Több mint harminc éve jött létre az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ (EÉTK), egykori nevén Diákcentrum, melynek keretében már a kezdetektől van lehetőség egyetemistáknak egyetemistáktól segítséget kapni. A kortárssegítők munkájáról és múltjáról Dr. Szenes Mártával, az EÉTK alapítójával beszélgettünk.
Miért fontos, hogy vannak kortárssegítők? Miben más ez a szolgáltatás, mint az ingyenes öt alkalmas tanácsadás szakembernél?
A kezdetekkor a szakemberek tanácsadásra olyan hallgatókat fogadtak, akiknek komolyabb problémáik, elakadásaik voltak, tehát komoly szaktudás kellett a segítésükhöz. Egy kortárssegítő egyszerűbb helyzetekben tud jelen lenni, például egy szerelmi csalódással kapcsolatosan segíthet, vagy ha egy vizsga nem sikerül. Sokszor egy kortárs közelebb van a problémamegoldáshoz a korkülönbség hiánya miatt.
Lehet, hogy valaki jobban megbízik egy kortársában, könnyebben megnyílik.
Igen, de hangsúlyozom, hogy komolyabb probléma esetén, akár ha mélyebb depresszióról, erős szorongásról vagy pánikrohamokról van szó, akkor szakemberre van szükség. A régi időkben egyébként volt olyan, hogy az ötalkalmas tanácsadás után a szakember még átirányított valakit a kortárssegítőkhöz, mert úgy ítélte meg, hogy jót tesz a hallgatónak.
Ki lehet kortárssegítő?
Azok az egyetemista önkéntesek, akik szakszerű felkészítésben vettek részt. Az a tapasztalat, hogy főként olyanok jelentkeznek, akiknek segítő szakmát tanulnak az egyetemen, például pszichológiát hallgatók, tanárszakosok vagy az ETSZK-ról szociális munka szakosok. Úgy gondolom, minél többféle szakról jönnek a csapatba, annál jobb, mert a segítés komplex dolog: elképzelhető, hogy egy szituációban a leendő pszichológus ugyanúgy tud segíteni, mint egy leendő közgazdász, és ha vegyes a csapat, egymástól is tanulhatnak a kortárssegítők. A hetekben volt az egykori kortárssegítőknek egy találkozója, itt többen visszaemlékeztek arra, milyen nagy büszkeség volt, hogyha fölvették őket ebbe a csoportba, mert volt egy interjú, meg kellett felelni egy 80 órás tréningnek; a pszichológus hallgatók azt mesélték, jobban izgultak, mint a szakos felvételijük előtt.
Hogyan segített akkor és hogyan segít most a KortársAid?
A múltban szakmailag elfogadott volt, hogy ők mini tanácsadóként legyenek jelen, tehát jöhettek hozzájuk a hallgatótársaik egyéni tanácsadásra. Ezenkívül a kollégista kortárssegítők figyeltek a szintjükön lakó társaikra. Ha észrevették, hogy valaki másként viselkedik, megszólították, és vagy felhívták a figyelmét, hogy van egy professzionális segítő központ, vagy ők maguk tudtak segíteni egy egyszeri beszélgetéssel. Ezenkívül szerveztek kulturális programokat, filmklubot, kreatív klubot; ezeknek indirekt módon voltak pszichológiai tanulságai. Kitelepültek fesztiválokra is, például a Sziget Fesztiválra vagy a SZIN-re, és egy megadott idősávban mindenki rendelkezésére álltak, hogy segítsenek, cserébe pedig ők is szórakozhattak.
A mostani kortárssegítők pszichoedukációkat tartanak. Ez nem egyéni, hanem csoportos tanácsadás; előadnak hétköznapi nyelven, jól érhető pszichológiai fogalmakkal, beszélgetnek a kortársaikkal például a stresszkezelésről, szorongásról. Ez olyan népszerű, hogy az orvostanhallgatók rendszeresen hívják a kortárssegítőinket az SZAOK-ra, hogy beszéljenek ezekről az életvezetési problémákról. Ezenkívül már több éve kitelepülnek a Pont Ott Partyra, hogy támaszt nyújtsanak azoknak, akiket nem vettek fel a vágyott szakra, és jelen vannak az állásbörzén is különböző gyorsan kitölthető és megoldható tesztekkel, amelyekre azonnali visszajelzést tudnak adni.
Mikor érdemes segítséget kérni?
Rögtön, ahogy felmerül valamilyen krízishelyzet. Minél hamarabb fogalmazod meg a problémát, annál könnyebb rajta segíteni. Mint a fiziológiai betegségeknél: ha egy seb nincs gondozva, betokosodik, fájdalmasabb helyrehozni. Ugyanez igaz a lelki sebekre. A kortársak is nagyon sokat tettek azért, hogy ma már egyre kevesebben érzik cikinek a segítségkérést.
Milyen visszajelzéseket kapnak a kortárssegítők?
A mostani kortárssegítők nagyon pozitív visszajelzéseket szoktak kapni; a pszichoedukációs előadások után a résztvevők kitöltenek egy rövid kérdőívet. Régen, amikor személyes tanácsadásra lehetett menni a kortársakhoz, nem azonnal lehetett visszajelezni, hanem amikor már stabil volt a hallgató. Volt, aki azt fogalmazta meg, hogy jó és elegendő volt, hogy kortárs segített, de voltak olyanok is, akik azt jelezték vissza, hogy számukra nagyobb biztonság lenne, ha szakemberrel történne a beszélgetés. Lehet, hogy volt egy olyan séma a hallgató fejében, hogy a pszichológia problémára pszichológus a válasz, és nem azt nézte, hogy jó volt, vagy nem volt jó az a helyzet.
Milyen élmény volt a kortárssegítők találkozója?
A találkozó ötlete tavaly merült fel, amikor novemberben az EÉTK 30. születésnapját ünnepeltük. Ekkor volt egy tematikus beszélgetés a kortárssegítésről. Az a beszélgetés strukturált, valamennyire irányított volt, és úgy éreztük, szeretnénk egy szabadabb alkalmat is. Ezen az alkalmon jelenlevő emberek nagyon régen nem találkoztak egymással. Volt, aki 20 éve nem látta a másikat, és mégis az első perctől kezdve nyitottak és érdeklődők voltak egymás iránt, azonnal jöttek elő a régi történetek. Spontán módon, nem feltétlenül kronologikusan vagy strukturáltan, de nagyon hitelesen. Felidéződtek azok az együttlétek is, amikor elutaztunk csapatépítőre. Kiderült, hogy a jelenlevők közül öten voltak Ásotthalmon, és voltak olyanok is, akik a szarvasi kiránduláson vettek részt anno. Ezeken a csapatépítőkön voltak tanulási programok és szabadidő is. Különböző tréningmódszerekkel dolgoztunk, például szimulációs gyakorlatokkal, pszichodrámával és filmelemzéssel.
Az egykori kortárssegítők találkozója
Mi motiválta és motiválja a kortárssegítőket az önkéntes munkára?
A találkozón felidézték, hogy miért választották a segítést, mindenki meg tudta fogalmazni, hogy milyen fontos ez az altruizmus, vagy milyen fontos az, hogy a szabadidejükben olyat csináljanak, ami jót tesz a másik embernek. Felidézték, milyen izgalommal várták a BTK Petőfi épületében, a porta mögötti háromszor hármas kis szobában a hallgatókat a kortársak ügyeleti idejében és milyen volt, amikor először találkoztak egy bajban levő hallgatóval. Abban az időben dicsőség volt önkéntesként ide kerülni, manapság már több helyen van mód önkéntes munkát végezni, nem annyira kuriózum. Motiváló az az öröm, amit akkor éreznek, ha valaki kikerül a bajból, ha a segítő erőt tud adni, és akár már első alkalommal megbízik benne a kortársa. Ugyanakkor persze arról is beszámoltak, hogy volt olyan, amikor nehéz problémával jött egy hallgató, például öngyilkossági kísérlete volt. Erről nyilván konzultáltak a kortársak szakemberekkel. Most is kapnak szupervíziót, heti, kétheti rendszerességgel konzultálnak szakemberrel.
Milyen módszerrel képezték a kortársakat?
Szituációs gyakorlatokkal tanítottuk nekik a segítő beszélgetést. Ezeket az eljátszott segítő beszélgetéseket felvettük videóra, amit aztán részletesen elemeztük. A találkozón felidézték, hogy ez mennyire jó volt, és hogy komoly kihívás volt számukra, valamint a trénereik is rengeteg energiát fektettek bele. Időről időre szerveznek belső képzést is, hogy az ismereteiket megújítsuk, és hogy a kohézió erősebb legyen. A kortársak egymást is segítik, egy-egy társasjáték est nagyon erősíti a közösséget.
Összetartottak a kortárssegítők munkán kívül is?
Húsz évvel ezelőtt az egyetemen még nem volt osztott képzés. Ha valaki elsős korában jelentkezett, akkor négy vagy öt évig lehetett kortárs, ami azt jelenti, hogy ő is jobban megerősödött ebben az identitásban és a csoport is. Így nagyon erős kohézióval rendelkező csoportok jöttek létre. Volt egy olyan csoport, amely úgy döntött, hogy megpróbál együtt maradni, és továbbra is közösen tevékenykedik. Ez a tevékenység a playback színház, más néven improvizációs színház volt. Az improvizációs színház úgy működik, hogy a felkészített tagjai azokat a történeteket játsszák el, amelyeket a közönség soraiból mesélnek el a nézők az életükről. Hogy vették föl az egyetemre, milyen volt az első partnerkapcsolat? Érdekes látni kívülről a saját életedet, komoly önismereti hozama van. Ezek a hallgatók időnként most is fellépnek, a fiam is tagja ennek a Kaleidoszkóp nevű improvizációs színháznak; ő a kortárstalálkozó megvalósításában is sokat segített.
Mi a legmeghatározóbb, máig ható élménye a kortárssegítők egykori vezetőjeként?
Az érzés, hogy nem csináltuk feleslegesen: jó néhány ember vitte tovább ezeket az értékeket és készségeket. Van, aki később maga is képzett kortárssegítőket vagy segítőket, illetve ha nem is fő szakmaként, de hobbi szinten sokan segítenek a mai napig. Például van, aki közgazdászként telefonos lelkisegélyben dolgozik. A közös szemlélet megmaradt, továbbadjuk és tovább éljük ezt a hivatást.
Balog Helga
