempójukban sajátíthatják el a hallgatók

A hallgatók a szemeszter elején megkapják a félévre vonatkozó teljes anyagot, és a saját tempójukban haladhatnak a „molekulákkal”. – Nagyobb tananyagrészek kis tananyagrészekre vannak felbontva: mindegyikhez tartozik egy rövid PPT, esetenként oktatóvideó, egy kérdéssor, és meg van adva, körülbelül mennyi időt vesz igénybe az adott anyag elsajátítása. A tesztben teljesíteni kell egy minimum szintet, és ha ez megvolt, a molekula zöld színre vált. A nagy tananyagrészeket pedig egy-egy ZH zárja – mutatta be Jónás Gyöngyi a tananyagot, amely vizuálisan egy kattintható pontokból – molekulákból – álló háló.

– Igyekeztünk interaktívvá tenni a tananyagot, a fogalmak például tanulókártyákkal sajátíthatók el, de a felület számtalan lehetőséget nyújt a tananyagfejlesztésre. A hallgatók azt szokták mondani, hogy sokszor a buszmegállóban állva, néhány perc alatt fel tudnak dolgozni egy-egy tananyag részt. Én látom, hogy ki töltött ki tesztet és milyen eredménnyel, ebből pedig tudom, mik azok a kérdések, tananyagtartalmak, amelyek nehézségeket okoznak, mi az, amin esetleg érdemes változtatni – mondta az oktató.

Jónás Gyöngyi - Esetszimulációs kurzus az ETSZK-n

A tananyag vizuálisan egy kattintható pontokból – molekulákból – álló háló. Fotó: Bartha Karina

A kurzus során egy speciális, oktatásmódszertani, szimulációsmódszertani tananyagot sajátítanak el a hallgatók. Megtanulják, milyen módszerrel állítsanak össze szimulációs forgatókönyvet, hogyan épül fel maga a szimulációs gyakorlat, milyen szimulációs eszközök, módszerek léteznek, melyek a visszajelzés módszerei és számtalan egyéb ismeretet, amely abban segíti a hallgatókat, hogy később, oktatóként képesek legyenek hatékonyant átadni a tudást a hallgatóik számára egy-egy szimulációs gyakorlat során

– Minden csoportnak van egy vezetője, velük havonta egyszer online konzultálok, így követem minden csoport előrehaladását. A csoportvezető úgy tartja össze a saját csapatát, hogy a kurzus elején még nem ismeri őket – osztotta meg Jónás Gyöngyi.

Csapatokba rendeződve készítenek oktató videókat

A félév végén, miután a hallgatók elsajátították az online elméleti tananyagot, az ETSZK épületében és eszközeivel 5 fős csoportokban oktató szimulációs videót készítenek el. A diákok szabadon választhatnak témát, de az oktató, Jónás Gyöngyi is állít össze eseteket – a csoportösszetételek figyelembevételével –, amelyekből választani lehet.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy az egészségtudományi képzés valamennyi területéről vegyenek részt hallgatók ezen a kurzuson, szeretném, ha már hallgatóként megismernék egymást. Elengedhetetlen, hogy tisztában legyenek azzal, hogy egy egészségügyi team-ben mi az ápoló, a mentőtiszt, a pszichológus vagy a gyógytornász kompetenciaköre. Később, a betegellátás során ez nagymértékben hozzájárul a csapatmunka hatékonyságának növeléséhez, a betegbiztonság tekintetében is sarkalatos pont, hogy a team tagjai megfelelően tudjanak kommunikálni és tudják, hogy mit várhatnak el egymástól. Éppen ezért igyekszem a csoportokat úgy összeállítani, hogy különböző karon tanuló hallgatók alkossanak egy-egy csoportot – mesélte az oktató.

Esetszimulációs kurzus az ETSZK-n

A kurzus végén a hallgatók az ETSZK épületében és eszközeivel oktató szimulációs videót készítenek. Fotó: Bartha Karina

És hogy milyen eseteket játszanak el a hallgatók? Az idei egyik csapat például egy SBO-ra érkező öngyilkosságot megkísérlő hölgy esetét szimulálta, ahol az ápoló és az orvoshallgató észlelték az élettani paramétereket, megállapították, hogy az illető gyógyszert vett be öngyilkosság céljából, ellátták saját kompetenciakörön belül, majd referáltak a pszichológusnak, aki folytatta a kezelést. Egy mentőtisztből álló csapat pedig kerékpáros balesetet játszott el az ETSZK udvarán. A koponya-, alsóvégtag-, felsővégtagsérült beteg akut ellátását követően a gyógytornász kollégák csatlakoztak be a rehabilitációval. A tantárgy során szimuláltak már emelt szintű újraélesztést, egy fogorvostanhallgatókból, dentálhigiénikusokból és egy védőnőből álló csapat pedig egy kisgyermek fogászati ellátásának egyes, speciális elemeit mutatta be. Az eseteket a hallgatók közösen írják meg, és közösen döntik el, kinek mi lesz a feladata a szituáció során. – Volt olyan csapat, amely hallgatói egymás feladatát szerették volna eljátszani, így felcserélődtek a szerepek – mondta Jónás Gyöngyi. – Amikor elkészültek a videók, akkor leülünk, levetítjük és megbeszéljük a tapasztalatokat – tette hozzá.

A beteg mielőbbi gyógyulása a cél

A kurzus oktatója elmondta, a félév végén mindig megkérdezi a hallgatókat, mi az, amit hasznosnak tartottak, mit visznek magukkal, van-e esetleg változtatási, fejlesztési javaslatuk a következő szemeszterre: ő pedig ennek megfelelően próbál változtatni akár a tematikán, akár a közös munkafolyamaton, akár a feladatok jellegén. – A visszajelzések általában pozitívak, az elméleti részt szeretik, mert rugalmasan elsajátítható, a csoportmunka pedig jó ismétlés számukra: a szimulációs forgatókönyv összeállítása során át kell gondolniuk, hogy egy komplex szituációban milyen lépések következnek egymás után, egy-egy problémára melyik szakember reagál először. Egyedül a videó elkészítése szokott problémát okozni, mert zavarban vannak a kamerától – mondta az oktató, és kiemelte, mindig látszik, ki gondolja komolyan a kurzuson való részvételt, és ki az, aki csak az 5 kreditért vette fel az órát.

Az egészségügyi team tagjainak – a személyes szimpátiától függetlenül – minden esetben hatékonyan kell együttműködniük. A csapatot egy közös cél vezérli: a beteg mielőbbi gyógyulása, valamint a családi környezetbe való biztonságos visszatérése. – Kiemelten fontosnak tartom, hogy a kurzus során a hallgatók számára egyértelművé váljon, hogy az egészségügyi ellátórendszerben nem alá-fölérendeltségi viszony érvényesül. A team minden tagja önálló szakember, aki olyan tudásbázissal rendelkezik , amivel a team más tagjai nem. A szakemberek közösen, egymás tudását ismerve és elismerve érhetik el a korábban említett célt, a beteg gyógyulását. Ha ezt elviszik magukkal a hallgatók a kurzusról, akkor én elégedett vagyok. Az már csak ráadás, ha az oktatói készségük is megcsillan, és ezt később kamatoztatni tudják – hangsúlyozta Jónás Gyöngyi. Mint mondta, örülne, ha a kurzust elvégző hallgatók közül akár demonstrátor hallgatókat, akár szimulációs oktatásmódszertannal oktató kollegákat tudnának kinevelni.

Esetszimulációs kurzus az ETSZK-n

Fotó: Bartha Karina

Az oktató hangsúlyozta, ahogy az Egyetem valamennyi karán, így az ETSZK-n is fontos a hallgatók megtartása, a mentális jóllétük elősegítése. A molekuláris adaptív tanulásmódszertan pedig ebben nagy segítséget nyújt, hiszen mivel eltér a hagyományostól, a kurzus teljesítése sokszor pihentető a stresszes vizsgaidőszakban.

Az Esetszimulációs kurzus – ahogy Jónás Gyöngyi mesteroktató kiemelte – nem valósulhatott volna meg az SZTE Oktatási Igazgatósága, Dr. Hupuczi Júlia és Tóthné Dr. habil. Jancsó Katalin nélkül: ugyanis ők keresték fel, hogy csatlakozzon a Kooperatív kurzusokhoz.

Balog Helga
Borítóképen: Jónás Gyöngyi mesteroktató. Fotó: Bartha Karina

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    júl
    18
    SZTE Móra Ferenc Szakkollégium, Szeged, Közép fasor 31.
    10:00 - 23:59
    SZTE Móra Ferenc Szakkollégium, Szeged, Közép fasor 31.
    10:00 - 23:59
  • *
    júl
    20
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
    20:30 - 22:30
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
    20:30 - 22:30
  • *
    júl
    21
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Esőhelyszín: IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső Tisza-part 2.
    20:30 - 22:30
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Esőhelyszín: IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső Tisza-part 2.
    20:30 - 22:30
  • *
    júl
    22
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Esőhelyszín: IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső Tisza-part 2.
    20:30 - 22:30
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Esőhelyszín: IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső Tisza-part 2.
    20:30 - 22:30

Kapcsolódó hírek