Nemzetközi kutatói közegben, a világ vezető egyetemeinek oktatóival és hallgatóival együtt dolgozhatnak azok a hallgatók, akik bekerülnek a Brown Egyetem kiválósági programjához kapcsolódó nyári egyetemre. A „Summer School on the Theme of Ritual” című egyhetes intenzív szemináriumot 2026-ban első alkalommal rendezik meg Magyarországon, az oktatók között pedig az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának képviseletében dr. Matuska Ágnes is részt vesz.
A rendezvény a Brown Egyetem Undergraduate Teaching and Research Awards (UTRA) kiválósági programjának része, amelyet minden évben különböző nemzetközi helyszíneken szerveznek meg. A 2026-os esemény központi témája a „rituálé” lesz, amelyet a résztvevők több tudományterület felől közelítenek meg. A vallási és állami rítusok, a szokások és habitusok, az átmeneti rítusok, a közösségi gyakorlatok vagy akár a párválasztási rituálék egyaránt szerepelnek a feldolgozandó témák között.
A nyári egyetem szervezői a Brown Egyetem professzorai, Holly Case és Cynthia Brokaw történész. Mellettük még két oktató dolgozik a program megvalósításán: Marno David, a Berkeley Egyetem oktatója, valamint dr. Matuska Ágnes, az SZTE BTK Angol-Amerikai Intézetének oktatója.
– A program több éve működik, de Magyarországon most először rendezik meg, és számomra is ez lesz az első alkalom, hogy oktatóként veszek részt benne – mondta dr. Matuska Ágnes. – Korábban közvetítőként kapcsolódtam a kezdeményezéshez, és örömmel látom, hogy az évek során több SZTE BTK-s hallgató is sikeresen bekerült a nyári egyetemre.
A részvétel meghívásos alapon történik. A jelentkezőket olyan oktatók ajánlják, akik személyesen ismerik munkájukat, a végső döntést pedig a Brown University zsűrije hozza meg. Az elmúlt években három SZTE BTK-s hallgató nyert felvételt a programba: egy színháztudomány szakos, egy komparatisztika szakos és egy anglisztika szakos hallgató. A Brown Egyetem Cogut Institute for the Humanities és Humanities Initiative Programming Fund támogatásával megvalósuló nyári egyeteme tehát jól példázza, hogy az SZTE BTK hallgatói és oktatói olyan nemzetközi tudományos kezdeményezésekbe kapcsolódhatnak be, amelyek a világ vezető felsőoktatási intézményeivel teremtenek közvetlen kapcsolatot.
SZTE BTK