Bezár

Hírarchívum

Állásbörzére várták a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit

Állásbörzére várták a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit

2019. október 10.
2 perc

Az informatikus, a közgazdász és a mérnök végzettségű hallgatók mellett a jogi pályán végzettek és az idegen nyelveket jól beszélő fiatalok iránt is nagy kereslet mutatkozott az SZTE Őszi Állásbörzéjén, október 8-án. A régió legnagyobb álláskeresési fórumán több mint 60 kiállító cég várta a gyakornoki és munkahelyet kereső fiatalokat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A 2019. október 8-i SZTE Őszi Állásbörzére az egyetem gyakornoki helyet kereső hallgatóit, leendő frissdiplomásait és minden olyan, már szakmai tapasztalattal rendelkező érdeklődőt vártak, aki kíváncsi volt arra, hogy jelenleg milyen nyitott pozíciókat kínálnak a munkáltatók. A régió legnagyobb álláskeresési fórumának idén is az egyetem központi helyszíne, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ Átriuma adott otthont.


– A gazdaság motorját az egyetemek jelentik, amelyeknek az ipar és a vállalatok kihívásaira, munkaerő elvárásaira is reagálniuk kell. Így egyre nagyobb feladat hárul a felsőoktatási intézményekre. A munkaerőpiac elvárásainak a duális és kooperatív képzésekkel lehet megfelelni – fogalmazott köszöntőjében Dr. Fendler Judit. A Szegedi Tudományegyetem kancellárja azt is hangsúlyozta, hogy az intézmény szövetségesként tekint a kiállító cégekre, hiszen hosszú távú, folyamatos és dinamikus szakmai együttműködésre törekednek a megjelent vállalatokkal.


IMG_3390


– Az SZTE intézményfejlesztési tervében célként fogalmaztuk meg, hogy a Szegedi Tudományegyetem a képzés teljes vertikumát, illetve a képzési területek teljes palettáját tekintve olyan intézménnyé váljon, amely naprakészen kapcsolódik az aktuális munkaerőpiaci elvárásokhoz, elsősorban Szeged és a dél-alföldi régió vonatkozásában. Mindennek az az alapja, hogy kompetenciaalapú és gyakorlatorientált tudást nyújtunk hallgatóinknak, akik így versenyképes végzettséggel rendelkeznek, mikor diplomával a kezükben távoznak tőlünk – emelte ki.

A több mint 60 kiállító között regionális cégek, az ország legnagyobb multinacionális és hazai vállalatai, munkaerő-közvetítők és egyéb szolgáltatók várták az érdeklődőket. A céges képviselők személyesen tájékoztatták a látogatókat a kínált pozíciók jellegzetességeiről, elvárásokról, a jövőben várható gyakornoki- és munkalehetőségekről. Az állásbörze helyszíne egyéb kísérő programoknak, például a népszerű grafológiai tanácsadásnak is helyet adott.


Allasborze_2019
Az SZTE Őszi Állásbörzén készült képek itt megtekinthetőek.


Az egyetemi hallgatók munkaerőpiaci elhelyezkedését az SZTE Karrier Iroda a börze előtti napokban személyes tanácsadásokkal és workshopokkal segítette. A felkészítő napokon résztvevők – többek között – választ kaptak arra, hogy ki számít jó jelöltnek a HR-es szemében a pályázatok előszűrésekor, illetve, hogy a munkáltatók milyen egyéb szempontokat tartanak fontosnak a kiválasztás során. Október 2-án, 3-án és 7-én személyes tanácsadások formájában segítséget adtak a pályatervezéshez, a tartalmi és formai szempontból is megnyerő önéletrajz összeállításához. A stíluskommunikációs tanácsadáson résztvevők közelebb kerültek a személyiségükhöz illő stílus megtalálásához és előzetes élményt szereztek az interjú menetéről, a várható interjúkérdésekről. Október 4-én két workshoppal segítették az álláskeresőket, amelyeken amellett, hogy megtudták melyik személyiségtípusba tartoznak, tárgyalás- és érveléstechnikai készségeiket is fejlesztették a résztvevők.

 

SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek