Bezár

Hírarchívum

Yale_Robert_Shiller

Nemzetközileg elismert oktatók kurzusai ingyenesen csak SZTE-s hallgatóknak

Nemzetközileg elismert oktatók kurzusai ingyenesen csak SZTE-s hallgatóknak

2020. április 08.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói számára elérhető a világ legnagyobb online oktatási platformja, az 50 millió hallgatót magáénak tudó Coursera, amelynek révén az SZTE diákjai a világ legjobb egyetemeinek és vállalatainak mintegy 4000 kurzusát végezhetik el ingyenesen. Így például olyan neves professzorok előadásait hallgathatják, mint a Nobel-díjas amerikai közgazdász, Robert Shiller, vagy Andrew Ng, a Coursera alapítója, a Stanford University oktatója.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Számos új lehetőség nyílt meg a szegedi egyetem hallgatói előtt az SZTE és a Coursera együttműködésének köszönhetően.


A Courserával, amelyet 2012-ben két Stanford egyetemi professzor alapított, 2019 szeptemberében kezdte el a tárgyalásokat a Szegedi Tudományegyetem. Ennek első eredménye, egy igen komoly lépés volt „A Tanulás tanulása” című kurzus lefordítása magyar nyelvre. A világ vélhetően legnépszerűbb angol nyelvű kurzusát, amelyet 2 millióan végezték már el, a Szegedi Tudományegyetem oktatói fordították és lektorálták.


2020. március vége óta pedig a Coursera for Campus programban az SZTE hallgatói már a teljes képzési kínálathoz hozzáférnek. Ez azt jelenti, hogy a világ top 200 egyetemének és legjobb vállalatainak mintegy 4000 kurzusa érhető el az SZTE hallgatói számára vizsgadíj nélkül ingyenesen. A Szegedi Tudományegyetem 2500 licenszt vásárolt, amelyhez a Coursera a COVID járvány miatti veszélyhelyzetre tekintettel további 5000 licenszt adományozott a veszélyhelyzet idejére.


Az SZTE és a Coursera közötti megállapodás értelmében a Szegedi Tudományegyetem hallgatói tetszőleges számú kurzust vehetnek fel. A kurzusokra az SZTE honlapján keresztül regisztrálhatnak az egyetemi eduID-val és hallgatói e-mail címmel. A kurzusok jellemzően angol nyelvűek, de elérhetőek más nyelveken is. Az elvégzett kurzusról az SZTE hallgatói digitálisan aláírt oklevelet (Certificate) kapnak, valamint betétlapot az SZTE diplomájukba.


A Szegedi Tudományegyetem EUGLOH partnerei közül a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem és a svéd Lund Egyetem is kínál kurzusokat, az érdeklődők egészségtudomány, stratégia, innováció, informatika területen tanulhatnak.


Az SZTE hallgatói a világ nagyvállalatainak és vezető egyetemeinek kurzusai közül is választhatnak, például a Google 222 kurzust kínál, az IBM 48-at, a Yale 35-öt, a Johns Hopkins 109-et, a Princeton 14-et a Courserán. Az online platformon nemcsak Phd szintű kurzusok, hanem általános ismeretterjesztő képzések – mint például rocktörténet, vagy alapszintű táblázatkezelés – is elérhetők.

Az oktatók között ott van például Andrew Ng, a Coursera alapítója, a Stanford University oktatója, akinek legnépszerűbb kurzusa a Machine Learning. Az SZTE hallgatói a Yale University oktatójának, a Nobel-díjas amerikai közgazdásznak, Robert Shiller-nek Financial Markets című kurzusát is elvégezhetik. Az Imperial College London oktatói, Helen Ward és Neil Ferguson nagyon aktuális témát dolgoznak fel, kurzusuk címe Science Matters: Let's Talk About COVID-19.


Szintén elérhető a szegedi egyetem hallgatói számára Laurie Santos boldogságspecialista, amerikai pszichológus The Happiness Lab elnevezésű podcastja, ami a top 15-ben van az Apple-nél. Legnépszerűbb kurzusa a The Science of Well-Being. Carlos Guestrin, a University of Washington professzora pedig – aki egyébként a Machine Learning senior directora az AI at Apple cégnél – Machine Learning Foundations: A Case Study Approach címmel tart kurzust.

 

A Coursera kurzusainak eléréséhez az SZTE hallgatói az egyetem honlapján jelentkezhetnek be.


A Szegedi Tudományegyetem Coursera oldala itt érhető el.


SZTEinfo


Korábban írtuk:

Tanuljon az SZTE-n virtuális mobilitással a világ legjobb egyetemein!

A Szegedi Tudományegyetem közreműködésével indul az első magyar nyelvű kurzus a Courserán

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek