A lehető legjobb eredménnyel zárult a Szegedi Tudományegyetem intézményakkreditációs eljárása: a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) elkészítette az egyetem működését átfogóan értékelő zárójelentését, amely alapján az SZTE 2031. május 31-ig, azaz a maximálisan adható időtartamra kapta meg akkreditációját.
Mi történik akkor, ha egy fiatal egyetemi oktató egyszer csak szembesül azzal, hogy nincs hiteles tananyag egy korszakról – és úgy dönt, maga írja meg? T. Molnár Gizella története így kezdődött. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának – idén Durkó Mátyás Emlékéremmel is elismert – oktatója interjúnkban arról beszél, mit tart Klebelsberg máig érvényes üzenetének, és miként válhatnak a tankönyvek, a kiállítások és az egyetemi terek a jelen hallgatói számára is élő kultúraközvetítő eszközökké.
– Munkájával generációk számára tette kézzelfoghatóvá, mit jelent a kultúra és az oktatás stratégiai szerepe egy ország jövőjében. Hogyan kezdett el Klebelsberg Kuno munkásságával foglalkozni? Mi indította el ezen a pályán?
– Tulajdonképpen kényszerből kezdtem el foglalkozni vele. Amikor 1987-ben tanársegéd lettem, rám bízták a művelődéstörténet oktatását. Az órákra készülve döbbenten tapasztaltam, hogy gyakorlatilag nincs használható tananyag. A korábbi jegyzetek ideológiailag torzítottak voltak, például Klebelsberget egyszerűen fasiszta politikusként mutatták be – ami már akkor sem volt tartható állítás. Mivel nem találtam megfelelő szakirodalmat, úgy döntöttem, magam kezdek forrásokat gyűjteni. Levéltárakban kutattam, eredeti beszédeket, törvényjavaslatokat, cikkeket kerestem. Így alakult ki fokozatosan az a Klebelsberg-kép, amit ma is képviselek.
– Alma materében, az akkor szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a mai SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar előd intézményében kezdett tanítani. Ennek a felsőfokú intézménynek a múltjából napjainkban már kiemelik, hogy „az 1844-ben alapított szegedi tanítóképző adta azt a szellemi-szakmai környezetet, amely indokolta a kolozsvári tudományegyetem Szegedre helyezését 1921-ben. Klebelsberg Kuno ehhez a képzési helyzethez telepítette le Budapestről 1928-ban a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolát. E három intézményre épült az Apponyi Kollégium, amely 20 éven át Szegeden képezte a tanítóképző intézeti tanárokat”. Mit tudtak erről a történelmi kapocsról az ön oktatói pályája kezdetén?
– Klebelsberg Kuno munkássága akkoriban alig volt feldolgozva. Nekem kellett „felépítenem” egy képet róla mint kultúrpolitikusról. Fontos volt számomra, hogy ne essen egyik végletbe sem az értékelés: sem a korábbi elutasító, sem a későbbi idealizáló megközelítést nem tartom helyesnek. A források alapján egy árnyalt, komplex képet próbáltam kialakítani.
– Mit tart Klebelsberg Kuno legfontosabb üzenetének?
– Számomra az egyik leglényegesebb üzenet az, hogy ő valóban „mindenki kultuszminisztere” akart lenni. Az óvodától az egyetemig az egész oktatási rendszert egységben kezelte, és különösen fontosnak tartotta, hogy az alsóbb társadalmi rétegek is hozzáférjenek a műveltséghez.
A másik kulcsüzenet, hogy a nemzet felemelkedését a kultúrában, az oktatásban és a tudományban látta. Nem a múlt sérelmein való siránkozást választotta, hanem a cselekvést: azt mondta, ha Magyarországnak helye van Európában, azt a kultúra révén kell bizonyítania.
– Miben volt különleges az ő oktatáspolitikai gondolkodása?
– Abban, hogy rendkívül komplex rendszerben gondolkodott.
Nem különálló intézkedéseket hozott, hanem egy egymásra épülő oktatási rendszert alakított ki:
Mindegyik szinthez:
Külön kiemelném, hogy rendkívül jó szakemberekkel dolgozott, és felismerte, hogy a siker kulcsa a hozzáértő közeg.
– A tankönyvek milyen szerepet játszanak Klebelsberg örökségének megértésében?
– A tankönyvek kulcsfontosságú források, mert nemcsak tudást közvetítenek, hanem egy adott korszak gondolkodását is tükrözik.
Az 1925 utáni tankönyvek például egyértelműen mutatják a reformok hatását:
Ha összehasonlítjuk a Klebelsberg idején született műveket más korszakok tankönyveivel, jól látszik, hogyan változik az oktatáspolitika és a módszertan.
– Hogyan jelenik meg Klebelsberg öröksége az Ön által szervezett kiállításokban, egyetemi gyűjteményekben?
– A kiállítások számomra az ismeretátadás egyik alternatív formáját jelentik.
Az SZTE JGYPK:
mind azt a célt szolgálja, hogy a hallgatók kézzelfogható módon találkozzanak ezzel az örökséggel, s kutathassák azt.
Ezek bizonyos értelemben „emléket állítanak”, de nem heroizálnak, hanem bemutatnak – korszakokat, szereplőket.
– Miben különleges az országban egyedülálló gyűjtemény, az SZTE JGYPK főépületében kialakított tankönyvmúzeum szerepe?
– A tankönyvmúzeum egyedülálló, mert:
A hallgatók itt nemcsak tanulnak róla, hanem látják is:
– Hogyan tudják ezek a kiállítások megszólítani a mai hallgatókat?
– Nagyon egyszerű módon: jelen vannak a mindennapi térben.
A hallgatók:
és akarva-akaratlanul is találkoznak velük.
Ez tudatos cél volt: közel hozni Klebelsberget a jelenhez, nem csak a tananyag részeként, hanem élő kulturális örökségként.
– „Magyarországot nem a kard, hanem a kultúra teszi naggyá” – vallotta Klebelsberg Kuno. Mit gondol, miért aktuális ma is Klebelsberg öröksége?
– Azért, mert egy alapvető kérdésre ad választ: hogyan lehet egy ország jövőjét tudatosan a kultúrára és az oktatásra építeni. Klebelsberg nem panaszkodott, hanem rendszert épített. Ez az, ami ma is érvényes és tanulságos.
Újszászi Ilona
Fotók: Kovács-Jerney Ádám
A borítóképen: T. Molnár Gizella, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának idén Durkó Mátyás Emlékéremmel is elismert nyugalmazott oktatója. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Korábban írtuk:
A tudomány szegedi helyei – Tankönyvmúzeum az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon
Kukkantson be ön is, virtuálisan is elérhető az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon az:
Óvodatörténeti állandó kiállítás - Galériával és videóva
A 95. Ünnepi könyvhét rendezvénye a Tankönyvmúzeumban és a Tudástárban - Galériával és Videóval
