Bezár

Hírarchívum

SZTE_mozdulj

Így mozdult együtt az egyetem - Az SZTE Mozdulj! alumni és dolgozói verseny eredményei

Így mozdult együtt az egyetem - Az SZTE Mozdulj! alumni és dolgozói verseny eredményei

2020. május 29.
3 perc

Habár a Földet idén még csak a hallgatói SZTE Mozdulj! versenyen sikerült megkerülni virtuálisan, az SZTE dolgozói és alumnusai is igen messzire jutottak: a megtett kilométerek alapján eljutottak volna akár Tokióba, Indonéziába, Mexikóba vagy Argentínába is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Alma Mater és az SZTE Sportközpont közös szervezésű versenyén 57 fő, 11 kar és 5 egység képviseltette magát és tett meg összesen 13 644 kilométert. A verseny során okostelefon segítségével kellett mérni a hetente megtett kilométereket (futva, gyalogosan, kerékpáron, beltéri eszközön, vagy bármilyen egyéb, illetve gördülő eszközön), majd az eredményekről készített képernyőképet feltölteni az SZTE Alma Mater oldalán létrehozott SZTE Mozdulj csoportba.


Az SZTE Mozdulj! 2020 nagy kupáját az ÁOK nyerte 3905 kilométerrel, az egységek közötti versenyt az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság nyerte 638 kilométerrel, a legtöbb tagot pedig az ÁJTK-nak sikerült mozgósítania, ezért a közösségi 1% idén őket illeti majd.


egysegek


A verseny nyertesei kategóriák szerint:

A legsportosabb SZTE-s dolgozó 1. helyezett (nő) - Zelei Bernadett - ÁOK, 2014 km

A legsportosabb SZTE-s dolgozó 2. helyezett (nő) - Dr. habil Mikó Edit - MGK, 697 km

A legsportosabb SZTE-s dolgozó 3. helyezett (nő) - Lakatos Andrea - ÁJTK, 472 km


eredmenyek_noi


A legsportosabb SZTE-s dolgozó 1. helyezett (ffi) - Révész Gábor - ÁOK, 1796 km

A legsportosabb SZTE-s dolgozó 2. helyezett (ffi) - Gyarmati László - GTK, 525 km

A legsportosabb SZTE-s dolgozó 3. helyezett (ffi) - Gombos Jarmo - ÁJTK, 329 km


eredmenyek_ferfi


A legsportosabb alumni 1. helyezett - Egervölgyi Lilla - Sportközpont, 771 km

A legsportosabb alumni 2. helyezett - Palásti Éva - JGYPK, 517 km

A legsportosabb alumni 3. helyezett - Bácsi Ildikó - ETSZK, 306 km


legspotosabb_alumni


A legtöbbet futott versenyző - Egervölgyi Lilla - Sportközpont, 771 km

A legtöbbet kerékpározott versenyző - Révész Gábor- ÁOK, 1796 km

A legtöbbet gyalogoló versenyző - Mezey Róbert -ÁJTK, 235 km

A versenyző, aki a legtöbb kilométert tette meg beltéri eszközön - Zelei Bernadett - ÁOK, 2014 km

A versenyző, aki a legtöbb kilométert tette meg gördülő vagy egyéb eszközön - Bácsi Ildikó - ETSZK, 306 km

kategoriak

A legsportosabb házaspár - Majó-Petri Georgina és Dr. Majó-Petri Zoltán - 160 km

A legsportosabb kar (a legtöbb kilométert gyűjtött) - ÁOK - 3 résztvevő, 3905 km

A legaktívabb kar (a legtöbb résztvevő) - ÁJTK - 13 résztvevő, 2039 km


legsportosabb

A legsportosabb egység - NKI - 9 résztvevő, 638 km


SZTE_NKI


A lesportosabb vezető - Gyarmati László - GTK, 525 km

A legkreatívabb versenyző - Szokody Anikó - 141 km, BBMK

A legsportosabb szenior - Várhelyi Flórián

 

legkreativabb


Gratulálunk minden helyezést elért versenyzőnek, karnak és egységnek!


Az elismerésen, serlegeken és érmeken túl a versenyzők a Sziki, a Csillagösvény Kalandpark, a Képzerdő Játszóház és Kreatív Műhely, az ExitGame Szeged, a ParaPark Szeged, a CoreTerem és a Garden Fitness által felajánlott belépőkkel is gazdagodhattak.


Köszönjük a részvételt és lelkesedést mindenkinek! Jövőre folytatjuk!

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek