SZTE magazin

IMG_6486

A kardiológus és a színésznő titkos szívügyei

Dr. Piros Györgyit belgyógyász-kardiológust, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ osztályvezető főorvosát és testvérét, Piros Ildikót, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt páros interjúnkban a szívről kérdeztük. Arról a szívről, amit sokat emlegetünk, de alig ismerünk.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A könnyed, néhol csapongó beszélgetésből kiderült, hogy az empatikus orvosnő és a precíz színésznő mentalitása, gondolkodása és még a pályája is mennyire összecseng. Megismerhetjük, milyen az, ha egy színész szíve majd megszakad egy szerepben, és amikor egy kardiológus pár óra leforgása alatt egy „falunyi” beteggel találkozik.


IMG_6358


A biológia egyik legnagyobb csodája a szív, ami akaratunktól függetlenül életünk első pillanatától kezdve az utolsóig dobog. Mi mozgatja ezt a szervet?

Piros Györgyi: A szív színtiszta fizika és kémia, nagyon bonyolult rendszer szerint működik, és ezeknek a folyamatoknak harmonikusan kell összehangolódniuk ahhoz, hogy minden tökéletes legyen. A szívizomsejtnél pedig nincs különlegesebb szervünk, mivel akár száz évig is képes a működésre. Segíti a szívet, hogy ne fáradjon ki, ne veszítse el az erejét. Egy egészséges ember szívizomszövete a terheltségtől és a lelkiállapottól függően percenként átlagosan 65-ször, egy egész életen át pedig csaknem egymilliárdszor húzódik össze.


A szív világnapja apropóján beszélgetünk. Egyébként a felvilágosítások során, médiamegjelenésekben eleget beszélünk a szívről?

P. Gy.: Sajnos nem. Valószínűleg még mindig nagyon kevesen tudják, hogy a szív- és érrendszeri betegségek több ember haláláért felelősek, mint az összes betegség együttvéve. Minden második elhunyt halálának ez a betegségcsoport az oka. A szív világnapja elsősorban a betegség megelőzés fontosságának a hangsúlyozásáról kell, hogy szóljon.


IMG_6449


Orvosként miért a kardiológiát választotta?

P. Gy.: Bevallom, először sebész akartam lenni, már orvostanhallgatóként nagyon sokat operáltam a sebészeti klinikán. Emlékszem, milyen sokszor átszóltak a sebész fiúk, amikor hajnalban kampózni kellett, ilyenkor csak kiugrottam a pizsamából, gyorsan felvettem a műtőruhát, és rohantam segíteni. Azonban sajnos nem valósulhatott meg az álmom, mert allergiás lettem a bemosakodó szerekre. Így lettem noninvazív kardiológus. Amikor a kardiológiával találkoztam, úgy éreztem, hogy ez egy nehéz és sejtelmes terület, amelyben az a szép, hogy valójában az életünk „rugója” a szív. Szépen, csendben dolgozik egész életünkben. Szoktam is mondani a betegeimnek, hogy az a jó, ha egyáltalán nem érezzük, hogy lassú vagy gyors: mintha nem is lenne szívünk.


Egy sikeres művészi pálya alatt egy színész számos alkalommal megadott időben rengeteg energiát mozgósít önmagában. A színpadi katarzisok és drámák mennyire viselik meg az ember szívét és lelkét?

Piros Ildikó: A színésznek az az egyik titka, hogy hogyan tudja „előbányászni” az emlékeiből, a „szívéből” és a lelkéből azokat a mély pszichológiai tartalmakat, amelyeket aztán egy magasabb cél elérése érdekében a teljes energiájával alárendel a biológiai folyamatainak, a testének, és természetesen a szívének. Ezt a minőségi ugrást kell minden színházi szerep alkalmával „létrehoznia” és működtetnie magában. Huszti Péterrel kilenc évig játszottuk együtt Arthur Miller Édes fiaim című előadását, és sokszor annyira megrázott minket maga a történet, - a darab szerint ugyanis az egyik fiunkat elveszítjük -, hogy majd megszakadt a szívünk, előadás végén pedig csak ültünk a színfalak mögött, és sokáig nem bírtunk kimenni a tapsra. Az egész életünket „belejátszottuk” az előadásba, és olyan megrendült állapotba kerültünk, hogy nem kaptunk levegőt, ezért húztuk az időt…. Hangzott hosszan a taps, és még mindig a taps, még ütemesebben, és aztán nagy nehezen kimentünk a színpadra meghajolni.


IMG_6605


Az arcuk, de még a hangjuk is nagyon hasonló. Ugyanakkor Györgyi orvosként a reáliákat, a biológia igazságát, míg Ildikó színművészként a humánumot, a lélek birodalmát képviseli. Valójában mennyire hasonlítanak és különböznek egymástól?

P. I.: Inkább hasonlítunk, de azért különbözünk is. Amikor a szegedi klinikán Györgyi a betegekkel foglalkozik, kizárja az érzelmeket, kizárólag a tudására hagyatkozik. A színésznél mindez épp fordítva történik, nekünk fontosabb a szívünk, az érzelmeink. Györgyi feje tele van számokkal, triglicerid-szintet számol, fejből írja a recepteket, nagyon fontos a precizitás, hajszálpontosan kell végeznie a dolgát. Ugyanakkor, és itt már hasonlítunk egymásra, ha megérkezem valahova, még a szőnyegrojtot is megigazítom, mert nem lehet semmi esetleges. Ettől a szokásomtól rosszul vannak a színészkollégáim. Azt tanultam a nagyoktól, például Feleki Kamilltól, hogy ha a poén miatt az asztal sarkán egy szalvétának vagy egy ceruzának le kell esnie, akkor azt ötezerszer kell kipróbálni, hogy pontosan történjen meg az előadás alatt. Egész pályám során az előadás előtt minden kellékemet pontosan beigazítottam, hogy ne legyen semmi estleges, és a természetesség látszatát keltse. Ilyenkor a fiamat kiparancsoltam a Madách Színházból, mert nekem a hat óra szent volt. A másik fiam kérdezte egyszer, hogy „Anya, hogyan csináltad? Az uzsonnát, a tornacipőt mindig időben odatetted, a leckét kikérdezted, te voltál a szigorúbb, nézted az órát, értünk jöttél az óvodába, az iskolába, és apuhoz hasonlóan, minden este játszottál, ott volt a szinkron és a film is.” A választ nem tudom, de emlékszem, ahogy otthon kavartam a rántást, közben pedig memorizáltam a szöveget.

P. Gy.: Most megfordítom, én egy kicsit színésznő is vagyok, a szónak abban az értelmében, hogy a nagy empátiámnak köszönhetőn beleélem magam egy adott szituációba. Ha egy rossz állapotú, haldokló családjával beszélek, engem is megvisel a dolog, velük együtt sírok, ha viszont gyógyulóképes a beteg, javul az állapota, vagy meg lehet operálni, én is vele együtt örülök. Nagy a beleérző képességem, ezt sokan szeretik. Szoktam is mondani, hogy nagyobb színésznő vagyok, mint a nővérem. Itt természetesen nem a ripacskodásra gondolok.

P. I.: A színésznek nem az a feladata, hogy színészkedjen, hanem hogy átélje, és száz százalékig átvállalja a szerepben megmutatkozó emberi sorsot. A puszta színészkedés valójában csepűrágás, vásári komédia. Ha nem ez működik, hanem magasabb művészet, azonnal megérzik az emberek. Odajönnek, megpuszilnak az utcán, szelfit akarnak velem készíteni, érzik és tudják, hogy milyen értéket képviselsz, valójában ki vagy. A beteg vagy a páciens pontosan megérzi, hogy hol van az a határ, ahol valaki csak feladatot teljesít, és ki az, aki valóban vele van. Összecseng a kettő, ugyanis a színpadon mi gyógyítunk. Mindig csodáltam az orvosokat, de nem lennék orvos.

P. Gy.: Én se lennék színész… (Hatalmas nevetés.)


IMG_6631


Azt mondta, hogy a szív- és érrendszeri betegségekkel kapcsolatosan a megelőzést hangsúlyozzuk. A rizikó tényezőkön belül a kezeletlen cukorbetegség, magas vérnyomás és a magas koleszterinszint sokáig tünetmentes. Mikor kell orvoshoz fordulni?

P. GY.: Még a problémák előtt, időben. Az a baj, hogy nagyon sokan csak akkor kapnak észbe, amikor hirtelen valami panaszuk lesz, és megijednek. Sokkal több felvilágosítás kellene, már gyermekkorban el kéne kezdeni ezeket a helyes életmódra nevelő programokat. Nagyon jó ötletnek tartom a menedzserszűrést, ahol nagyon sok minden kiderülhet. Pár évvel ezelőtt a csongrádi polgármesteri hivatalban egy orvoscsapat tagjaként néhány óra alatt sok beteget megvizsgáltam, és elképesztő eseteket találtam, például szívbillentyű-betegségeket, lezajlott infarktusokat, magas vércukrot, kétszáz fölötti vérnyomást. Ezek az emberek nem tudtak arról, hogy ilyen állapotban vannak.

 

Gyakran hallani, hogy amikor valaki szívinfarktus következtében hirtelen meghal, az ismerősök mondják: pedig semmi jele nem volt, hogy az illető beteg lett volna. Ez igaz lehet?

P. Gy.: Vannak jelek, csak nem is gondoljuk, hogy azok. Például, ha indokolatlan fáradtság jelentkezik, pillanatnyi légszomj, ritmuszavar-érzés, vagy ha a stresszes élet miatt megfájdul egy pillanatra az illető mellkasa. Ezek mind intő jelek, és azonnal orvoshoz kell fordulni.

P. I.: És szedheted a gyógyszert… Nekem szívritmus zavarom van. Érdekes, hogy egy előadás alatt jelentkezett. Az egyik legkedvesebb szerepem Tennessee Williams Üvegfigurák című darabjának Mama szerepe volt, akinek van egy béna lánya és egy fia, akit nem tud rendszabályozni. A Huszti Péter rendezte, négyszemélyes előadásban volt egy pillanat, amikor ordítanom kellett a fiammal, és a széket hatalmas erővel meglökni. Annyira felhúztam magamat, hogy az egyik előadás után megkérdeztem a partneremtől, Viczián Ottótól: „Hallottad, hogy én ordítok?” „Igen, persze” - mondja, mire én: „Képzeld, azt éreztem, hogy a mellemet végig szorítják, és nem jön ki olyan hang a torkomon, amit szerettem volna.” Innen indult az egész, Piros Györgyi az egész családunk orvosa. Ha baj van, azonnal őt hívjuk.


IMG_6591


Az idén kapták meg Huszti Péterrel együtt a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. A vásárhelyi születésű színészlegendáról el lehetett mondani, hogy nagy volt a szíve, minden érzelemgazdag alakítására a hatalmas lendület és temperamentum volt a jellemző. Milyen volt vele a játék és az élet?

P. I.: Feri nagyon hiányzik. Mindent tudott, olyan nagyon „emberből” volt. Emlékszem, amikor a hetvenes években az Othellóban játszottunk, vendégül látott minket a Gugger-hegyi félkész házában: a konyhában állt és hatalmas villa volt a kezében. Egymás után dobálta sütéshez a húsdarabokat, és ezalatt Németh László sorait magyarázta. Nyakába vette az egész országot. Még most is hallom, amint azzal a jellegzetes, dörgedelmes orgánumával mondja, hogy „ide figyelj, te szöröncsétlen, én rohanok Hegyeshalomtól Záhonyig, és mondom A vén cigányt!” Akkor szinte együtt élt egy generáció, és Feri a középpontban, amolyan szíve volt a társaságnak. Amikor valaki teljesíteni tudja azt az életcélt, amitől értelmet nyer az élete, az a legnagyobb boldogság. Bessenyei ilyen ember volt, a színészi pályára született, és a húgommal együtt mi is azt az utat járjuk be, aminél számunkra nagyobb gyönyörűség nincs a világon.


Szöveg: Lévay Gizella

Fotó: Bobkó Anna

(Az interjú az SZTE Klinika Magazinban jelent meg.)

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés


klinika_magazin_2019_osz
SZEM_magyar_borito_2018_2SZEM_angol_borito_2018_2

SZEM_borito_HUN_2018 SZEM_2018_cover_eng