Cochlear_nyito

2023. február 02.

Alacsony kockázat, óriási siker. Így jellemezhetők azok a hallásjavító műtétek, amelyekből több mint ezret végeztek már el a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában. A süketen született kisgyermekeken segít és az időskori hallásvesztésre is megoldást jelent a Cochlear implantátuma. Gyártócégének képviselői Szegeden egyeztettek a további fejlesztési lehetőségekről a Prof. Dr. Rovó László által vezetett orvoscsoporttal.


Napjainkban már rutinszerűen végeznek olyan hallásjavító műtéteket a Szegedi Tudományegyetemen, amelyeket még 15 évvel ezelőtt is lehetetlennek tűnt véghezvinni. Süketen született gyermekek kapják vissza a hallásukat, így teljes életet élhetnek, de idős emberek hallásvesztését is korrigálják, ezzel lehetővé téve, hogy ne szigetelődjenek el a társadalomtól. Mindezt az az eszköz teszi lehetővé, amelynek világszinten is legnagyobb gyártója a Cochlear. Az ausztrál központú cég képviselői Szegeden egyeztettek az SZTE orvosaival, szakembereivel az együttműködés további lehetőségeiről. Jól jelzi a cég jelentőségét, hogy az implantátumot használók közül többen választják az ő termékeiket, mint az összes többi gyártóét együttvéve.


Cochlear_galeria
Képgaléria az eseményről, Fotó: Bobkó Anna

A piacvezető cég ielnökhelyettese, Catherine Picard személyesen jött el, hogy a szegedi műtéteket megtekintse és megismerje az SZTE egyéb, a fejlesztésbe bevonható területeit. A Cochlear sokkal több, mint az implantátumok piacának legfontosabb szereplője: számukra a tevékenységük misszió, segítség.

– A sikerünk a küldetésünkből adódik, ugyanis a célunk, hogy a lehető legtöbb emberhez eljuttassuk azt a lehetőséget, amit ezek az implantátumok jelentenek. Sajnos egyelőre világszinten a potenciálisan gyógyítható, időskori hallásvesztésben szenvedő emberek mindössze 5%-án tudunk segíteni és ennek legfőbb oka, hogy sokan azok közül, akiknek segíthetne ez az eszköz, nem is tudnak a létezéséről, ezért célunk az ismeretterjesztés is. Azon dolgozunk, hogy ez a szám rohamosan emelkedjen és köztudottá váljon, hogy ez a technológia már létezik – mondta el Catherine Picard, a Cochlear innovációért és technológiai befektetésekért felelős elnökhelyettese.

catherinepicard

Catherine Picard interjút ad az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság munkatársának, fotó: Bobkó Anna

A cég képviselői a látogatás során pozitív tapasztalatokat gyűjtöttek a Szegedi Tudományegyetemről.

– Az SZTE klinikai központjában található a világ egyik legjobban felszerelt, cochlearis implantátumok beültetésére is használható műtője. Ez, valamint a hozzá kapcsolódó infrastruktúra is magyarázza, hogy miért vagyunk képesek a világ vezető implantátumgyártójával együttműködni. Olyan vizsgálatokat és beavatkozásokat is el tudunk végezni, amilyeneket a világon csak nagyon kevés helyen lehetséges. A Cochlear cégnél született meg ezeknek az implantátumoknak az eredeti ötlete, nagyszerű alapokat hoztak létre, amelyekre építhettünk. Egyre erősödő együttműködésünknek köszönhetően már nemcsak az orvostudományi területen, hanem az elektrofiziológiai eszközfejlesztésben is hatékonyan tudunk együttműködni, ami kimagasló anyagtudományi kutatócsoportjainknak köszönhető. Az SZTE ebben a projektben is azt bizonyítja, hogy egy igen nagy skálán, bármilyen területen tud újat mutatni – húzta alá Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora.

coclear_meeting_rl

Prof. Dr. Rovó László műtét közben, Fotó: Bobkó Anna

A cég képviselői egy teljes napot töltöttek a Szegedi Tudományegyetemen azzal a céllal, hogy megismerjék a tapasztalatokat, amelyeket a Prof. Dr. Rovó László által vezetett csoport szerzett a hallásjavító műtétek során. A tudósok optimális elektrofiziológiai megoldásokat keresnek, például, hogy a műtétek során mi az elektródák optimális elhelyezése vagy mi a legmegfelelőbb szint amivel érdemes a páciensek idegrendszerét, érintett idegeit stimulálni. Ezek mind segítenek, hogy kialakítsák a jövőben a legmegfelelőbb terápiát és a legjobb eszközöket.

– Nagyon sok ember egészségi állapotán és társadalmi életminőségén tudnánk, jelentősen javítani. Ennek egyik fontos eleme, hogy a legkiválóbb orvosokkal és szakemberekkel folyamatosan egyeztetve próbáljuk még tökéletesebbé és szélesebb körben alkalmazhatóvá tenni a cochlear implantátumokat. Olyan tudásbázisokkal működünk együtt, mint az SZTE. A világszintű infrastruktúra, a kimagasló szaktudás és az érintettek motivációja teszi lehetővé, hogy Szegeden érdemben tárgyalhatunk az eszközeink fejlesztéséről. Évtizedek óta tart ez az együttműködés, amelynek keretében, negyedévente személyes találkozókon osztjuk meg egymással a tapasztalatainkat. A cégünk több mint negyven éve jelen van ezen a területen és a sikerünk titka az, hogy megbízhatóak a termékeink. A másik titok, hogy mindig nagy odafigyeléssel választottuk meg a partnereinket és a legkiválóbbakkal és legelhívatottabbakkal működtünk együtt, akikkel közös volt a célunk, hogy segítsünk. Ilyen partner most már évtizedek óta a Szegedi Tudományegyetem – hangsúlyozta Catherine Picard.

- Úgy gondolom, hogy nagyon értékes és új információkat tudunk majd szolgáltatni a jövőbeli készülékek fejlesztéséről és a műtétek egyszerűbbé tételéről. Ez az érintett magyarországi társadalmi rétegek szempontjából is kulcsfontosságú, hiszen ilyen módon láthatóvá válik, hogy erre a komoly problémára van megoldás, akár itthon, Magyarországon is. A nemzetközi tanulmányok azt bizonyítják, hogy állami szinten is megtérülő beruházás ebbe a területbe fektetni, hiszen nagyon sok embert lehet visszaadni a társadalomnak, javítani az életminőségüket. Az Ausztráliában az elmúlt negyven évben kiépült, államilag és társadalmilag is támogatott cochleáris implantációs rendszerhez hasonlót, ma már Magyarországon is fel lehetne építeni. Büszke vagyok arra, hogy ennek a rendszernek az elemei kötődnek Szegedhez – mondta el Prof. Dr. Rovó László, aki hívatását, a gyógyítást nem adta fel és rektori teendői mellett, amikor csak lehetősége van rá, folyamatosan a betegekért dolgozik, műt.

A cochleáris implantációs rendszer működése lehetővé tenné sokkal több, süketen született gyermek számára a társadalmi beilleszkedést. A teljes szintű hallást adó beavatkozásra akkor van a legjobb esély, ha az újszülöttosztályokkal együttműködve megtalálják azokat a csecsemőket, akiknél elvégezhető a műtét és ezt 6 hónapos koruk után nem sokkal el is végzik.

IMG_0900

Cochlear implantátum, Fotó: Bobkó Anna

A Szegedi Tudományegyetem szakorvosai az országban az elsők között végeztek el ilyen beavatkozásokat, Cziegner Jenő professzor vezetésével és már akkor is a Cochlear cég eszközeit használták. Az egyetemi klinikákon dolgozó orvosok nemcsak a gyógyítást végzik igen magas szinten a szakterületükön, hanem egyes csoportok kutatással is foglalkoznak, újszerű megoldásokat keresnek.

Egyedülálló technikai, orvostudományi fejlesztések egyre nagyobb számban találhatóak a Szegedi Tudományegyetemen és egyre szélesebb körű együttműködések épülnek ki a világ hasonló területein dolgozó, más egyetemeivel, klinikáival, orvostechnikai felszereléseket gyártó vállalataival.

Az SZTE kutatói, oktatói mindezeket az eredményeket át is tudják adni az oktatás során a hallgatóknak, akik így a legmodernebb orvosi ismereteket szerezhetik meg.

Lévai Ferenc

Nyitókép: 2023. január 25-én Prof.Dr. Rovó László műt, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban, Fotó: Bobkó Anna