Bezár

Hírarchívum

Jeg-doktrinak_fotoNemethGyorgy7

Példa nélküli összefogás és támogatás az SZTE-hez kötődő színházi alkotóműhely létrehozásáért

Példa nélküli összefogás és támogatás az SZTE-hez kötődő színházi alkotóműhely létrehozásáért

2021. szeptember 28.
6 perc

Az SZTE BTK 12 oktatója mellett többek között Jordán Tamás színművész, Jeles András rendező és Kurdy Fehér János költő is közreműködik a döntően az SZTE-hez kötődő tagokból álló Metanoia Artopédia Színház „Balszerencsét!” című fesztiválon. A 2021. október 3-tól 6-ig tartó összművészeti eseménysorozaton az ország első színházi laboratóriumának létrejöttét lehet támogatni.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A JATE öntevékeny csoportjaként 1990-ben alakult, ma már független, de mégis döntően a Szegedi Tudományegyetemhez kötődő tagokból álló Metanoia Artopédia Színház sorsfordító helyzet előtt áll.


Az Auditórium Maximumból indult, és azóta számos fellépőhelyen, többek között a Grand Café mozitermében és a Régi Zsinagógában is játszó társulatnak most van előszőr reális esélye arra, hogy önálló, a város és az egyetem hírnevét is népszerűsítő, állandó színházi térben dolgozhasson. A komoly nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, országos szinten is egyedi és különleges látvány- és formavilágot képviselő színház a szegedi közgyűlés döntése alapján egy önkormányzati tulajdonú, patinás belvárosi helyiség bérlőjeként alakíthat ki játszó- és kiállítóhelyet.


A 2016-ban Szegedért emlékéremmel kitüntetett Perovics Zoltán – aki az Oscar-díjas Nemes Jeles László több filmjének alkotótársa -, a Metanoia Artopédia Színház alapítója, rendezője, színésze és látványtervezője elmondta, hogy az elmúlt időszak nehéz anyagi helyzetbe hozta a társulatot, ezért veszélybe került a színházi laboratóriumi körülményeket biztosító, önálló színházi épületben történő alkotás megkezdése. A sikeres, rendre telt ház előtt játszó Metanoia Artopédia az első magyarországi Független Színházi Laboratórium, Kiállítótér és Műterem elindításához támogatókat keres. Erdély Perovics Andrea, a Metanoia Artopédia színésznője, e koncepció létrejöttéhez október 3-tól 6-ig tartó, adományokat is gyűjtő Balszerencsét! Fesztivál egyik szervezője úgy fogalmazott, hogy a színházi laboratórium elindításának megalapozásához kérnek segítséget a négynapos összművészeti eseménysorozaton.


Mindehhez a Metanoia Artopédia Színház szellemiségéhez méltó formát választottak. A Balszerencsét! Fesztivál alkalmából Benda Balázs (1965-1992) szegedi underground író, képzőművész máig publikálatlan írásait, az 1985-ben Dobos Gyulával közösen megjelentetett Balszerencsét(!) című „vidéki bányász kör exkluzív lapjának” mintájára limitált példányszámú fanzinként jelentetik meg, amelyekhez a helyszíneken, a Grand Caféban és a Belvárosi Moziban a fesztivál célkitűzéseit támogató adomány ellenében lehet hozzájutni. Ezzel az adománnyal a rendezvényfolyam összes programja látogatható lesz. De akik csak egy, vagy néhány eseményre szeretnének elmenni, azok az általuk szabadon értelmezett „belépő adomány” felajánlásával juthatnak be a fesztiválra.

 

A különleges rendezvényt, és annak kulturális céljait számos egyetemi polgár támogatja. Az SZTE BTK 12 oktatója mellett többek között Jordán Tamás színművész, Jeles András rendező és Kurdy Fehér János költő is közreműködik az adománygyűjtéssel összekapcsolt fesztiválon. Az imponálóan gazdag szellemiségű programban előadások és kerekasztal-beszélgetések, irodalom, filozófia, filmvetítések, önálló est, kiállítás és performansz, valamint koncertek szerepelnek.

 

Fontos tudni, hogy a férőhelyek száma korlátozott, helyregisztráció ajánlott! A fanzin előjegyzése és/vagy regisztráció az artopedlandia@gmail.com e-mail címen lehetséges. Bővebb információ a Metanoia Artopédia Facebook oldalán olvasható.

 

A Balszerencsét! Fesztivál részletes programja cikkünk alatt olvasható.

 

SZTEinfo

 

 

 

Balszerencsét! Fesztivál – részletes program

 

Október 3. Grand Café – Moziterem

 

16:30 Fesztiválmegnyitó

Vendég: Iványi Gábor – lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke

Köszöntőt mond: Erdély Perovics Andrea – a Metanoia Artopédia alkotója

 

17:00

Konferencia A.

(levezető elnök: Dr. Laczkó Sándor filozófiatörténész,

SZTE Klebelsberg Könyvtár Különgyűjteményi Osztály – SZTE BTK Filozófia Tanszék)

 

Édes Erdély, nehéz kenyér, avagy Áron és Gyárfás a rengetegben

Dr. Prof. Szajbély Mihály egyetemi tanár, SZTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék

 

A félreértett Zsidókérdés – online előadás

Dr. habil Balog Iván ny. egyetemi docens,
SZTE BTK Szociológia Tanszék

 

Rogosin magyarul – vetítés és beszélgetés

Dr. Müllner András egyetemi docens,

a Minor Média/Kultúra Kutatóközpont vezetője (ELTE Média)

 

Vita

(szünet)

 

19:00

Kerekasztal–beszélgetés:

"Itt vagyok otthon"

Gerevich András és Terék Anna költővel Orcsik Roland költő beszélget kirekesztésről, befogadásról és költészetről.

A beszélgetés támogatója: Szépírók Társasága

 

19:45

Kerekasztal–beszélgetés:

Megesett szív – önkéntesség és szolidaritás a közösség életében

Közreműködők:

Cserháti Sándor – evangélikus lelkész

Kékesi Márk – szociológus

Szőke–Tóth Ágnes – civil kezdeményező

 

(szünet)

 

21:00

Vetítés:

Nappali Álmodozók – dokumentumfilm az autizmusról (1996), 86 perc

Bánki Róza filmje

(Orvosok, gyógypedagógusok, szülők mondják el ismereteiket, tapasztalataikat az autizmusról, az autista gyerekekről és a fejlesztési, nevelési lehetőségekről.)

 

Október 4. Grand Café – Moziterem

 

17:00

Kiállításmegnyitó:

Orthopaid Rövű – Benda Balázs (Szeged, 1965-1992) kiállítása

Megnyitja: Konkoly Ágnes – művészettörténész, az SZTE BTK Filozófia Tanszék tanársegédje

 

17:30

Performansz:

Használati útmutató (cselekvésvers)

Közreműködik: Kurdy Fehér János költő

 

Október 4. Belvárosi Mozi – Balázs Béla Terem

 

18:00

Jordán Tamás önálló estje: LEVELEK ADYTÓL – 60 perc

 

19:15

Közönségtalálkozó Jordán Tamással

Moderátor: Czeglédi András filozófus, SZTE BTK Filozófia Tanszéke

 

19:45

Kerekasztal-beszélgetés:

Az idegen banalitása

Moderátor: Dr. habil Czeglédi András filozófus, SZTE BTK Filozófia Tanszék

Közreműködnek:

Dr. Gábor György – vallásfilozófus, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének volt tudományos főmunkatársa

Prof. Dr. Gyenge Zoltán filozófus, az SZTE BTK dékánja

 

Október 4. Grand Café – Moziterem

 

21:00

SimPetit Band - koncert:

Csányi Zoltàn – bőgő
Jenei Kornél – ütőhangszerek
Németh Kristóf – dobok
Szvetnyik Margit – hegedű

 

22:00

CsaTorna Klub Duó - koncert

Hegedűs Márton – szaxofon, gitár, ének

Antal Szilveszter – gitár

 

Október 5. Grand Café – Moziterem

 

17:00

Konferencia B.

(Levezető elnök: Prof. Dr. Pavlovits Tamás – egyetemi tanár,

SZTE BTK Filozófia Tanszék)

 

 

A reprezentáció kitakarása: a Metanoia-előadások hatásmechanizmusáról

Dr. Kiss Attila – tanszékvezető egyetemi docens,

SZTE BTK Angol Tanszék

 

A politikai hazugság természete – Philoktetes példája

Dr. Laczkó Sándor – filozófiatörténész,

SZTE KK Különgyűjteményi Osztály – SZTE BTK Filozófia Tanszék

 

A bernhardi példa

Dr. habil. Bombitz Attila tanszékvezető egyetemi docens,

SZTE BTK Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszék

 

 

Függetlenül...

Dr. Darida Veronika – esztéta, tanszékvezető egyetemi docens,

ELTE BTK Esztétika Tanszék

 

Vita

(szünet)

 

19:00

Kerekasztal beszélgetés:

Következmények nélküli bántalmazások következményei

 

Közreműködők:
Orosz Bernadett – emberi jogi aktivista,

a Béke Központ az Erőszakmentes Életért Bántalmazottak Érdek-Képviseleti Egyesület alelnöke
Pintér Marianna Manka – emberi jogi aktivista,

a Béke Központ az Erőszakmentes Életért Bántalmazottak Érdek-Képviseleti Egyesület alapító tagja

Moderátor:
Erdély Perovics Andrea színházi alkotó

 

20:30

Jeles András rendező Papírhajók című megjelenés előtt álló kötetének írásaiból tart felolvasást

Közreműködik: Lukin Zsuzsanna ének

 

22:00

Vetítés:

Melis László – Jeles András: Bakkhánsnők

Opera Euripidész szövegére ógörög nyelven

(Premier 2013. okt. 22. 19:00 - MÜPA)

 

Okt. 6. Grand Café - Moziterem

 

17:00

Konferencia C.

(Levezető elnök: Dr Kérchy Anna docens,
SZTE Angol–Amerikai Intézet)

 

Homoszexualitás és homoerotika a klasszikus görögség korában

Dr. Mogyoródi Emese habilitált egyetemi docens,

SZTE BTK Filozófia Tanszék

 

A 'gender ideológia' szerepe a kormányzat 'kultúrharcában'

Dr. Barát Erzsébet docens, SZTE BTK Angol–Amerikai Intézet,
CEU, Gender Társadalmi Nemek Tudománya Tanszék, Bécs

 

Romák a közös hazában. Miért nehézkes a roma integráció?

Lakatos Béla – a hatpárti együttműködés roma integrációs szakbizottság vezetője

 

Vita (szünet)

 

19:00

Vetítés és beszélgetés:

Rendhagyó irodalomóra

Horváth Kristóf "Színész Bob" – slammer, a Tudás Hatalom társulat alapítója

 

19:30

A zsigerin túli kikezdhetetlensége

Balogh Sándor – szobrásszal Perovics Zoltán színházcsináló beszélget gyermekkorról, szobrászatról és a zsigerin túli értékekről.

(szünet)

 

20:30

Pantokrátor Projekt – koncert
Gyáni Levente egyszemélyes punk sanzonprodukciója

 

21:15

Új Anya – koncert

Borosi Gábor és Keresztesi József

 

22:00

SICKRATMAN Intimkártett – koncert

Paizs Miklós – ének, fütyülők, miegymás
Kertész Endre – cselló, vokál
Móser Ádám – harmonika
Szegő Dávid – dob

 

 

 

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek