Bezár

Hírarchívum

IMG_1121-001

Kinevezéseket és elismerő okleveleket adtak át a Szegedi Tudományegyetem ünnepségén

Kinevezéseket és elismerő okleveleket adtak át a Szegedi Tudományegyetem ünnepségén

2021. július 06.
18 perc

Ünnepélyen köszöntötték 2021. július 5-én a Szegedi Tudományegyetem karainak, intézeteinek, tanszékeinek, klinikáinak és intézményeinek új vezetőit és kitüntetettjeit. Az elismeréseket Prof. Dr. Rovó László rektor és Dr. Fendler Judit kancellár adta át.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem 163 személyt tartott arra méltónak, hogy az elmúlt két tanévben vagy a korábbi időszakban nyújtott teljesítményét vezetői kinevezéssel, új munkakörrel vagy kitüntető címmel, díszoklevéllel ismerje el az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében rendezett ünnepségen.


IMG_1092

 

AZ SZTE: VÉDJEGY

 

A Himnusz hangjaival kezdődött ünnepségen azok a jeles személyiségek vettek részt, akiknek a munkája nélkül nem tarthatna ott a Szegedi Tudományegyetem, ahová eljutott az utóbbi rendkívüli, járvánnyal sújtott időszakban.


IMG_1097

 

– Idén kettős jubileumot ünneplünk. Egyrészt emlékezünk elődintézményünk, a kolozsvári universitas 440 évvel ezelőtti megalapítására, másfelől ünnepeljük a szegedi felsőoktatás centenáriumát is. Jelmondatunk: „440 éve az oktatás és a tudomány szolgálatában, 100 éve Szeged és a régió fejlődéséért” – emlékeztetett köszöntőjében Prof. Dr. Rovó László. – Az alapítás óta eltelt, fordulatokban gazdag időszak igazolja: egyetemünk újból és újból újjászületett, változva és modernizálódva – fogalmazott a rektor, aki örömmel jelentette be, hogy a Szenátus az ünnepség előtt, 2021. július 5-i rendkívüli ülésén egyhangúlag elfogadta az új, az „SZTE Szervezeti és Működési Szabályzata Szervezeti és Működési Rendje” elnevezésű dokumentumot.

 

A Szegedi Tudományegyetem nemzetközileg is elismert védjegy, amely feltételezi a csúcsminőségű oktatást, a világszínvonalú kutatómunkát, valamint a professzionális betegellátó tevékenységet. Megmutatják ezt a nemzetközi rangsorok, amelyeken évről évre egyre jobb helyezéseket ér el az SZTE.


IMG_1106

 

E sok sikert közösen értük el. Közös a felelősségünk, hogy ez a jövőben is így maradjon – fordult az ünnepeltekhez, akik az elmúlt időszakban bizonyították az egyetem iránti elkötelezettségüket, kimagasló szakmai felkészültségüket.

 

A Covid19-pandémia miatt két tanév díjazottjai, 123 elismert személy vett részt a rendezvényen. Prof. Dr. Rovó László megköszönte a munkáját mindazoknak, akik öregbítik a Szegedi Tudományegyetem hírnevét.

 

IMG_1116

 

A HUMÁNERŐFORRÁS DICSÉRETE

 

A Szegedi Tudományegyetem nem csak egy az ország magasabb színvonalú felsőoktatási intézményei közül, hanem az egyik legjobb, sőt: több vonatkozásban a legjobb magyar egyetem, a régió első számú oktatási, kutatási és betegellátó centruma – csatlakozott az SZTE rektorának köszöntőjéhez az SZTE kancellárja, Dr. Fendler Judit.

 

A jövőbeli fejlődés, az elért sikerek, a jelenleg is zajló uniós és kormányzati programok, a már megvalósult infrastrukturális beruházások nem a tárgyakról és eszközökről, hanem a humánerőforrásról szólnak.


IMG_1109

 

– Az utóbbi másfél évben számos területen bizonyítottunk. Amikor kutatóink éjt nappallá téve azon dolgoztak, hogy segítsék a magyar és nemzetközi tudományos életet a koronavírussal szembeni vakcina mielőbbi megtalálásában. Amikor orvosaink és egészségügyi szakdolgozóink emberfeletti teljesítményt nyújtva, példátlan önfeláldozással mentettek életeket, hosszú hónapokon keresztül. Az egyetem vezetése pedig igyekezett mindezt hatékonyan koordinálni, a biztonságos napi működést fenntartani. Emellett arra is figyelmet fordítottunk, hogy a soha nem tapasztalt nehézségek ellenére a nagy horderejű fejlesztési projektek töretlenül folytatódjanak. Ahogyan arra is, hogy Szeged és a régió lakosságának belénk vetett bizalmát megőrizzük – sorolta a kancellár.

 

Úgy ért el óriási eredményeket az SZTE, hogy a szakmai munka nem csorbult. A közös helytállás hangsúlyos fejezetként kerül majd be az egyetem krónikájába. A nagy közös erőfeszítést megköszönve dr. Fendler Judit kifejezte reményét, hogy a pandémiáról múlt időben beszélhetünk.


IMG_1117

 

A díszemelvényen az SZTE rektora, továbbá Prof. Dr. Kónya Zoltán tudományos és innovációs, valamint Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes; az SZTE kancellárja; továbbá az SZTE 12 karának dékánja vagy helyettese, főigazgatói, valamint az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke kapott helyet.


Humanpolitikai_atado_20210705
Képgaléria az ünnepségről. Galériánk folyamatosan frissül.

 

 

62 ÚJ VEZETŐI MEGBÍZÁS

 

Két eddigi dékán újrázhat. 2021. július 1-től az SZTE FOGORVOSTUDOMÁNYI KARRA szóló dékáni (magasabb vezetői) megbízást kapott Dr. Baráth Zoltán Lajos, a Fogpótlástani Tanszék tanszékvezető egyetemi docense.

Az SZTE Gyógyszerésztudományi Karra szóló dékáni (magasabb vezetői) megbízást kapott, Dr. Zupkó István, a Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézet intézetvezető egyetemi tanára 2021. július 1-től.

 

A három iskolaigazgató kétharmada eddig is intézménye élén állt.

Az SZTE JUHÁSZ GYULA GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁJA, NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODÁJA vezetésére szóló intézményvezetői (magasabb vezetői) megbízást kapott 2021. július 18. napjától Dr. Zsigriné Dr. Sejtes Györgyi igazgató-helyettes.

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYAKORLÓ GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA vezetésére szóló intézményvezetői (magasabb vezetői) megbízást kapott 2021. augusztus 1-től Dr. Dobi János, az iskola jelenlegi igazgatója.

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KOSSUTH ZSUZSANNA TECHNIKUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA vezetésére szóló igazgatói megbízást kapott 2021. augusztus 1-től Horváth Levente Attila, az iskola jelenlegi igazgatója.

 

A tanszékvezető titulust 36 név után illesztették.

Az SZTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARRA szóló intézetvezetői megbízást kapott: Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klára egyetemi tanár – az intézet jelenlegi vezetője –; az Üzleti Jogi Intézetbe, Dr. Törőcsikné Dr. Görög Márta egyetemi tanár – az intézet jelenlegi vezetője – a Civilisztikai Tudományok Intézetébe.

Az Állam- és Jogtudományi Karra szóló tanszékvezetői megbízást kapott: Dr. Kovács Péter egyetemi docens a Statisztikai és Demográfiai Tanszékre.

Elfoglaltsága miatt a Bűnügyi Tudományok Intézete vezetésére szóló intézetvezetői megbízását Dr. Karsai Krisztina egyetemi tanár, a Munkaügyi Kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések Intézet vezetésére szóló intézetvezetői megbízását Dr. Hajdú József egyetemi tanár, valamint a Nemzetközi Jogi és Európa-jogi Tanszék vezetésére szóló tanszékvezetői megbízását Dr. Blutman László egyetemi tanár és a Politológiai Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízását Dr. Merkovity Norbert egyetemi docens egy későbbi időpontban veszi át.

 

Az SZTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARRA szóló tanszékvezetői megbízást kapott: Dr. Fazekas Gábor egyetemi docens a Rehabilitációs Medicina Tanszékre, Dr. Körmöndiné Dr. Buzás Krisztina egyetemi docens az Immunológiai Tanszékre, Dr. Nógrádi Antal egyetemi tanár az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetbe, Dr. Rovó László egyetemi tanár a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikára, Dr. Tálosiné Dr. Tóth-Molnár Edit egyetemi docens a Szemészeti Klinikára.

Az Általános Orvostudományi Karra szóló osztályvezetői megbízást kapott: Dr. Pető Zoltán egyetemi docens a Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályra.

Elfoglaltsága miatt Dr. Kovács László egyetemi tanár a Reumatológiai és Immunológiai Klinika vezetésére, valamint Dr. Kósa István egyetemi docens a Preventív Medicina Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízását későbbi időpontban veszi át.

 

Az SZTE BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KARRA szóló intézetvezetői megbízást kapott: Dr. Gécseg Zsuzsanna egyetemi docens a Romanisztikai Intézetbe; Dr. Szilágyi Zsófia egyetemi tanár a Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézetbe, aki egyúttal a Magyar Irodalmi Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízását is átvette. A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karra szóló tanszékvezetői megbízást kapott: Dr. Berta József Tibor egyetemi docens a Hispanisztika Tanszékre, Dr. Bibokné Dr. Németh T. Enikő egyetemi tanár az Általános Nyelvészti Tanszékre, Dr. Kasza Péter egyetemi docens a Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszékre, Dr. Révész László egyetemi tanár a Régészeti Tanszékre, aki egyúttal az Altajisztikai Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízását is átvette Dr. Szabó Éva Zsuzsanna egyetemi docens a Szociál- és Fejlődéspszichológiai Tanszékre,

Más irányú elfoglaltsága miatt Dr. Galamb György egyetemi docens a Középkori Egyetemes Történeti Tanszékre; Dr. Csabai Márta egyetemi tanár a Személyiség-, Klinikai és Egészségpszichológiai Tanszékre; Dr. Pavlovits Tamás egyetemi tanár a Filozófia Tanszékre, Dr. Scheibl György egyetemi docens a Német Nyelvészeti Tanszékre, valamint Dr. Tomka Béla egyetemi tanár a Jelenkortörténeti Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízását későbbi időpontban veszi át.

 

Az SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KARRA szóló tanszékvezetői megbízást kapott Dr. Szatmári Angelika főiskolai docens az Ápolási Tanszékre, aki egyúttal a főiskolai docens munkakörre szóló kinevezését is átveszi.

 

2021. július 15-től az SZTE FOGORVOSTUDOMÁNYI KARRA szóló tanszékvezetői megbízást kapott: Dr. Antal Márk egyetemi docens a Konzerváló és Esztétikai Fogászati Tanszékére.

 

2021. július 1-től az SZTE GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KARRA szóló intézetvezetői megbízást kapott: Pannonhalminé Dr. Csóka Ildikó egyetemi tanár a Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézetbe, Dr. Szatmári István egyetemi docens a Gyógyszerkémiai Intézetbe.

 

Az SZTE JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KARRA szóló intézetvezetői megbízást kapott: Dr. Győri Ferenc főiskolai docens a Testnevelési és Sporttudományi Intézetbe, aki egyúttal a Testnevelési és Sportmenedzsment Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízását is átvette; Dr. Rácz Lajos egyetemi tanár az Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézetbe.

A Juhász Gyula Pedagógusképző Karra szóló tanszékvezetői megbízást kapott: Hajdúné Dr. Petrovszki Zita főiskolai docens a Rekreáció- és Edzéstudományi Tanszékre.

 

Az SZTE MÉRNÖKI KARRA szóló intézetvezetői megbízást kapott: Dr. Bíró István egyetemi docens az Gépészeti Intézetbe; Dr. Sárosi József egyetemi docens a Mechatronikai és Automatizálási Intézetbe.

 

Az SZTE MEZŐGAZDASÁGI KAR GAZDÁLKODÁSI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI INTÉZETÉBE szóló intézetvezetői megbízást Dr. Komarek Levente egyetemi docens egy későbbi időpontban veszi át.

 

Az SZTE TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR BIOLÓGIA INTÉZETÉBE szóló intézetvezetői megbízását Dr. Gácser Attila egyetemi tanár későbbi időpontban veszi át.

Tanszékvezetői megbízást kapott a TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARRA: Dr. Bodai László egyetemi docens a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszékre, Dr. Bozóki Zoltán egyetemi tanár az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékre, Dr. Farkas Eszter egyetemi docens a Sejtbiológia és Molekuláris Medicina Tanszékre, Dr. Ferenc Rudolf egyetemi docens a Szoftverfejlesztés Tanszékre, Dr. Fodor Ferenc egyetemi docens a Geometria Tanszékre, Dr. Kevei Péter egyetemi docens a Sztochasztika Tanszékre, Dr. Nyúl László egyetemi docens a Képfeldolgozás és Számítógépes Grafika Tanszékre, Dr. Röst Gergely egyetemi docens az Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékre, Dr. Wölfling János egyetemi tanár a Szerves Kémiai Tanszékre.

Más irányú elfoglaltsága miatt Dr. Maróti Miklós egyetemi docens az Algebra és Számelmélet Tanszékre, Dr. Rákhely Gábor egyetemi docens a Biotechnológiai Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízását, Dr. Sipos György egyetemi docens a Geoinformatikai, Természet- és Környezetiföldrajzi Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízását, Dr. Tóth Ágota egyetemi tanár a Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszékre szóló tanszékvezetői megbízását egy későbbi időpontban veszi át.

 

humanpolitikai_atado_2.galeria
Képgaléria az ünnepségről.

 

ÚJ MUNKAKÖRBEN

 

A második legnépesebb csoportot a docensek alkották az SZTE ünnepségén. Az új munkakörbe kinevezett 38 egyetemi polgár 76 százaléka személyesen vette át kinevezését.

 

Egyetemi docens munkakörre szóló kinevezést kapott 2021. július 1-től: az SZTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARON: Dr. Hetényi Anasztázia adjunktus az Orvosi Vegytani Intézetbe, Dr. Kis Erika Gabriella adjunktus a Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikára, Dr. Légrády Péter adjunktus a Belgyógyászati Klinikára, Dr. Maráz Anikó adjunktus az Onkoterápiás Klinikára, Dr. Sághy László adjunktus a Belgyógyászati Klinikára.

 

Tudományos főmunkatárs munkakörre szóló kinevezést kapott 2021. július 1-től az SZTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARON: Dr. Julesz Máté tudományos munkatárs az Igazságügyi Orvostani Intézetbe,

Más irányú elfoglaltsága miatt későbbi időpontban veszi át tudományos főmunkatárs munkakörre szóló Dr. Sükösd Farkas klinikai szakorvos a Pathológiai Intézetbe.


2021.július 1-től egyetemi docens munkakörre szóló kinevezést kapott az SZTE BARTÓK BÉLA MŰVÉSZETI KARRA: Dr. Kecskés György főiskolai docens a Rézfúvós Tanszékre, Dr. Kosztándi István főiskolai docens a Vonós Tanszékre. Dr. Nátyi Róbert a Zeneelmélet Tanszékre, egyetemi docens munkakörre szóló kinevezését egy későbbi időpontban veszi át. A Bartók Béla Művészeti Karra szóló főiskolai docens kinevezést kapott: Rost Andrea főiskolai docens a Magánének Tanszékre.


2021. szeptember 1-től egyetemi docens munkakörre szóló kinevezést kapott az SZTE BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KARRA: Dr. Bencsik Péter adjunktus a Jelenkortörténeti Tanszékre, Dr. Glässer Norbert adjunktus a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékre, Dr. Kordé Zoltán adjunktus a Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékre, Dr. Rákai Orsolya tudományos főmunkatárs a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékre, Dr. Sarnyai Csaba adjunktus az Orosz Filológiai Tanszékre, Dr. Szeverényi Sándor adjunktus a Finnugor Nyelvtudományi Tanszékre.

Más irányú elfoglaltsága miatt Dr. Czeglédi András adjunktus a Filozófia Tanszékre, Dr. Fejes József Balázs adjunktus a Neveléselmélet Tanszékre, Dr. Khabtagaeva Bayarma adjunktus az Altajisztikai Tanszékre, valamint Dr. Szilárdi Réka adjunktus a Vallástudományi Tanszékre szóló egyetemi docens kinevezését egy későbbi időpontban veszi át.

 

Főiskolai docens munkakörre szóló kinevezést kapott 2021. július 1-től az SZTE EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KARON: Dr. Finta Regina főiskolai docens a Fizioterápiás Tanszékre.

 

Egyetemi docens munkakörre szóló kinevezést kapott 2021. július 1-től az SZTE GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KARON: Dr. Budai-Szűcs Mária adjunktus a Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézetbe, Dr. Palkó Márta adjunktus a Gyógyszerkémiai Intézetbe.

 

Főiskolai docens munkakörre szóló kinevezést kapott 2021. augusztus 1-től az SZTE JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KARON: Dr. Mitnyán Lajos Csaba adjunktus a Német és Német Nemzetiségi Tanszékre, Dr. Molnár Zsolt adjunktus a Környezet-biológia és Környezeti Nevelés Tanszékre, Nagyné Dr. Hegedűs Anita főiskolai docens a Gyógypedagógus-képző Intézetbe, Dr. Szabó Eszter adjunktus a Rekreációs és Edzéstudományi Tanszékre.

Más irányú elfoglaltsága miatt Dr. Katona Zoltán adjunktus a Rekreáció és Edzéstudományi Tanszékre és Dr. Pető Bálint adjunktus a Szakképzési, Felnőttképzési és Tudásmenedzsment Intézetbe szóló főiskolai docens kinevezését egy későbbi időpontban veszi át.

 

2021. július 1-től kapott egyetemi docens munkakörre szóló kinevezést az SZTE MÉRNÖKI KARRA: Dr. Simon János főiskolai docens a Mechatronikai és Automatizálási Intézetbe. A Mérnöki Kar Élelmiszermérnöki Intézetébe szóló főiskolai docens kinevezést kapott 2021. július 1-től: Dr. Bencsik Dóra adjunktus és Nyergesné Dr. Illés Erzsébet főiskolai docens.

 

Az SZTE MEZŐGAZDASÁGI KARRA szóló főiskolai docens kinevezést kapott: Dr. Csiba Anita adjunktus a Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézetbe, Dr. Kiss Orsolya adjunktus az Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézetbe. Dr. Barancsi Ágnes a Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézetbe szóló főiskolai docens kinevezését későbbi időpontban veszi át.

 

Egyetemi docens munkakörre szóló kinevezést kapott 2021. július 1-től az SZTE TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARON: Dr. Bátori Zoltán adjunktus az Ökológia Tanszékre, Dr. Galgóczi László Norbert tudományos munkatárs a Biotechnológiai Tanszékre.

Elfoglaltsága miatt, Dr. Iván Szabolcs adjunktus a Számítástudomány Alapjai Tanszékre valamint Dr. Sinka Rita adjunktus a Genetikai Tanszékre szóló egyetemi docens kinevezését későbbi időpontban veszi át.

 

 

KITÜNTETŐ CÍM A JUTALOM

 

A kitüntető címekhez tartozó okleveleket Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora és Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja adta át.

 

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa PROFESSOR EMERITA és PROFESSOR EMERITUS kitüntető címet adományozott az oktatásban és kutatásban odaadó felelősségérzettel tevékenykedő oktatóinak, akik maradandó eredményeikkel, valamint a fiatal oktatók-kutatók támogatásával és a tehetséggondozásban végzett tevékenységükkel nemzedékek számára szolgálnak példaként.

PROFESSOR EMERITA oklevelet kapott: Dr. Farkasné Dr. Borbényi Zita az Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Klinikájának nyugalmazott egyetemi tanára, Fáyné Dr. Dombi Alice a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Óvodapedagógus-képző Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára.

Dr. Kürtösi Katalin a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára és Dr. Ressné Dr. Ivanics Mária a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Altajisztikai Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára a Professor Emerita oklevelét egy későbbi időpontban veszi át.

PROFESSOR EMERITUS oklevelet kapott: Dr. Szabó Imre az Állam- és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézetének egyetemi tanára, Dr. Grósz Andor, az Általános Orvostudományi Kar Repülő- és Űrorvosi Tanszékének egyetemi tanára, Dr. Hajnal Ferenc, az Általános Orvostudományi Kar Családorvosi Intézet és Rendelő nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Pál Attila, az Általános Orvostudományi Kar Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinikájának nyugalmazott egyetemi tanára, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ egykori elnöke, Dr. Barna Gábor, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Csejtei Dezső, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Filozófia Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Szőnyi György Endre, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Angol Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Maróti Péter, az ÁOK-TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetének nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Stachó László, a Természettudományi és Informatikai Kar Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára,

Más irányú elfoglaltsága miatt Professor Emeritus oklevelét egy másik időpontban veszi át Dr. Paczolay Péter, az Állam- és Jogtudományi Kar Politológiai Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára; Dr. Pajor László, az Általános Orvostudományi Kar Urológiai Klinikájának nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Petri András, az Általános Orvostudományi Kar Sebészeti Klinikájának nyugalmazott egyetemi tanára, Dr. Czédli Gábor, a Természettudományi és Informatikai Kar Algebra és Számelmélet Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára valamint Dr. Mezősi Gábor, a Természettudományi és Informatikai Kar Geoinformatikai, Természet- és Környezetiföldrajzi Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára.


Címzetes egyetemi tanár kitüntető címet kapott: az SZTE BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KARON: Dr. Bálintné Dr. Tóth Ágnes a Régészeti Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, Dr. Kövér Lajos az Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék nyugalmazott egyetemi docense.

Az SZTE TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARON: Dr. Gévay Gábor a Bolyai Intézet nyugalmazott egyetemi docense.

Dr. Kincses János a Bolyai Intézet nyugalmazott egyetemi docense és Soósné Dr. Csányi Erzsébet a Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet nyugalmazott egyetemi docense a címzetes egyetemi tanár kitüntető oklevelét egy későbbi időpontban veszi át.

 

Címzetes főiskolai tanár kitüntető címet kapott: az SZTE MEZŐGAZDASÁGI KARON: Dr. Lantos Csaba, a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. biotechnológiai laborvezetője, Dr. Privóczki Zoltán, az AGRO-ASSISTANCE Kft. ügyvezetője.

 

Címzetes egyetemi docens kitüntető címet kapott: az SZTE BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KARON: Kármán László a Monguz Kft. ügyvezetője. Az SZTE MÉRNÖKI KARON: Dr. Zsarnóczay Gabriella az Élelmiszermérnöki Intézet nyugalmazott főiskolai docense,

Az SZTE TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARON: Dr. Steinbach Gábor, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetének tudományos munkatársa.

Címzetes egyetemi docens kitüntető oklevelét más irányú elfoglaltsága miatt Dr. Tűzkő Nándor, a Szent-Margit Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa valamint Dr. Kincses-Nagy Éva, az Altajisztikai Tanszék adjunktusa későbbi időpontban veszi át.

 

Címzetes főiskolai docens kitüntető címet kapott: az SZTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARON: Dr. Janiné Lados Dóra Rozália, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Osztályának osztályvezetője, Kőry László, a HRCV Személyzeti Tanácsadó Kft. régióvezetője, HR tanácsadója, Makra Norbert a Szegedi Közlekedési Kft. személyügyi- és szolgáltató irodavezetője.

Címzetes főiskolai docens elismerésben részesült az SZTE BARTÓK BÉLA MŰVÉSZETI KARON: Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója, vezető karmestere;

Az SZTE MEZŐGAZDASÁGI KARON: Benkő Zsolt, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. területi felelőse.

 

Mestertanár kitüntető címet kapott: az SZTE BARTÓK BÉLA MŰVÉSZETI KARON: Dr. S. Dobos Márta Veronika, a Vonós Tanszék főiskolai docense, Klebniczki György, a Zongora Tanszék tanársegédjre mestertanár kitüntető oklevelét kari ünnepség keretében a későbbiekben veszi át.

 

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa kiemelkedő gyakorlati oktatómunkájáért Mesteroktató kitüntető címet adományozott: az SZTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARON: Kiss Marietta, az Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport nyelvtanára,

Az SZTE BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KARON: Szilágyi Tamás, a Sarastro Műhely Nonprofit Kft. ügyvezetője számára.

 

 

REKTORI OKLEVÉL A KORONAVÍRUS ELLENI HARCÉRT IS

 

Eredményes szakmai munkájuk, illetve egyetemi közéleti, tevékenységük elismeréséül Rektori Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült: az SZTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARON: Takács Judit ügyintéző a Nemzetközi jogi és Európa-jogi Tanszéken az oktatás és kutatás háttérfeladatainak ellátásában három évtizeden keresztül példamutató szorgalommal végzett munkájának elismeréseként. Mészáros Zsuzsanna ügyvivő-szakértő a Dékáni Hivatal adminisztrációs feladatainak ellátásában, több mint egy évtizede végzett felelősségteljes és magas színvonalú szakmai munkájának elismeréseként. Marvanek Judit ügyvivő-szakértő az Európai Jogtörténeti Tanszék és a Magyar Jogtörténeti Tanszék ügyviteli feladatainak ellátásában közel három évtizede végzett lelkiismeretes és megbízható munkájának elismeréseként.

Az SZTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARON: Majoros Róbertné nyugalmazott ügyviteli alkalmazott a Dékáni Hivatal Tanulmányi Osztályán közel négy évtizeden keresztül nagy elhivatottsággal és körültekintő empátiával végzett munkájának elismerésérül, nyugdíjba vonulása alkalmából.

Az SZTE BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KARON: Nagyné Kelemen Éva hivatalvezető az egyetem és a kar érdekében közel három évtizeden keresztül végzett állhatatos, elkötelezett és magas színvonalú munkavégzése elismeréseként.

Az SZTE TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARON: Dr. Gombás Éva adjunktus a Természettudományi és Informatikai Kar, valamint az Informatikai Intézet érdekében negyven éven át végzett áldozatos, magas színvonalú munkájának elismeréseként. Dr. Hopp Béla egyetemi tanár a Fizikai Intézet Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék valamint a Fizikai Doktori Iskola munkájában vállalt elkötelezett, kiemelkedő színvonalú oktatási és kutatási tevékenységének elismeréséül. Barkóczi Zoltánné ügyviteli alkalmazott a Földtani és Őslénytani Tanszék ügyviteli feladatainak ellátásában több mint negyven éven át nagy odaadással, példamutató precizitással végzett tevékenysége elismeréséül, nyugdíjba vonulása alkalmából. A közel négy évtizeden keresztül a nyelvvizsgák lebonyolításában vállalt, nagy elhivatottsággal és precizitással végzett szervező tevékenységének elismeréséül adományozott Rektori Elismerő Oklevelét Varga Olga az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet nyelvtanára egy későbbi időpontban veszi át.

 

A koronavírus világjárvány okozta egészségügyi veszélyhelyzetben az egyetem normál feladatellátásaihoz elengedhetetlen működési folyamatok biztosításában játszott felelősségteljes és proaktív szerepvállalásuk, kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként 7 személy kapott Rektori Elismerő Oklevelet. Ebben a kitüntetésben részesült: Magyariné Dr. Burián Katalin, az Általános Orvostudományi Kar Orvosi Mikrobiológiai Intézet tanszékvezető egyetemi docense, Dr. Dömötör Máté, a Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Főigazgatóság főigazgatója, Fekete Csaba, az Informatikai és Szolgáltatási Igazgatóság igazgatója, Szakál Péter, az Oktatási Igazgatóság igazgatója, Dr. Bene Tamás, a Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság igazgatója, Racskó Tamás, az Oktatásszervezési Iroda irodavezetője, Ormándi Katalin, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke. Horváthné Dr. Hajdú Edit, az Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Klinikájának egyetemi docense egy későbbi időpontban veszi át az oklevelet.

Papp László rendőr őrnagy a koronavírus világjárvány elleni védekezésben kórházfőparancsnokként az Intézményt támogató áldozatos munkájának elismeréséül, az SZTE köszöneteként, díszoklevelet kapott.

 

 

KANCELLÁRI ELISMERÉS AZ EREDMÉNYEKÉRT

 

A Szegedi Tudományegyetem érdekében vállalt feladatuk kiemelkedően eredményes teljesítésének elismeréseként – hozzájárulva ezzel az intézmény sikeres működéséhez – Kancellári Elismerő Oklevél kitüntetésben öt egyetemi polgár részesült. Így: Vajnáné Johann Gyöngyi, az SZTE Gazdasági Főigazgatóság Pénzügyi Iroda irodavezetője az egyetemi gazdálkodási folyamatok működtetésében és fejlesztésében vállalt céltudatos és kooperatív, közel két évtizede végzett magas szakmai színvonalú munkásságának elismeréséül. Fülei Gábor, az Informatikai és Szolgáltatási Igazgatóság Szolgáltatás-menedzsment Iroda irodavezetője az egyetem elektronikus szakrendszereinek megtervezése és bevezetése, azok helyi adaptációja, valamint zökkenőmentes üzemeltetése érdekében kifejtett, innovatív, eredményes több mint két évtizedes munkásságának elismeréséül. Tóth-Kovács Edina, a Jogi, Igazgatási és Humánpolitikai Főigazgatóság Munkaügyi és Személyi Juttatások Irodájának ügyintézője nyugdíjba vonulása alkalmából példaértékű, magas színvonalú, humánus munkájának, továbbá az egyetemhez fűződő közel negyven éves lojalitásának elismeréséül. Dr. Mátyás Dénes a Stratégiai és Fejlesztési Főigazgatóság ügyvivő-szakértője az Intézmény stratégiai jelentőségű vállalásainak, kapcsolatainak szervezésében vállalt, magas kvalitással és empátiával végzett munkájának megbecsüléséül, és Jancsó László projektmenedzser az egészségügyi fejlesztések területére eső projektek kidolgozásában és megvalósításában vállalt proaktív részvétele, valamint kooperatív és magas szakmai kompetenciával végzett menedzseri tevékenysége elismeréséül.

 

Az SZTE kinevezéseket és kitüntetéseket átadó ünnepsége a Szózat hangjaival zárult.

 

SZTEinfo – K-J. Á., Ú. I.

Fotók: Bobkó Anna, Sahin-Tóth István

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek