Bezár

Hírarchívum

Rektori_zaszlokkal

ÜZEMI TANÁCS VÁLASZTÁS 2021

ÜZEMI TANÁCS VÁLASZTÁS 2021

2021. október 21.
16 perc

A modellváltást követően az Egyetemen még nem működik Üzemi Tanács (a továbbiakban ÜT), ezért az egyetemen (új) ÜT megválasztására kerül sor. A választás megszervezésére és lebonyolítására a dolgozók Választási Bizottságot (VáB) hozotak létre.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A választásra jogosultak névjegyzéke ide kattintva elérhető.


Az Üzemi Tanács választás jelöltjeinek bemutatkozása:


Verasztó Edina

46 éves, 1 gyermek édesanyja. 2018 óta dolgozom a SZTE Klinikai Központban, mint diplomás ápoló. Kezdetben az I. Belgyógyászati Klinika Dialízis Központjának munkájában vettem részt, jelenleg a Belgyógyászati Klinika Déli Telephelyének Kardiológiai Szakrendelésén dolgozom vezető asszisztensként. Rendelkezem Egészségügyi Menedzser és Szociális Munkás végzettséggel is. 2021 szeptembere óta a Károli Gáspár Református Egyetem Szupervizor képzésén tanulok. Érdekvédelemmel korábban is foglalkoztam, főiskolásként HÖK elnök voltam, majd később 6 éven keresztül Közalkalmazotti Tanács tag egy fővárosi hajléktalanellátó szervezetnél.

Dr. Csizmadia László

SZTE Mérnöki Kar, Gépészeti Intézet, főiskolai docens. Matematika, illetve fizika szakos tanári diplomáimat az SZTE-n kaptam. Rövid középiskolai tanári munka után a Bolyai Intézetbe kerültem, ahol a PhD fokozatot is szereztem. 2010 óta dolgozom az SZTE-n, kezdetben félállásban, illetve óraadóként a TTIK Bolyai Intézetében és ezzel párhuzamosan Kecskeméten a GAMF-on, illetve annak jogutódjainál. 2018. óta a Mérnöki Karon dolgozom főállásban. Az FDSZ tagja vagyok 2010 óta.

Dr. Magony Sándor

1968-ban születtem Szegeden, a Belgyógyászati Klinikán dolgozom klinikai főorvosként. Orvosi diplomámat 1993-ban, orvos szakközgazdász diplomámat 2003-ban szereztem meg. Szakvizsgát belgyógyászatból, endokrinológiából és klinikai farmakológiából tettem, később diabetológia és hypertonológia licencvizsgát is szereztem. A betegellátás mellett belgyógyászatot, endokrinológiát és klinikai farmakológiát oktatok az Egyetem graduális és postgraduális képzésében magyar és angol nyelven.

Rossu Balázs

Munkaügyi szervező, okleveles munkaügyi és társadalombiztosítási szakember, jogi szakokleveles HR szaktanácsadó, mesteroktató (az SZTE, ÁJTK, Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékén és a Munkaügyi Kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések Intézetében). 2009 óta tart előadásokat és vezet szemináriumokat, gyakorlatokat kollektív munkajog és munkaügyi kapcsolatok témájú tantárgyak kapcsán. A Magyar Munkajogi Társaság és Magyar Munkaügyi Kapcsolatok Társaság tagja. 2018. január 1-étől a Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat Dél-alföldi régiójának területi vezetője, koordinátora. Az Üzemi Tanács tagjaként a Munka törvénykönyvében meghatározottaknak megfelelően kívánom elősegíteni az SZTE minden dolgozójának képviseleti jogának érvényesítését a participáció intézményén keresztül. Igyekeznék elősegíteni a munkáltatói és dolgozói oldalak közötti kommunikáció aktívabbá és kétirányúvá válását a közös munkára, a problémák megelőzésére és nem azok későbbi orvoslására fektetve a hangsúlyt.

Rostás Viktória

Nonprofit és versenyszférában is szereztem tapasztalatot gazdasági, illetve HR területen. Közgazdász végzettségem mellé HR szakirányú tanulmányokat folytatok, hogy aktualizáljam a tudásomat, amit a munkahelyi közösség javára fordíthatok. Örömmel veszek részt olyan közös munkában, ami hasznára válhat az SZTE dolgozóinak.

Illésné Pál Erzsébet

1991.07.01-től vagyok alkalmazásban a Szegedi Tudományegyetem Belgyógyászati klinikáján. Osztályos ápolóként dolgoztam majd 1996 tól a Járóbeteg Szakrendelés vezetésével bíztak meg. 2002-től főnővér helyettesi megbízást kaptam. Jelenleg a Járványügyi ellátó központ ápolásszakmai vezetője, koordinátora vagyok, mellette a Belgyógyászati klinika főnővér helyettesi teendőit is ellátom.

Nagy Zoltán Péter

Hivatalvezető, SZTE JGYPK Dékáni Hivatal

2007 óta dolgozom a Szegedi Tudományegyetemen. Több feladatkört láttam el ezen időszak alatt a Dékáni Hivatalban, 2016.július óta hivatalvezetői pozícióban ténykedem. Tagja vagyok a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének. Munkámat a precizitás és a pontosság jellemi. A rám bízott feladatokat legjobb tudásom szerint végzem. Megválasztásom esetén az egyetemi polgárok, dolgozók mindennapos problémáit szeretném nyomatékosan képviselni az Üzemi Tanácsban, illetve az ott elvégzett munka tájékoztatását kívánom erősíteni.

Dr. Siska Andrea

A Laboratóriumi Medicina Intézetben dolgozom 2002. óta, mint vegyész, majd 2011-től, mint klinikai biokémikus. 2009. áprilisa óta szakszervezeti tag vagyok. A beosztásommal járó feladatok mellett az intézetben a munkavédelmi megbízotti teendőket is ellátom évek óta. Fontosnak tartom, hogy a meglévő lehetőségek mellett maximális mértékben részt vegyünk, mint dolgozók a minket érintő döntések meghozatalában, és a minket érintő információk minél hamarabb elérjenek hozzánk.

Balázs Péter

(1974), újkortörténész, a Történeti Intézet (BTK) docense, egyben az FDSZ bölcsészkari titkára. Oktatói és kutatói munkám mellett mintegy 10 éve tevékenykedem a szakszervezetben. Azt ígérhetem, hogy amennyiben az egyetem polgárai beválasztanak az intézmény Üzemi Tanácsába, minden lehetségest meg fogok tenni munkavállalói érdekek érvényesüléséért.

Farkas Judit

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola történelem szaktanára. 1990-ben végeztem a József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakán. 2001-ben közoktatás vezető, 2003-ban minőségügyi szakértő, 2015-ben mentor szakvizsgát tettem. 2014-ben szereztem meg a szaktanácsadó és a szakértő minősítést, azóta is szakértő mestertanárként dolgozom. A kétszintű érettségi bevezetése óta középszintű érettségi vizsgaelnöki, valamint emelt szintű vizsgáztatói, 2010-től emelt szintű javításközpont vezetői feladatokat is ellátok a mindennapos oktatási tevékenységeim mellett. Számos esetben részt vettem hagyományos könyvkiadói, valamint digitális tananyagfejlesztésben. 1990 és 2007 között a Deák Ferenc Gimnáziumban tanítottam magyar nyelv és irodalmat, történelmet, filozófiát, 1998-tól szakvezetői megbízásokat is kaptam. 2007. augusztus 1-jén lettem a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium történelem szakvezető tanára. Bár alapvetően a tanítást és az ehhez kapcsolódó fejlesztő tevékenységeket tekintem feladatomnak, de három évtized alatt összegyűjtött tapasztalataim alapján úgy látom, akkor tudok igazán eredményesen dolgozni, ha nem csak az oktatás mikroszintjén teszek meg minden tőlem telhetőt, hanem lehetőségem van a makro- és mezoszintet megismerni, formálni, hiszen az oly sok mindent megalapozó és behatároló keretek kialakítása itt folyik. A jelöltséget azért vállaltam el, mert fontosnak tartom, hogy az egyetem üzemi tanácsában a közoktatási /köznevelési intézmények is képviselethez jussanak.

Sisák Gábor

SZTE Gimnázium és Általános Iskola magyartanára. 1990-ben végeztem a József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakán. 2001-ben közoktatási vezető szakon, 2017-ben gyakorlatvezető mentortanár szakon szereztem szakvizsgát. 2014. óta szaktanácsadó és minősítő szakértő mesterpadagógus vagyok. Emelt szintű vizsgáztatóként és középszintű érettségi vizsgaelnökként is tevékenykedem. Tanári pályám első tíz évében a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor (Református) Gimnáziumban tanítottam mindkét tárgyamat. 2000 szeptembere óta dolgozom az egyetem gyakorló gimnáziumában már csak magyar nyelv és irodalmat tanító szakvezető tanárként.A dolgozói érdekképviselet ügyét mindig is szívemen viseltem. Vásárhelyi éveimben a közalkalmazotti tanács tagja voltam, mostani munkahelyemen pedig elszánt kollégáimmal megalakítottuk PDSZ-csoportunkat, ennek képviselője vagyok.A jelöltséget azért vállaltam el, mert fontosnak tartom, hogy az egyetem üzemi tanácsában minden egység, így a gyakorló iskolák is képviselethez jussanak.

Dr. Szegesdi Ilona

1961.06.10

1987 - től dolgozom az SZTE ÁOK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetben, jelenleg klinikai főorvosként.

Szakvizsgáim: aneszteziológia és Intenzív terápia; bőrgyógyászat

Az Intézetben évek óta ellátom a tanulmányi felelősi feladatokat is.

1979 óta vagyok szakszervezeti tag, 2005-től elnökségi tag, 2018-tól alelnök.

Tagja voltam az egyetemi Közalkalmazotti Tanácsnak .

Szívesen segítek másokon ,képviselem az érdekeiket.

Család: férjem szintén orvos , két gyermekem van.

Szabadidőmben kirándulok és rendszeresen szervezek kirándulásokat a barátaimnak,kollégáimnak.

Sóti Lilla

1964. május 23-án születtem Zalaegerszegen. 1983 óta dolgozom könyvtárosként. Első munkahelyem a Szakszervezetek Megyei Tanácsának könyvtára volt, innen egy féléves kitérővel Társadalombiztosítási Igazgatóságon ügyintézőként dolgoztam. 1985. január 21-én kerültem az akkori Orvostudományi Egyetem Központi Könyvtárába, majd az integrációt követően jelenlegi munkahelyemre a Klebelsberg Könyvtárba. Közben könyvtáros asszisztensi végzettséget szereztem, majd elvégeztem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola könyvtár szakát is. Munkába állásom óta szakszervezeti tag vagyok. 2 évig, amíg kolléganőm GYED -en volt átvállaltam a szakszervezeti titkári teendőket is. Tevékenyen részt veszek a Könyvtáros Egyesület, ezen belül is a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületének munkájában, ahol vezetőségi tag vagyok.

Terhes Anita

51 éves okleveles ápoló vagyok két gyermek édesanyja. 1987 szeptembere óta dolgozom a Sebészeti Klinikán. 9 évig szakápolóként, majd első gyermekem születése után szakoktatóként. 2004 – ben neveztek ki intézetvezető főnővérnek, ami mellett a következő feladatokat látom még el: 2005-től SZETESZ elnökségi tagság, 2013-tól minőségügyi és működésfejlesztési koordinátor, 2014-től a klinikai Központ főápoló helyettesi feladatok.

Tóthné dr. Pölös Anna Mária

Szegeden születtem 1963-ban. Iskoláimat is Szegeden végeztem, jogi diplomámat 1990-ben vettem át a Szegedi Tudományegyetem jogelőd intézményében a JATE-n. Ezt követően a közigazgatásban dolgoztam, ügyintéző munkakörtől kezdve a vezető (jegyző) beosztásig. Jelenleg az Egyetem Mérnöki Karán dolgozom 2008. március 01-től ügyvivő szakértőként, különféle oktatást segítő munkakörökben.

Program:

Ismereteim, korábbi munkám és tapasztalatom alapján – úgy gondolom – az Üzemi Tanács tagjaként megfelelő rálátással tudnám gyakorolni az Egyetemmel munkaviszonyban állók részvételi jogait, melyeket a Munkatörvénykönyve és az elfogadott Szabályzatok ruháznak a Tanácsra.

Ennek során kölcsönös együttműködésre és együttdöntésre, az érdekek védelmére kell törekedni a munkavállalókat érintő döntéseknél, a szükséges tájékoztatási kötelezettség betartásával.

Annus Gábor

1992 óta dolgozom a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, illetve annak jogelődjén, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, ahol első diplomámat is szereztem. Voltam tanársegéd az alkalmazott nyelvészeti tanszéken, majd informatikusként rendszergazda, webmester, később vezettem a kar felsőoktatási kiadóját és a kommunikációs irodáját is. Az utóbbi három évben egy nagy módszertani továbbképzési pályázat munkáját segítettem.

Mindeközben az oktatási tevékenységet is folytattam, informatikai és kiadói, kiadványszerkesztői tárgyakat tanítottam a pedagógusképző karon.

Közel harminc éve vagyok szakszervezti tag, az utóbbi években részt vettem az egyetemi közalkalmazotti tanács munkájában, a legutóbbi időkben – annak megszűntéig – a tanács elnökeként. Ezen minőségemben részt vettem az egyetem alapítványi fenntartásba való átmenetében, a dolgozók érdekeinek érvényesítésében, az új üzemi tanács és a kollektív szerződés kidolgozásának előkészítésében.

Tanulmányaim, munkáim során sok ismerősre, barátra tettem szert egyetemünk több karán is, ezért úgy érzem, továbbra is jól tudnám képviselni dolgozóink érdekeit az új helyzetben is.

Babarciné Zelenka Edit

Az SZTE Mérnöki Karon 2006 óta dolgozom, a Tanulmányi Osztályon 8 évig segítettem a munkát, majd kislányom születése után a Gazdasági Irodában új feladatok vártak, ahol gazdasági referens munkakörben látom el feladataimat jelenleg is. Felsőfokú tanulmányaimat is az SZTE-n végeztem, így 2001 óra vagyok tajga ennek a közösségnek. Bízom benne, hogy tapasztalataimmal segíteni tudnám az egyetemi munkavállalók és a munkáltató közötti kommunikációt, és a döntések előkészítését.

Kosztáné Dr. Valicsek Erzsébet

A Szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szereztem általános orvosi diplomát 1987-ben. Ezt követően a SZMJVÖ II. Kórház Belgyógyászati osztályán, majd Háziorvosi körzetben helyettesként dolgoztam.

Két gyermekem született 1990-ben és 1992-ben. A GYES-t követően a SZTE II. sz.

Belgyógyászati Klinika Haematológiai osztályán kezdtem dolgozni 1993 májusától. 1995 februárjától a SZMJVÖ II. Kórház Onkológiai osztályán dolgoztam osztályos orvosként. Ezen időszak alatt 1997-ben belgyógyászatból tettem szakvizsgát. Majd 2000 márciusában klinikai onkológiából szakvizsgáztam.

2000 szeptember 25. óta dolgozom a SZTE Onkoterápiás Klinikán.

Kezdetben az ambuláns betegellátásban, 2012 szeptemberétől 2019 augusztusáig a nőgyógyászati fekvőbeteg részlegén dolgoztam. 2019 szeptemberétől az Onkoterápiás Klinika fekvőbeteg osztályán dolgozom.

2019 júliusában főorvosi kinevezést kaptam.

1993 májusa óta vagyok az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének tagja.

2019-ben a Közalkalmazotti Tanács tagjai közé választottak.

Fontos feladatomnak tartom az egészségügyben dolgozók megfelelő munkakörülményeinek biztosítását és új lehetőségek bevezetését a munkakörnyezet javításának érdekében.

Gajdacsi András

SZTE TTIK Dékáni Hivatal

Beosztása: főmunkatárs, rendszergazda

Gajdacsi András nagy szakmai tapasztalattal nyert felvételt 2009-ben a Dékáni Hivatal rendszergazdai pozíciójára széles körű számítógépes ismeretei (Intel alapú szerverek és asztali számítógépek üzemeltetése, szervízelése, karbantartása. Nyomtatók szervízelése. Windows asztali és szerver operációs rendszerek telepítése, üzemeltetése, hibaelhárítása. Számítógépes hálózatok szerelése, konfigurálása, üzemeltetése. Adatmentés és adat visszaállítás különböző adattárolókról. Helpdesk tevékenység. Magas szintű hardver ismeret. Informatikai nagykereskedelmi cégekkel kapcsolattartás. Informatikai pályázatok írása, lebonyolítása.) alapján. A hivatal munkatársai közé gyorsan beilleszkedett kiemelkedő segítőkészségével és rugalmasságával. Munkába állása óta végzi lankadatlan lelkesedéssel, időt és fáradtságot nem sajnálva, hatalmas szakmai kíváncsisággal a feladatait.

Kari szintű projektek „motorjaként” el nem évülő érdemeket szerzett a kari és intézeti honlapok átalakításában, valamint a Bolyai épület felújítása után az épület teljes informatikai és elektronikus hálózatának kialakításában. Tagja a Bolyai Épület Igazgatóságának. Munkája során kiválóan tud együttműködni a kar további egységeinek rendszergazdáival és informatikusaival, valamint oktatóival-kutatóival egyaránt.

Gajdacsi András mindig maximálisan lojális a Természettudományi és Informatikai Karhoz. Szakmailag folyamatosan képzi magát. Tudatos közösségi ember, 2014 óta a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének tisztségviselője kari képviselőként. A Természettudományi és Informatikai Kar különösen értékes tagja.

Ifj. Dr. Regdon Géza

Szegedi lakosként 1982-ben végeztem Szegeden a GYTK-n és azóta is végig az Egyetemen dolgozok. Doktorálás után 4 évig az Egyetemi Gyógyszertárban voltam, így az ÁOK Klinikai részlegeivel is szoros kapcsolatom volt, majd utána visszatértem a Gyógyszertechnológiai Intézetbe, ahol jelenleg egyetemi docens vagyok, és kutatócsoport vezetőként dolgozom. Számos kari, hazai és nemzetközi feladatom volt, ill. van jelenleg is. Kezdettől fogva tagja vagyok a Szakszervezetnek, néhány évig intézeti felelősi funkciót is elláttam.

1976-tól hallgatóként, 1982-től gyógyszerészként dolgozok az Egyetemen. Mindez a 40 év rengeteg tapasztalatot adott. Szüleim is az Egyetemen töltötték le oktatóként életüket, ami erősíti elkötelezettségemet az értékek megtartása és az érdekek képviselete iránt. 20 évig választás alapján voltam Kari Tanács tagja, a 2021-ben újraválasztott Kari Tanácsnak is tagja vagyok, ami jelzi a belém vetett bizalmat. 2019-2021-ig a Közalkalmazotti Tanács választott tagjaként tevékenykedtem. Véleményemet mindig elmondtam és bátran képviseltem az adott fórumon. Megválasztásom esetén is ezt fogom tenni.

Csorba Csilla

Közalkalmazotti jogviszonyom kezdete 2005.07.01 Szeged MJV Önkormányzat Kórháza, Geriátria és Belgyógyászati Utókezelő, majd 2010.10.01-től a Szegedi Tudományegyetem I.számú Belgyógyászati Klinika, Krónikus Belgyógyászati és Geriátria Osztályán, egyetemi okleveles ápolóként dolgozom. A betegellátásban eltöltött évek során találkoztam az ápolás során tapasztalható nehézségekkel. Jövőben szívesen képviselném az ápoló kollégák érdekeit, véleményét, szükség esetén javaslatokkal tudnám segíteni a SZTE ÜT munkáját.


Miért fontos az Üzemi Tanács (ÜT) tevékenysége?


A vonatkozó rendelkezések szerint az Üzemi Tanács gyakorolja az Egyetemmel munkaviszonyban állók nevében a részvételi (tájékoztatás kérési, együttdöntési, véleményezési és egyetértési) jogokat.

 

Miért fontos, hogy a választáson minél többen vegyenek részt?


Sikertelen választás esetén a munkavállalók bizonyos időre képviselet nélkül maradnak az egyetemi döntéshozatalban, továbbá 90 napon belül a választást meg kell ismételni.


 

A VÁLASZTÁSSAL KAPCSOLATOS FŐBB INFORMÁCIÓK ÉS TUDNIVALÓK

 

Az SZTE Üzemi Tanácsa 13 tagból áll. Az ÜT-nek a választás eredményeképpen póttagjai is lehetnek, akik a testület ügyrendjében meghatározott módon a tagokat helyettesíthetik.

 

Ki választhat?


Minden, az egyetemmel munkaviszonyban álló dolgozó, tehát választási joggal rendelkeznek a részfoglalkozásúak és a vezető beosztásúak is (függetlenül a munkaviszony tipikus vagy atipikus jellegétől, vagy annak időtartamától, és attól is, hogy éppen adott pillanatban szünetel-e a munkavégzési kötelezettsége bármilyen okból). Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban állók esetében akkor, ha a munkáltató az Egyetem.

A választásban nem vehet részt az, aki a munkáltatónál polgári jogi jogviszony (pl. megbízási jogviszony) keretében végez munkát.

 

Az egyetemmel munkaviszonyban állók listája megtalálható az SZTE honlapján („SZTE Üzemi Tanács választás 2021.” menüpont alatt, a névjegyzék kizárólag az egyetemhez tartozó IP címről érhető el), továbbá kinyomtatott formában rendelkezésre áll a volt Közalkalmazotti Tanács irodájában (6725 Szeged, Tisza Lajos krt. 103.). Amennyiben valamely munkavállaló azt észleli, hogy bár munkaviszonyban áll az egyetemmel, azonban a neve nem szerepel a listán, akkor a GF Munkaügyi és Személyi Juttatások Irodájától beszerzett igazolás birtokában - a volt Közalkalmazotti Tanács irodájában - felvetetheti magát a listára.

 

Ki választható?


Minden, az egyetemmel munkaviszonyban álló cselekvőképes dolgozó (cselekvőképtelen a 16. életévet be nem töltött munkavállaló és az, aki cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll), ha legalább hat hónapja az Egyetem alkalmazottja.


Nem választható viszont az ÜT tagjává, aki az alábbi munkáltatói jogokat gyakorolja: munkaviszony létesítése és megszüntetése, valamint a kártérítési felelősség megállapítása; aki a munkáltató (vezető) hozzátartozója; továbbá, aki a Választási Bizottság (VáB) tagja.

 

A legfontosabb időpontok:

 

A hivatalos jelölések megtételére 2021. október 21. és 2021. november 9. napja közötti időszak áll rendelkezésre.

 

A választásra tervezetten 2021. december 13. (hétfő), 14. (kedd) és 15. (szerda) napjain kerül sor mindennap 9 óra 00 perc és 16 óra 00 perc között. Az ezzel kapcsolatos részletekről a járványhelyzet aktuális állásának függvényében is tájékoztatással leszünk.

 

Hogyan történik a jelölés?


Jelöltet állíthat az Egyetemen képviselettel rendelkező szakszervezet (érdekképviselet), illetve legalább 50 választásra jogosult munkavállaló, akik a jelölést aláírásukkal támogatják.

 

A jelölőlapot jelöltenként kell leadni.


Szakszervezeti jelölés esetén a leadott jelölőlap tartalmazza a jelölő szervezet megnevezését, a jelölt nevét, születési dátumát, munkakörét, munkavégzése helyét, SZTE-nél vagy jogelődjénél közalkalmazotti jogviszonya kezdetét.


Egyéni munkavállalói jelölés esetén a jelölőlap tartalmazza a jelölt nevét, születési dátumát, munkakörét, munkavégzése helyét, SZTE-nél vagy jogelődjénél közalkalmazotti jogviszonya kezdetét, valamint az őt támogató legalább 50 fő dolgozó nevét (olvashatóan), aláírását, valamint munkavégzésének helyét.

 

A jelölőknek a jelölés tényét tartalmazó javaslatuk mellé csatolniuk kell a jelölt arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jelölőszervezet jelölését elfogadja, s egyben kijelenti, hogy jelölését kizáró törvényi ok (cselekvőképesség hiánya, hat hónapnál rövidebb munkaviszony a munkáltatónál, munkáltatói jog gyakorlása, a munkáltató vezetőjének hozzátartozója, a jelenlegi VáB tagja) nem áll fenn.

 

A jelölési javaslatokat írásos formában 2021. november 9. napján 14 óráig a VáB elnökének címezve a volt KT Irodára (6725 Szeged, Tisza Lajos krt. 103.) lehet eljuttatni.

 

A jelöléssel egyidejűleg (de legkésőbb december 6. napján 12 óráig) csatolható a jelöltet bemutató (max. 6 soros, Times New Roman 12-es betűmérettel) és a jelölt programját tartalmazó (max. 5 soros, Times New Roman 12-es betűmérettel) szöveg is, amely segítheti a szavazókat a jelöltek közötti választásban.

 

A jelöltállítás akkor érvényes, ha a jelöltek száma legalább annyi, mint a megválasztandó testület létszáma, vagyis legalább 13 fő. Érvénytelen jelölés esetén a jelöltállítási időszakot a VáB meghosszabbítja és a választást legfeljebb 30 napra elhalasztja.

 

A választásról:


Az ÜT tagjait titkos és közvetlen szavazással kell megválasztani.

Szavazni a VáB által biztosított és hitelesített szavazólapon lehet. A szavazólapon ABC-rendben szerepel a jelöltek névsora. A szavazat akkor érvényes, ha a választó a szavazólapon legfeljebb 13 nevet jelölt meg, és egyértelműen megállapítható, hogy a szavazatot ki(k)re adták le.

 

A szavazás az SZTE Gazdasági Főigazgatóság által rendelkezésre bocsátott névjegyzék alapján történik. A választás akkor érvényes, ha azon részt vett a szavazásra jogosultak több mint fele. Ellenkező esetben a választást – azonos jelöltlistával – 30–90 napon belül meg kell ismételni. Ekkor az érvényesség feltétele a szavazásra jogosultak több mint egyharmadának a részvétele. Ha a megismételt választás sem érvényes, újabb választást csak egy év múlva lehet kiírni.


Az ÜT megválasztott tagja az a 13 jelölt, akik sorban a legtöbb szavazatot kapták, feltéve, ha mindegyikük megszerezte a leadott összes érvényes voks legalább 30 százalékát. Az ÜT póttagjai azok lesznek, akik az érvényes szavazatok legalább 20 százalékát megszerezték.


Amennyiben nincs 13 megválasztott jelölt, a választás eredménytelen. Ebben az esetben a fenti feltételnek megfelelő jelölt(ek) megválasztottnak tekintendő(k), a fennmaradó hely(ek)re pedig 30 napon belül új választást kell kiírni, melyre – a választást megelőző 15. napig, a jelölés általános szabályai szerint – új jelöltek is állíthatók.

 

Jogorvoslat


Ha a jelöléssel, a választás lebonyolításával vagy eredményével kapcsolatban vita merül fel, öt napon belül egyeztetést lehet kezdeményezni a VáB elnökénél. Az egyeztetés kezdeményezésére a munkavállaló, a munkáltató, a képviselettel rendelkező szakszervezet és a VáB jogosult. Az egyeztetésen a VáB és a képviselettel rendelkező szakszervezetetek öt napon belül közösen határoznak. A határozat elleni jogorvoslatért a kezdeményezésre jogosultak öt napon belül

bírósághoz fordulhatnak.

 

 

Dr. Ember Alex s.k.

a VáB elnöke

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek