Bezár

SZTEhírek

Kontra_Ferenc_Nyito_SZTE2

„A létezés természetes rendje, hogy ünnepek és hétköznapok váltják egymást” – interjú Kontra Ferenccel

„A létezés természetes rendje, hogy ünnepek és hétköznapok váltják egymást” – interjú Kontra Ferenccel

2022. június 21.

2022. március 15-én a Szegedi Tudományegyetem egykori és jelenlegi polgárait is díjazták: az Egyetemhez kapcsolódó személyek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján rangos kitüntetéseket vehettek át. Kontra Ferencet a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjban részesítették. Az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar egykori hallgatóját, József Attila- és Márai Sándor-díjas költő, író, műfordítót, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját kitüntetése kapcsán kérdeztük.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- Több mint egy tucat díj után mit jelentett Önnek Magyarország Babérkoszorúja díjban részesülni?

- Ilyenkor átgondolja az ember pályája fontosabb pillanatait. Számomra ezek nemcsak a könyvek megjelenését jelentették, hanem azt is, hova jutottam el íróként: Horvátországot képviseltem Lipcsében, Magyarországot Frankfurtban, amikor ezek az országok voltak a díszvendégek a könyvvásárokon. Az pergett le a szemem előtt a díjátadáson, milyen kivételes dolog, hogy ott lehetek. Alkalom a számvetésre. Felemelő volt. Egyben időutazás, ami egész nap tartott, mint valami kegyelmi állapot, amiről nem is sejti az ember, mikor jön el. Mert nemcsak rólam szólt, hanem mindazokról, akik gondoltak rám, akik segítették a munkámat. A családom, a barátok, az írótársak. Emlékezetes marad erről a napról, hogy mailben gratulált pécsi középiskolai magyartanárnőm, Elter Éva és szegedi egyetemi tanárom, Ilia Mihály, és jött egy üdvözlet Ausztráliából is – ezek a helyszínek voltak életem egymást követő állomásai. Ilyen az író tere: könyvről könyvre áttekinthető. A díjak sorrendje is csak utólag nyer értelmet. Egyiket sem vártam, csak érkeztek, ezért tudtam örülni, amikor Az álom hídja az év legjobb könyve lett, vagy amikor a Márai Sándor- és József Attila-díjat kaptam. Megmarad az események minden pillanata. Megerősítették bennem azt a meggyőződést, hogy a művészetben és az életben is érdemes saját elveket követni. Másnap pedig úgy folytatja az ember a munkáját, mintha mi sem történt volna. Egy nap szünetet enged magának, hogy minden levélre válaszoljon, minden telefont felvegyen, aztán írja tovább a könyvét, amin éppen dolgozik, nem tart nagyobb szünetet, ez a létezés természetes rendje, hogy ünnepek és hétköznapok váltják egymást.

- Versek, regények, novellák, újságcikkek: mind-mind az élete szerves részét képezik. Milyen kapcsolatban áll a szövegekkel? Hogyan tekint rájuk?

- Most éppen a Wien a sínen túl című regényemmel foglalkoztam, újra elővettem. Az első magyar kiadása 2006-ban jelent meg, a német fordítása pedig az idén májusban. Bécsben játszódik, a városhoz kötődik valamennyi helyszíne és szereplője. A magyar cím inkább az előbbit, a német pedig az utóbbit emeli ki: a Wiener Kerle ugyanis szó szerint a „bécsi srácokra”, a négy főhősre utal. A kiadó úgy látta, hogy ott lenne a helye a könyvnek, abban a környezetben, ahol született. A német terjesztők is úgy gondolták, hogy először a bécsi olvasók figyelmébe ajánlják, itt lesz a regény első bemutatója őszre, az itteni könyvesboltokban forgalmazzák először, aztán indulnak tovább a szélesebb német nyelvterület felé. A regény néhány szófordulatát, mondatát, bekezdését németül írtam, ahol ennek hangsúlyos szerepe volt, a magyar kiadásban is így szerepelnek, lábjegyzetekben a fordítással. Ezek most változatlan formában megmaradtak – immár minden külön kiemelés nélkül, mégis hangsúlyosan, a fordító remek stílusérzékének köszönhetően. Többször is hosszabb időszakokat töltöttem német nyelvterületen, a legfontosabb a féléves irodalmi ösztöndíjam volt, elég jól tudok németül, a fordítás azonban jócskán kifogott volna rajtam. Bolyos Marika ültette át az eredetinek a hitelességét pontosan visszaadva, rendkívül olvasmányosan, ennyit magam is meg tudok ítélni.

- Milyenek a mai magyar szövegek, anyagok? Mi a véleménye róluk?

- A kíváncsiságom változatlan. Elolvasom azokat a folyóiratokat, antológiákat, melyekben éppen publikáltam, mert érdekel a kontextus, amelyben engem is olvasnak. Érdekel a könyvespolc is, ahova az én könyvemet is kitették. Az érdeklődésem középpontjában egyébként sohasem a kortárs magyar szövegek álltak, és főleg nem egy elvárt lista szerint vettem a kezembe a könyveket, magyarán: nem „neveket” olvastam. Az igazi örömöm pedig határtalan volt, amikor „művekre” bukkantam. Természetesen sok mindenbe beleolvasok, mert megfigyelem mások stílusát, milyen tudással írnak, milyen újdonságot hoznak, meg tudnak-e lepni valamivel, felismerhető-e a hangjuk, csábítanak-e arra, hogy a következő könyvüket is elolvassam, mert valamiben nagyon másak és eredetiek, vagy éppen riasztanak, mert főleg a megfelelni akarás vezeti a soraikat, ennek is van tanulsága.

- Mivel foglalkozik, ha nem a kommunikációval? Mi a hobbija?

- Kertes házban élek. Nagyon szeretem a kertemet, lassan alakítok rajta szinte nap mint nap valamit, folyton akad teendő. Mind a négy oldal a kertre néz, a teraszról is gyakran nézegetem, ha felnézek egy könyvből. Emellett az utazás éltet: a tenger nélkül sem tudnék meglenni. Az utóbbi években komolyzenét hallgatok leginkább, hihetetlen erővel hat rám írás közben is. Fenntartja a koncentrációt és szinte kikapcsolja az időtényzőt, néha már hajnalodik mire befejezek valamit.

- A pályáját végigfutva az interneten azt látni, hogy a hivatására épült minden. Hogyan fért bele ebbe minden más? Család, barátok?

- Róluk is szoktam írni, benne vannak a szövegeimben. Szinte minden regényem önéletrajzi elemekkel van tele, a családommal és a barátaimmal. Kiolvasható, hogy nagyon sok országban jártam, kikkel találkoztam, elég színesen alakult eddigi életem, ami elég is ihletforrásnak, inspirációnak. Ha vissza lehetne menni térben és időben, biztosan a századforduló Monarchiáját választanám, már a nagyszüleim is Bécsben érezték igazán jól magukat, már gyerekkoromban elvittek oda. A korszak irodalma számos novellámban visszatükröződik. Sok barátom él Bécsben, folyton visszatérek én is, mintha második otthonom lenne.

- Mit szeretne átadni a hallgatóinak, az olvasóinak?

- Leginkább az angol és a német irodalmat kedvelem. A hallgatókat is arra bíztatom, hogy merjenek idegen nyelveken kommunikálni, szakirodalmat olvasni, hiszen a kreatív írás nyelve elsősorban az angol. A világ legismertebb forgatókönyvírói kreatív írás szakon végeztek. Egyebek mellett a tömörséget, a dialógusok hitelességét, a következetes stílust fejleszteni és gyakorolni lehet. Nemcsak magát az írást kell tanulni, hanem az írás történeti folyamatait is. Rengeteg tudást el lehet sajátítani, minden szövegen látszik, hogy milyen intellektuális, műveltségi háttere van annak, aki írta. Az is meglátszik, hogy ki mögött milyen iskolai végzettség áll. A tehetség és a szakmai tudás magas színvonala elengedhetetlen a prózaíráshoz. Az igényességet szeretném mindemellett átadni a hallgatóknak és az olvasóknak is. Ha egy könyvben minden oldalon találok helyesírási vagy nyelvhelyességi hibát, azt nem olvasom végig, legyen bármennyire sztárolt is a szerzője.

- És végezetül: milyen emlékek kötik Szegedhez, az egyetemhez? Hogyan hasznosította az itt megszerzett tudást?

- Ma is eszembe jutnak Bojtár Endre, Csetri Lajos, Szörényi László, Bata Imre, Ilia Mihály, Szajbély Mihály órái és a velük folytatott beszélgetések. Sokat segítettek abban, hogy már ezekben az években jeles folyóiratokban publikálhattam. A JATE-klubra legendás helyként emlékszem vissza. Tetszett, hogy viszonylag zárt körű volt, és ebben a társaságban ismerhettem meg számos kivételes embert, gondolkodót, írót, akit meghívtunk. Számos könyvbemutató és vitaest emlékezetes marad. Itt kerültek először a kezembe a budapesti szamiztadok, és olyan együttesek másolt kazettái, mint a Kex, a Syrius. Emellett a rockzene újdonságai is emlékezetesek maradnak. Mintha az együtteseknek is presztízskérdés lett volna, hogy egyetemisták előtt játszanak. Kétségtelenül kritikusabb is volt a közönség, mint másutt. Nálunk fellépni színvonalnak, minőségi elvárásnak számított. Az első lemezének megjelenése előtt láttam itt az East, az Edda és az A. E. Bizottság koncertjét. Mellettük fénykorában lépett itt fel a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján a Beatrice, a Korál, a HBB, az URH és a Vágtázó Halottkémek. Az egyetem elvégzése után Ausztráliába mentem, ahol a University of Queenslenden kreatív írást tanultam. A Szegeden szerzett tudásom itt is a javamra vált. Őszre tartjuk a negyvenéves évfolyam-találkozónkat. Már nagyon várom, olyan lesz, mint egy időutazás.

SZTEinfo - Pósa Tamara

Fotó: MTI/Sahin-Tóth István

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek