2024. március 28., csütörtök
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

kutatas

Frissítve: 2020. március 17. - Hallgatókra vonatkozó speciális rendelkezések

A Szegedi Tudományegyetem hallgatók általi látogatása továbbra is tilos. A VI. éves orvostan-, fogorvostan- és gyógyszerészhallgatók a tilalom időszakában klinikai és szakmai gyakorlatukat folytathatják. Az egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban álló hallgatók, és kutatás céljából azok a doktoranduszok, akik a komplex vizsgát már teljesítették, látogathatják az egyetemi épületeket.

A március 11-én kihirdetett országos veszélyhelyzet rendelkezései alapján a Szegedi Tudományegyetem hallgatók általi látogatása tilos. Kivételt jelentenek a VI. éves orvostan-, fogorvostan-, valamint gyógyszerészhallgatók. Ők klinikai és szakmai gyakorlatukat az általános tilalom időszakában is folytathatják.


Azon doktori képzésben részt vevő hallgatók, akik a komplex vizsgát már teljesítették (III./IV. év) az egyetem épületeit kutatás céljából látogathatják, de egyszerre csak kis létszámban (legfeljebb 5 fő).


Amennyiben a hallgató az egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban is áll, munkavégzés céljából beléphet a Szegedi Tudományegyetem épületeibe, rá a foglalkoztatottakra vonatkozó szabályok irányadóak. Az a hallgató, aki az egyetemmel egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll –például megbízási szerződés, hallgatói munkaszerződés, közérdekű önkéntes jogviszony – kizárólag a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság egyedi elektronikus engedélyével látogathatja a Szegedi Tudományegyetem épületeit.


Legfrissebb határozatok:

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 11/2020. (III.17.) sz. körlevele itt elérhető.


További határozatok és hasznos linkek:

A 1/2020. (II. 26.) sz. rektori-kancellári körlevél a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggő intézkedésekről itt elérhető.
A 2/2020. (II. 26.) sz. rektori-kancellári körlevél az SZTE hallgatói vonatkozásában a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggő intézkedésekről itt elérhető.
A 3/2020. (III.05.) sz. rektori- kancellári körlevél a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság intézkedésekeinek kötelező betartására itt elérhető.

A rektori szünetre vonatkozó határozat itt elérhető.

A tavaszi szünetre vonatkozó határozat itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 1/2020. (III.06.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 2/2020. (III. 09.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 3/2020. (III. 09.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 4/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 5/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 6/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 7/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

 A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 8/2020. (III.12.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 9/2020. (III.15.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 10/2020. (III.16.) sz. körlevele itt elérhető.

A 10/2020. (III. 16.) sz. körlevél melléklete itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 11/2020. (III.17.) sz. körlevele itt elérhető.

 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott eljárásrend a koronavírussal kapcsolatban itt elérhető.

A WHO tájékoztató videói a koronavírus terjedésének megelőzésével kapcsolatban itt megtekinthetők.

A WHO hatékony kézmosással kapcsolatos plakátai itt megtekinthetők.

 

Korábban írtuk a témában:

További intézkedéseket vezetett be az SZTE a koronavírussal kapcsolatban

A koronavírussal kapcsolatban intézkedéseket vezetett be a Szegedi Tudományegyetem

Frissítve: 2020. március 9. - Legfontosabb tudnivalók a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről

Frissítve: 2020. március 10. - Legfontosabb tudnivalók a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről

Frissítve: 2020. március 11. - Oktatási szünetet rendeltek el a Szegedi Tudományegyetemen

Frissítve: 2020. március 12: Azonnali intézkedéseket vezetett be az SZTE

Frissítve: 2020. március 13. - Tájékoztató a COVID-19 fertőzés által érintett területekről

Frissítve: 2020. március 15. - Az azonnali egészségügyi ellátást nem igénylő betegellátás elhalasztása

Frissítve: 2020. március 15. - Külföldi állampolgár foglalkoztatásával és utazással kapcsolatos tudnivalók

Frissítve: 2020. március 16. - Online oktatás az SZTE-n - információk oktatóknak

Frissítve: 2020. március 17. - Foglalkoztatással kapcsolatos új rendelkezések

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket