Szent-Györgyi Albert óta a tenisz kiemelt szerepet játszik a Szegedi Tudományegyetem sportéletében. Idén egy rangos torna színesítette az újszegedi teniszközpont mozgalmas életét, amelyen olyan játékosok ellen játszhattak az SZTE SPORTMÁNIA csapat tagjai, akik az ország élvonalába tartoznak.
Nemcsak a Szegedi Tudományegyetem polgárai számára volt ünnepi az elmúlt hétvége, hanem minden teniszrajongónak, aki kilátogatott az újszegedi Erzsébet-ligetben található egyetemi sportlétesítménybe. Péntektől vasárnapig egy 300 ezer forint összdíjazású férfi tenisztornát rendezett Szegeden az SZTE-Sportmánia és a Szegedi Tudományegyetem. Az SZTE Kupa különlegessége, hogy a győztes szabadkártyát kapott a 15 ezer dolláros gyulai tornára.

– Olyan játékosok ellen játszhattak az SZTE SPORTMÁNIA csapat tagjai, akik az ország élvonalába tartoznak, ezért ez egy jó felkészülés volt a csapatbajnokságra, ami júniusban kezdődik. ezen kívül a szegediek olyan meccseket láthattak élőben, amilyeneket már rég nem – mondta el Hajnal István, az SZTE Sportmánia elnöke..

Hajnal István régóta dolgozik a szegedi teniszéletért. Fotó: Sahin-Tóth István
A pálya a Szegedi Tudományegyetem hallgatói számára is minden nap nyújt szolgáltatástokat teniszórák és a ligetben végezhető mozgásformák tekintetében is. Ezeket az órákat az SZTE Sportközpont oktatói koordinálják. Az egyetemi polgárok kedvezményes áron sportolhatnak Szeged legrégebbi és legszebb teniszpályáján.

Az SZTE Kupa egy sorozat része, hiszen a Hajnal István által vezetett SZTE-Sportmánia már együttműködik egy sportkoncepció mentén régebb óta a Szegedi Tudományegyetemmel. A hétvégi versenyen első osztályú férfi teniszezők is elindultak és a vártnak megfelelően, magas színvonalú szoros mérkőzéseket játszottak a salakos pályákon. Az SZTE Sportmánia csapatából Virághalmi Viktor szépen helytállt, hatalmasat küzdve 4/6 7/6 5/7-re kapott ki a második fordulóban Mészáros Patriktól, a későbbi döntőstől.

A Torna végeredménye:
1. Halmos Kornél, VASAS
2. Mészáros Patrik, BREGYÓ
3. Sallai Péter BREGYÓ és Belkovics Achilles, TOP SPORT
– Rendszeresen rendezünk SZTE Kupát, amely nyílt, bárki indulhat és rendezünk évente kifejezetten SZTE-s hallgatóknak versenyt. A közeljövőben szeretnénk építeni egy Padel pályát, ami egy nagyon dinamikusan fejlődő sport a világban. Igyekszünk kidolgozni egy tenisz ösztöndíj programot, ami vonzó lehet top játékosoknak is – mondta el Hajnal István, a klub elnöke.

Az egyetem és a klub együttműködésének köszönhetően szép eredmények is születtek a közelmúltban. 2024-ben bronzérmesek voltak a férfiak, 4. helyezettek a nők. A férfi 1. osztályú csapatbajnokság és a női szuperliga – amelyekben érintettek az SZTE csapatok és a hallgatók, - nyáron startolnak.
Lévai Ferenc
Fotó: Sahin- Tóth István