Generációknak adta át a fizika szeretetét – állami elismerést kapott Dr. Bálint Erzsébet

– Milyen érzés volt átvenni a Magyar Arany Érdemkeresztet március 15. alkalmából?
– Meglepetés volt a kitüntetés átvételére szóló meghívó levél érkezése, előre kaptunk értesítést az átadás menetéről is. Segítséget kaptam abban, hogy a nehezebben mozgó embereknek nem kellett a színpadra felmenni, az első sorban ültünk és az államtitkár asszonyok szinte a helyünkön adták át a kitüntetést. A csodálatos Pesti Vigadó, a kokárdás ünnepi hangulat bensőségessé tette az átadót, jó érzéssel töltött el. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes csodálatos táncosai, ruháik, előadásuk emelte az ünnepi hangulatot. Kellemes meglepetés volt, hogy ketten vehettünk át ugyanolyan Arany Érdemkereszt kitüntetést az SZTE Fizikai Intézetéből Dr. Szalai Tamás kollégámmal. Ez az első országos kitüntetésem, a korábbiak: eredményes kutatásért Akadémiai Díj (1975.), Oktatatásügy Kiváló Dolgozója (1980.), Pedagógus Szolgálatért Emlékérem (2005), SZTE TTIK arany díszdiploma (2013.) és SZTE TTIK gyémánt díszdiploma (2023.).

Dr. Várkonyiné Dr. Bálint Erzsébet a Magyar Arany Érdemkereszttel.

– Amikor visszatekint a több mint hatvanéves munkásságára, akkor mi az, amire a legbüszkébb?
– Nem egyetlen dologra vagyok a legbüszkébb, hanem arra, hogy mindig lelkiismeretesen végeztem a munkámat. Úgy érzem, hogy akármelyik tanszéken is dolgoztam, megbecsülésben volt részem. A Biofizikai Tanszék megalapításának a kezdetektől részese voltam, és egy kicsit az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék létrehozásában is részt vettem.

– Miért választotta annak idején a matematika-fizika szakot a Szegedi Tudományegyetemen?
– Hódmezővásárhelyen érettségiztem. Általános iskolában és gimnáziumban is nagyszerű tanáraim voltak. Kiemelném Körtvélyessy Lászlónét, aki Vásárhelyen, az akkor alakult Kossuth Zsuzsanna Leánygimnáziumban osztályfőnököm volt. Kati néni haláláig olyan volt, mint egy barát, nemcsak velem, hanem az osztálytársaimmal is. Ő is itt végzett Szegeden, abban az időben vegyészhallgatóként Szent-Györgyi Albertet személyesen ismerhette. Ő tanácsolta, hogy jelentkezzem a Szegedi Tudományegyetemre. A családunkban előtte nem volt olyan, aki egyetemet végzett, főleg nem itt, Magyarországon, mert erdélyi vagyok, Sepsiszentgyörgyön születtem. 1958-ban nyertem felvételt matematika-fizika szakra, 1963-ban államvizsgáztam kitűnő eredménnyel.

– Milyen volt nőként érvényesülni a tudományos pályán a pályakezdése idején?
– Ebben nem éreztem semmilyen hátrányt. Amikor idekerültem a Kísérleti Fizikai Tanszékre 1963-ban, négyen jöttünk, két lány és két fiatalember. Budó Ágoston professzor úr sem tett különbséget a nők és a férfiak között. Nagy létszámú, jó közösség volt a tanszéken. Például Budó Ágoston kezdeményezésére vettünk egy pingpongasztalt, azt felállítottuk az egyik laborban és szabadidőnkben jó meccseket játszottunk, amelyekben professzor úr is részt vett.

– Milyen kutatásokkal foglalkozott? 
– Egyetemista koromban két tanszék volt, a Kísérleti Fizikai és az Elméleti Fizikai Tanszék. A Kísérleti Fizikán kezdtem dolgozni Ketskeméty István professzor vezetésével, a festékek fotolumineszcenciájával foglalkozó kutatócsoportban, amelyet Budó Ágoston vezetett. A festékek fényelnyelését, fénykibocsátását vizsgáltuk, illetve azt, hogy különböző adalékok esetén hogyan változnak meg ezeknek a tulajdonságai. Később a lézeres vizsgálatoknál fontosak voltak eredményeink, amikor Szabó Gábor, Rácz Béla és Bor Zsolt elkészítették az első festéklézert. A férjem is a Kísérleti Fizikai Tanszéken dolgozott. Az 1960-as évek második felében a tanszéken alakulóban volt egy kutatói csoport biofizikai vizsgálatok végzésére. Fotoszintézis, fehérjék tulajdonságainak, a lézerek biológiai alkalmazásának lehetőségei témákban indultak kutatások. Ebben a csoportban dolgoztam ezután. Dr. Szalay László vezetésével ennek a csoportnak az oktatóival alakult meg 1969-ben a Biofizikai Tanszék.

1987-ben meghívást kaptam az Amerikai Egyesült Államokba Szalay professzoron keresztül, őt kereste meg Aszalós Adorján Washingtonból, a FDA-ből. Ez a világon a legnagyobb szervezet, amely a gyógyszerek engedélyezésében fontos szerepet játszik. Aszalós Adorján később az MTA külső tagja lett, fontosnak tartotta, hogy magyarországi intézetekből hívjon kutatókat. Állásban Bethesdában az USUHS katonai orvosegyetemen voltam. Az interferon sejtosztódást gátló, vírusellenes hatását vizsgáltuk daganatos sejteken. Itt új lézermikroszkóp beüzemelése után kezdhettem meg a munkát és akkor egészen újnak számító áramlási citométerrel is dolgoztam az FDA-ben. Nagyon hasznos és érdekes volt ez az időszak minden nehézségével együtt. Két és fél évig voltam kint, és miután hazajöttem, Szalay László hozzájárult, hogy a SZOTE Mikrobiológiai Intézet vezetőjével és munkatársaival folytathattam a kutatásaimat. 1995-ben ebben a témában szereztem kandidátusi fokozatot. Több diplomamunka is készült ekkor vezetésem alatt.

Hat évtizedes, kiemelkedő oktatói és kutatói tevékenység elismerése a 2026. március 15. alkalmából átvett elismerés.

– Az Egyesült Államokba egyedül ment, vagy volt rá lehetőség, hogy a családjával együtt menjen ki?
– Két gyermekemmel utaztam 1987. őszén, férjem nem jöhetett velünk, mert az idős édesapja egyedül maradt, segítségre volt szüksége. A lányom másfél évet töltött az Egyesült Államokban középiskolásként, nagyon jó iskolába járhatott. A fiamnak, aki akkor végezte Debrecenben a fizika-technika szak negyedik évét, nem volt olyan egyszerű helyzete, mert nem kapott munkavállalási engedélyt. Aszalós Adorján, Bay Zoltán és felesége segíteni akartak és munkát adtak kertjükben, sőt beajánlották még más, közelben lakó magyar családokhoz is. Másrészt érdekelte a rádiózás, műsorszervezés. Talált olyan iskolát is, ahol rádiózást tanulhatott. Itthon az egyetem befejezése után több médiumban is dolgozott, volt vezető (Juventus Rádió, MTV, Retró Rádió stb.). Attila egyébként DJ-ként is dolgozik, DJ Dominique néven.
Később pedig Karikó Katalin férjénél is dolgozott Philadelphiában. Karikó Katalin tanítványunk volt, és Bethesdában dolgozott egy évig ugyanazon az egyetemen, ahol én.

– A kutatói vagy az oktatói munka állt közelebb önhöz?
– Talán inkább az oktatói munka. Az elmúlt évtizedekben sokféle oktatói tevékenységben vettem részt, előadások, számolási gyakorlatok, laboratóriumi gyakorlatok tartása, doktori munka, szakdolgozat, diákköri munka vezetése. Az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszéken speciálkollégiumi előadásokat tartottam hallgatóknak és doktoranduszoknak. Évfolyamfelelőse is voltam fizikus-, biológus évfolyamoknak. Mindig nagyon jó kapcsolat alakult ki a hallgatókkal, sokakkal máig szorosabb kapcsolatban vagyunk. A 2024-25. tanévben még voltak óráim, de ebben a tanévben már nem szerettem volna rendszeres elfoglaltságot vállalni.

– Be szokott járni időnként az intézetbe, ahol most is beszélgetünk?
– Igen, hétfőnként részt veszek az Optika Tanszék vezetői megbeszélésein. Vannak rendszeres feladataim. Hiányozna, ha nem lenne semmilyen szakmai feladatom, és úgy érzem, még segítségére lehetek a kollégáimnak azzal, hogy bizonyos anyagokat elkészítek és utánanézek dolgoknak. Tavaly elhunyt a férjem, egyedül maradtam. A gyerekeim sokat segítenek, de az intézet közösségére is számíthatok.

– Említette Karikó Katalint. A volt tanítványai közül sokan vannak, akik ma már vezető oktatók vagy kutatók?
– Igen. Nagy öröm, büszkeség volt mikor Karikó Katalin Nobel-díjat kapott és az SZTE kutatóprofesszora lett. Megtiszteltetés, hogy részt vehettem az általa alapított kitüntetés, a JATE Díj első átadási ünnepségén. Az SZBK-ból néhány név: Garab Győző, Raskó István, Deák Ferenc, az orvosegyetemen korábban Szabad János, Ringler András, Búzás Krisztina pedig az Immunológia Tanszék vezetője jelenleg. Sokan kerültek külföldre is.

– A Szegedi Tudományegyetemen töltötte – az amerikai éveket leszámítva – az egész pályáját. Mit jelent önnek ez az intézmény?
– A második otthonom. Úgy érzem, mi sokkal több időt töltöttünk az egyetemen, inkább kötődtünk a munkahelyhez, mint a mostani hallgatók vagy kutatók. Ők, ha úgy gondolják, akkor hazaviszik a munkát, számítógépen vannak az eredmények, bárhol elérhetik azokat. Nálunk a kísérleti eredmények is lassan gyűltek, napokig tartott egy-egy méréssorozat végzése házi készítésű eszközökkel. Nagyon sok laboráns dolgozott itt annak idején, most azt hiszem, hogy egy vegyész kolléganő készíti elő a vizsgálatokhoz szükséges mintákat. A laboránsok a számítások elvégzésében (tekerős számológépekkel) az ábrák elkészítésében (tustollal pausz papírra rajzolták, majd fényképezték) voltak segítségünkre. Meglehetősen hosszadalmas munka volt. Manapság ezt is gépek végzik, a mérési eredmények azonnal a számítógépeken jelennek meg. Nálunk olyan is előfordult, hogy egész éjjel tartott egy mérés, olyankor mondjuk este 10 órakor váltottuk egymást. A férjem is itt dolgozott, más kutatási témában, mint én, de legalább találkoztunk. Volt, amikor a gyerekek iskola után a munkahelyünkre jöttek, de hála istennek a nagyszülők is segítettek a felügyeletükben.

Nyugdíjasként is rendszeresen bejár a Fizikai Intézetbe, ahol mindig kap valamilyen feladatot. Úgy érzi, számítanak a munkájára, a tapasztalatára.

– Mivel töltötte legszívesebben a szabadidejét a legaktívabb éveiben, és mivel most?
– Az olvasás mindig fontos volt számomra, szeretem a szépirodalmat. Rengeteg könyvet vásároltunk annak idején, lexikonokat is. Nem tudom, a gyerekeim mit fognak ezekkel csinálni. Szívesen jártunk színházba, hangversenyre. A férjem az FDSZ és a Közalkalmazotti Tanács elnöke is volt nyugdíjazásáig. Sok közös rendezvényt (kulturális, sport) szerveztek a város felsőoktatási intézményei között, amelyeken aktívan részt vettünk. Sokat tett az egyetemi sportért, (intézmények, szakcsoportok közötti foci, öregfiúk focija, női, férfi asztalitenisz bajnokság stb.) Gimnazista koromban pingpongoztam Hódmezővásárhelyen, sőt NB I-ben is játszottam. Az egyetemen a pingpong is jól összehozta a közösséget, bölcsészek, jogászok is jártak edzésekre, nem csak TTK-sok. Versenyeztünk a megyei bajnokságban, jártunk Makóra, Szentesre is.
Mostanában minden otthoni teendő rám maradt. Az olvasás szeretete megmaradt, a tévét is bekapcsolom, de csak háttérzajnak, hogy ne legyen olyan nagy a csönd. Szoktam tanulni az unokáimmal. A lányom családorvos, három gyermekük közül a legidősebb régészként végzett az ELTE-n. A „kicsik” ikrek, másodikos gimnazisták, a fiú unokám fizika tagozatra jár az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnáziumába, húga a Tömörkény-gimnázium német-angol tagozatos diákja. A negyedik unokám a fiaméknál most hatéves kislány. Az intézeti feladatok mellett még néha kertészkedem is.

– Mit tanácsolna a mai egyetemistáknak, különösen a természettudományok iránt érdeklődőknek?
– Óriási lehetőségek vannak a gyerekek előtt. Már általános iskolásként vagy gimnazistaként bejárhatnak a Fizikai Intézetbe, ha érdekli őket a fizika. Bármelyik tanszékünkön nagy szeretettel fogadják őket. Ignácz Ferenc mestertanár kollégám rendszeresen kísérletes bemutatókat tart, ezen kívül évről évre van Fizika Napja, tartunk karácsonyi kísérleteket, tehát mindig kitalálunk valami olyan lehetőséget, amellyel be lehet csalogatni a fiatalokat. Most például a „Játsszunk fizikát!” versenyen tartottam előadást Budó Ágostontól Bay Zoltánig címmel. A gimnazisták csatlakozhatnak kutatócsoportokhoz, részt vehetnek diákköri konferenciákon is. A mai gyerekeknek az angoltudása megvan, kommunikálhatnak, olvashatnak nemzetközi szakirodalmat, járhatnak diáktalálkozókra. Azt javaslom, hogy használják ki ezeket a lehetőségeket! Amikor idekerülnek az egyetemre, minél előbb kapcsolódjanak be a kutatómunkába, hogy diákköri dolgozatokat, eredményeket tudjanak felmutatni. Aztán mehetnek tovább a doktori képzés irányába. Ott manapság nem kényeztetik el őket magas ösztöndíjakkal, de a tanszékek (nálunk legalábbis) igyekeznek anyagilag is támogatást nyújtani. Oktatóként, kutatóként használják ki a külföldi munkalehetőségeket is, és hozzanak haza új kutatási lehetőségeket.

Szöveg és fotó: Vida-Szűcs Imre