Bezár

Hírarchívum

SZTE_Sapientia

Együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem és a Sapientia

Együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem és a Sapientia

2020. január 14.
1 perc

Együttműködési szándéknyilatkozatot és karok közötti együttműködési szerződést írt alá a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem az erdélyi intézmény Kolozsvári Karán 2020. január 13-án, hétfőn. Az együttműködés történelmileg is megalapozott, hiszen Szeged és Kolozsvár két olyan egyetemi város, amely a múltban is szorosan kapcsolódott egymáshoz.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megújította és megerősítette a két intézmény közötti együttműködést: az egyetemek képviselői megvitatták az együttműködési lehetőségeket. Kiemelt téma volt az SZTE hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának és a Sapientia agrármérnöki, kertészmérnök, tájépítész alapképzéseinek lehetséges közös projektjei.

A tárgyalások során szóba került egy, a mezőgazdasági területen megvalósítandó, közös doktori iskola elindítása, a pedagógusképzésben való együttműködés, a hallgatói és oktatói mobilitás erősítése az Erasmus+ és a Makovecz-program révén, valamint tudományos diákköri együttműködések indítása.

A kolozsvári Sapientiát a szegedi intézmény háromtagú küldöttsége látogatta meg: Prof. Dr. Zakar Péter, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese, Dr. Mikó Edit, az SZTE Mezőgazdasági Karának dékánja, valamint Komarek Levente, a Mezőgazdasági Kar oktatási dékánhelyettese vettek részt a programon. A Sapientia részéről Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia rektora, Tonk Márton egyetemi tanár, a Szenátus elnöke, Balog Adalbert egyetemi tanár és Mara Gyöngyvér egyetemi docens, az erdélyi intézmény rektorhelyettesei, Kelemen András egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának dékánja, Nyárádi Imre István egyetemi adjunktus, dékánhelyettes, illetve Fazekas Csaba egyetemi adjunktus, a Kertészmérnöki Tanszék vezetője vettek részt.

Fotó: szabadsag.ro

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek