Bezár

Hírarchívum

Már több mint 7000 kilométert tettek meg az egyetem hallgatói

Már több mint 7000 kilométert tettek meg az egyetem hallgatói

2020. április 24.
2 perc

2020. április 13-án rajtolt el az SZTE Sportközpont szervezésében az SZTE Mozdulj! verseny. A megmérettetésen a karok és a hallgatók is versenyeznek egymással. A Leghosszabb távot teljesítő kar és a Leghosszabb távot teljesítő hallgató címet is elnyerhetik az igazán aktív résztvevők. Az első hét után pedig itt vannak a verseny részeredményei.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az első héten már összesen 7047,2 km-t tettek meg a versenyben részt vevő hallgatók. Az eddigi legeredményesebben teljesítő hallgató, az SZTE MK egy tanulója 424 km-t tett meg egy hét alatt.


A karok közül az SZTE TTIK teljesített eddig a legjobban. 1421,1 kilométerrel eddig ők tették meg a leghosszabb távot. Második helyen áll jelenleg az SZTE MK: 1003,2 kilométert tettek meg összesen. 975,6 kilométerrel harmadik helyen áll az SZTE JGYPK. Őket követi az SZTE ÁOK 814,2 kilométerrel, 814,1-el pedig szorosan a nyomukban van az SZTE ETSZK is. Hatodik helyen állnak a bölcsészek az első hét után: 624,7 kilométert tettek meg eddig az SZTE BTK hallgatói, őket pedig, kevéssel lemaradva, 557,7 kilométerrel követik az SZTE GYTK versenyzői. Az SZTE GTK is jól teljesít: 382,8 kilométert tettek meg az első héten. Az SZTE ÁJTK hallgatói eddig 279,3 kilométert, az SZTE FOK diákjai pedig 130,5 kilométert tettek meg. A sereghajtók jelenleg az SZTE MGK, 26,4 kilométerrel, és az SZTE BBMK 18,2 kilométerrel.


szte_mozdulj


Sporteszközökre lebontva, összegyetemi szinten, futva 1124,45 kilométert tettek meg a hallgatók, kerékpárral 4750,68 kilométert, gyalogosan 822,39 kilométert, beltéri edzéseszközzel 156,96 kilométert, gördülő sporteszközzel pedig 192,73 kilométert.


A virtuális versenyen a hallgatók 2020. április 13. és május 18. között gyarapíthatják saját karuk kilométereit. Ha valaki még kedvet érez, és eddig nem csatlakozott, az még megteheti egészen a verseny végéig. A versenyzőknek nincs más dolguk, mint egy képernyőfotóval bizonyítani, hogy hány kilométert sétáltak, futottak, bicikliztek, görkorcsolyáztak, vagy tettek meg bármilyen önerővel hajtott eszközzel. A megtett kilométereket igazoló képeket minden hét végéig tölthetik fel a CooSpace felületére a versenyben résztvevők.

 

SZTEinfo


Korábban írtuk:

Melyik kar jut messzebbre? – Versenyre hív a Sportközpont!

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek