Bezár

SZTEhírek

Szentesi_EB_km

A legnagyobb sporteseményeken hallatja hangját az SZTE hallgatója

A legnagyobb sporteseményeken hallatja hangját az SZTE hallgatója

2022. augusztus 04.
4 perc

Kéri Martin, az SZTE Gazdaságtudományi Kar gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója, tanulmányai mellett kommentátorként is komoly kihívásokkal néz szembe. Hangját hallhattuk az idei FINA Vizes Világbajnokságon és az asztaliteniszezők legrangosabb budapesti versenyén, a WTT Championson is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Ősztől harmadévesként folytatja tanulmányait az SZTE GTK-n Kéri Martin, akinek a hangja egyre több embernek lehet ismerős. Már általános iskolásként is közreműködött különböző sportrendezvényeken, kommentátori karrierjének pedig a koronavírus-járvány adott újabb lendületet. Hobbijáról és egyetemi tanulmányairól kérdeztük.

WTT3

-Hogyan került bele a sportkommentátori közegbe?

- A sportok iránti érdeklődés gyermekkoromra vezethető vissza, nagyon sok fajta sportot kipróbáltam. Emellett édesapámmal rengeteg sportrendezvényen vettem részt nézőként, legyen az kézilabda, kosárlabda, vízilabda vagy éppen asztalitenisz mérkőzés. Azt gondolom, innen ered a szakma iránti az érdeklődés. Egy csodálatos, egyben nagyon nehéz munkának is tartom. Persze én sem rögtön ezzel kezdtem, először csak helyi műsorvezető voltam az otthoni, orosházi férfi kézilabdacsapat egyik NBI-es mérkőzésén, mindössze 13 évesen. Ezt követően még számtalan ilyen mérkőzést csináltam végig Orosházán), egészen addig, amíg „beköszöntött” a COVID19. Ennek következtében 2021 tavaszán az összes elsőosztályú kézilabda mérkőzést zárt kapuk mögött kellett megrendezni, ezeket a mérkőzéseket az egyesület élőben közvetítette, én pedig ekkor próbálhattam ki magam először sportkommentátorként. Adtak nekem egy esélyt és szerencsére jól sikerült, utána a teljes hátralévő szezont én csináltam végig.

- Melyek eddigi legjelentősebb, legemlékezetesebb munkái?

-A sportkommentátori munka hozta meg az áttörést, ekkor kerültem a kézilabda után a vízilabda közelébe. A Szentesi Vízilabda Klub vezetősége is nézte az orosházi kézimeccseket és felfigyeltek a hangomra. Nekik pedig pont műsorvezető kellett a 2021-es szentesi női U15-ös vízilabda Európa-bajnokságra. Itt egyszerre voltam helyi műsorvezető és sportkommentátor is egyben. Alapvetően helyi műsorvezető voltam, minden fontosabb eseményt – például csapatok bemutatása, gól, kiállítás és így tovább – fel kellett konferálnom angolul. Ezenfelül, a magyar lányok meccsein volt még egy feladatom, ami egy kis magyarázatra szorul: ez a torna szintén zártkapus volt, azonban az uszoda kinti strandján felállítottak egy óriás kivetítőt, hogy a szülők, nézők ne maradjanak le semmiről, ami az uszodában zajlik. És nekik, mármint a kinti közönségnek az angolnyelvű konferálás mellett egy másik mikrofonba magyar nyelven sportkommentáltam az eseményeket. Mondanom sem kell, nem volt egyszerű. Folyamatosan bemondani szinte mindent felváltva, 2 mikrofonba, 2 nyelven, embert próbáló volt, de nagyon élveztem. És, ha már a kétnyelvű műsorvezetésről beszélünk, idén nyáron volt a FINA Vizes Világbajnokság. Ide is felkértek műsort vezetni, mégpedig Sopronba, ahol a férfi és női „C” csoportok vízilabda küzdelemit rendezték. Itt is mind magyarul, mind angolul szükség volt rám, akár a közönséget kellett köszönteni, akár egy videót kellett felkonferálni. Mindemellett óriási élmény volt a vízbe szólítani a spanyol, az olasz férfi, vagy éppen az ausztrál és brazil női válogatottak tagjait. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam hivatalos személyektől, vagy a helyi biztonsági őrtől, a dicséret ugyanolyan jól tud esni. Ha pedig a közönség boldog, akkor én is az vagyok.

Vizes_vb4

- Milyen tervei vannak ezen a területen?

-Egyelőre hobbiként tekintek erre az egészre, amit biztosan tudok, hogy nagyon élvezem. Természetesen máshogy állok most ehhez az egészhez, mint, ha a megélhetésem függene tőle. Jó érzés szórakoztatni a közönséget, felkonferálni a játékosokat, mindig teljesen magával ragad a hangulat.

- Az egyetemi tanulmányaiban mi várható?

-Közgazdász hallgató vagyok, elég sok minden érdekel, így az is benne van a pakliban, hogy ebben a munkában fogok kiteljesedni a jövőben. Jelenleg az elsődleges cél az az, hogy 2024-ben diplomát szerezzek az SZTE GTK-n.

- Szeretné használni az SZTE-n megszerzett tudást?

-Közgazdász hallgatóként komoly lehetőségem van megtanulni a sikeres vállalkozás alapjait, amit ha úgy hoz az élet, műsorvezetőként is hasznosítani tudok.

- Az egyetemi tanulmányai befolyásolják bármiben is a sportkommentátori tevékenységét?

-Szerintem egyelőre a kettőt jól össze tudtam egyeztetni egymással, fordítok elég időt a tanulásra és a kommentátorkodásra egyaránt. Nyáron könnyebb dolgom van, hiszen szünet van, nincsenek órák, se zárthelyi dolgozatok, több munka is belefért, a vizes sportágak világbajnoksága mellett például a WTT Champions, nemzetközi asztalitenisz torna is.

WTT1

 

SZTEinfó - Lévai Ferenc

Fotó: Kéri Martin

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek