SZTE Info

pexels-chokniti-khongchum-3938022

Hasnyálmirigy gyulladás, agyvérzés, szívelégtelenség – a túlélési esélyeket kutatták az SZTE-n

A gyakran halálos kimenetelű betegségben szenvedők túlélési esélyeinek növelésén dolgoztak a Szegedi Tudományegyetem kutatói. A „Stay Alive!”, azaz a „Maradj Életben!” néven futó projektben nemcsak a laboratóriumokban, hanem a betegágy mellett dolgozók is kivették a részüket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésében megvalósuló kutatási projekt az elmúlt négy évben azt vizsgálta, hogy miként növelhetők az olyan halálos betegségek túléli esélyei, mint a heveny hasnyálmirigy gyulladás, az agyi érkatasztrófa vagy a szívelégtelenség.


– A Szegedi Tudományegyetem kutatói a projekt mindhárom, azaz a gasztroenterológiai, a kardiológiai és a neurológiai területén is dolgoztak. Nemcsak az alapkutatásból, de a klinikai kutatásból is kivették a részüket. Az alapkutatásban tevékenykedők új mechanizmusokat tártak fel, illetve új gyógyszercélpontokat azonosítottak be, amelyek azon betegségek terápiájában segíthetnek, amelyek súlyos társadalmi és gazdasági problémát jelentenek és nagyon magas elhalálozási aránnyal járnak. A klinikai csoportoknak egyrészt az volt a feladatuk, hogy olyan regisztereket állítsanak össze, amelyekbe konzekvens módon könnyen feltölthetők a betegadatok, másrészt hogy klinikai vizsgálatokat indítsanak, vagy vegyenek részt bennük. A betegregiszterek fontossága kiemelt, hiszen a későbbiekben ezek más kutatások alapjait képezhetik, valamint segítségül szolgálhatnak az esetleges klinikai vizsgálatokban –hangsúlyozta Dr. Maléth József, kutatóorvos, a projekt szakmai vezetője az SZTE részéről.


A kapott eredmények alapján a szakértők már bizonyos esetekben javaslatokat tudnak tenni a legveszélyesebb betegségek tekintetében a leghatékonyabb kezelés megválasztására, így kijelenthető, hogy a projekt már most a betegek és a magyarországi betegellátás javát szolgálja. Az adatok elemzése után a konzorciumi tagok kutatói tudományos eredményeiket nemzetközileg elismert szaklapokban mutatták be.


A „Stay Alive!”, azaz „Maradj Életben!” nevű konzorcium a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében 1,494 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósult meg.


SZTEinfo - Pósa Tamara

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2021. április 19.

Nyito_NE_Janaky

A Nature Energy című rangos tudományos folyóiratban publikált az SZTE hat kutatója. A csoportot vezető Janáky Csaba, az SZTE Kémiai Intézete Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi docense 2021-ben elnyerte a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. A kutatót a kétféle elismerés előzményéről és hatásáról kérdeztük.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.