SZTE Info

IMG_8742-2

Mintát adott a 99 éves Hajnalka néni

A Szegedi Tudományegyetem szűrőbusza házhoz ment Hódmezővásárhelyen: a 99 éves Török Vilmosné Pető Hajnalkától, mindenki dédikéjétől vettek mintát az országos Covid-szűrés részeként. Prof. Dr. Lengyel Csaba, a Szent-Györgyi Albert Klnikai Központ elnöke virággal köszöntötte a megye legidősebb mintaadóját.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- Engem úgy neveltek, ha valamivel hozzájárulhatok a jó ügyhöz, akkor nem szabad nemet mondani - hallottuk Török Vilmosné Pető Hajnalkától. A 99 éves Hajnalka nénit is beválasztotta a KSH a közé a 17 778 magyar állampolgár közé, akiken koronavírus-tesztet végeznek a négy hazai orvos képző egyetem munkatársai. A Szegedi Tudományegyetem szűrőbuszt is útjára indított a cél érdekében, hogy minél több kijelölt vizsgálati személytől gyűjthessenek be mintát.


mintavetel_galeria
Képgaléria a mintavételről. Fotók: Bobkó Anna, SZTE NKI


- A háború alatt menekültünk a bombák elől, megéltem én már olyan sok mindent, jót és rosszat egyaránt. Azt hittem nekem már nem tudnak újat mutatni, erre jött ez a vírus - mondta Hajnalka néni, aki március óta lányánál lakik, előtte viszont magas kora ellenére saját házában töltötte mindennapjait. Hajnalka néni korához képest rendkívül fiatalos, és szellemileg aktív. Nap közben olvasgat és sokat gondol vissza a régi időkre, a szép emlékekre. Elmesélte, hogy édesapja a pénzügyőrségnél dolgozott, ezért nagyon sokat költöztek gyermekkorában. Bár Békésen született, ízig-vérig székelynek tartja magát, amit az interjú alatt többször is hangsúlyozott. Kiderült: nagy szerető család veszi körül Hajnalka nénit, 3 lányától 8 unokája és 14 dédunokája született. A legidősebb unoka 22 éves, a legfiatalabb pedig 2. Mindannyian dédikének szólítják. Már a családi barátok és ismerősök is. Hajnalka néni szívesen mesél az életéről a családtagjainak is, akik 90. születésnapjára meglepetés vetítést készítettek az életéről. Megtudtuk: a cementgyárnál dolgozott az irodán statisztikusként.


IMG_8758


- Mit szólt hozzá, amikor megkapta a KSH levelét? - kérdeztük a 99 éves dédikét, aki azt válaszolta, hogy először el sem akarta hinni, de rögtön azt gondolta, hogy nagyon szívesen részt vesz a szűrővizsgálatban. - Én nem attól félek, hogy engem megfertőznek, hanem hogy nehogy én fertőzzek le valakit a családból - magyarázta a csupaszív Hajnalka néni, akitől azt is megkérdeztük, szerinte mi a hosszú élet titka. - Sok olyan dolog történik egy emberrel az életben, ami miatt szomorkodhatna. Autóbalesetben elveszítettem az egyik lányomat. Lett volna ok a depresszióra. De minden csak hozzáállás kérdése, és fejben dől el. Bízom benne, hogy a vírus sem keseríti már meg sokáig az életünket, hamarosan minden jóra fordul és visszatérhetünk a megszokott kerékvásgásba - mondta Hajnalka néni.


IMG_8742


A vizsgálaton részt vett Prof. Dr. Lengyel Csaba is. A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke virággal köszöntötte Hajnalka nénit, majd a hódmezővásárhelyi helyszínre is elkísérte a szűrőbuszt.


IMG_8746


- Tudomásom szerint Csongrád megyében Hajnalka néni a legidősebb mintaadónk. Kiváló mentális állapotban van, de természetesen annyira már nem mobilis, hogy eljöjjön a fix mintavételi helyre. Az ilyen és ehhez hasonló esetekre is felkészültünk, és a szűrés jelen fázisában kimegyünk azokra a helyekre, ahol helyszíni vizsgálatot igényeltek a résztvevők. Nagyon fontosnak tartom, hogy személyesen részt vegyek ebben a vizsgálatban, és hogy a kollegáim is nagy jelentőséget tulajdonítanak neki. Minden vizsgáló teamben van egy orvos. Ez az orvos lehet rezidens, szakorvos, de tanszékvezetők is részt vettek a szűrés folyamatában. Jelenleg az igazságügyi orvostani intézet tanszékvezetője, Dr. habil Kereszty Éva tanárnő az, aki a szűrést végzi. Kecskeméten például Dr. habil Kovács László kollegám vett részt, aki a reumatológiai tanszék vezetője, és egyébként a Klinikai Központ elnök helyettese - hallottuk Prof. Dr. Lengyel Csabától, aki elmondta: a május elsejétől 14-ig tartó vizsgálatnak köszönhetően azt szeretnék megállapítani, hogy milyen a lakosság fertőzőképessége és milyen az átfertőzöttsége. Orrból, garatból vesznek mintát és vérvételre is sor kerül. Előbbiből a vírus örökítőanyagát mutatják ki, amennyiben ez jelen van, akkor valaki fertőzött és fertőzőképes is, utóbbiból a vírus ellenanyagot keresik. Pozitív eredmény esetén 24-48 órán belül kiértesítik a mintaadót, ha nincs panasza, karanténba kerül otthonában, ha pedig panaszos, a Covid-ellátásra kijelölt, területileg illetékes osztályra kerül, vagy ha enyhébb panaszai vannak, akkor otthon marad karanténban.


IMG_8775


Akinél nincs probléma, külön értesítést nem kap, de a lelete felkerül az egységes egészségügyi szolgáltatói térbe, és abban az esetben, hogyha van hozzáférése, az Ügyfélkapun keresztül megnézheti a leletét, ha pedig nincs akkor a háziorvosán keresztül rátekinthet erre az adatra.

 

Fotó és szöveg: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. november 11.

Nyito_Tanevnyiton_1940_11_11

Mit az üzen a 148, a 80 és a 18 évvel ezelőtti november 11. a Szegedi Tudományegyetem mai polgárainak? 2020. november 11-én, az SZTE Egyetem Napján ünneplés helyett a Covid-19-pandémia leküzdésére fókuszál a szegedi universitas is. A jelen tudományos, egészségügyi, logisztikai és emberi problémái megoldásához talán erőt adhatnak SZTE három „első rektora” november 11-hez kötődő gondolatai.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.