Bezár

Hírarchívum

IMG_8665

Ötletversenyt tartottak a szegedi egyetemen

Ötletversenyt tartottak a szegedi egyetemen

2019. november 22.
2 perc

Egyetemi hallgatók és kutatók mutatták be innovatív ötleteiket a Szegedi Tudományegyetemen 2019. november 20-án. A 2020 márciusában tartandó nemzetközi fordulóba három csapat jutott tovább.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Ötletversenyt szervezett a Szegedi Tudományegyetem Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatósága november 20-án. A bemelegítő feladatot követően négy hallgatói és egy kutatói ötletet mutattak be a mentorok előtt. Orbán Levente és Király Bence, a TTIK mérnök informatikus hallgatói a vendéglátó ipari területhez kapcsolódó, míg Tóth Anett és Pintér Kinga, a BTK kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatói a lakótárskereséssel kapcsolatos ötletüket prezentálták. Börcsök Dániel, a GTK gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatója és Nagy Zsolt az adat vizualizációval kapcsolatos ötletét ismertette, Fehér Nándor, a TTIK programtervező informatikus hallgatója pedig a vendéglátó ipari területtel kapcsolatos ötletét mutatta be. Dr. Datki Zsolt neurobiológus az egészségügyi területhez kapcsolódó innovatív ötletét prezentálta.


Otletverseny
Képgaléria a rendezvényről


A mentori értékeléseket követően a csapatok szakmai zsűri – Pitó Enikő, kutatás-fejlesztési és innovációs igazgató, Dr. Makra Zsolt, kockázati tőke szakértő, Magyari Donát, R&D és innovációs szakértő és Czeglédi Tamás, üzletfejlesztési szakember – mutatták be 8 percben jobbnál-jobb ötleteiket. A zsűri értékelése alapján három csapat jutott tovább a nemzetközi fordulóba. Orbán Levente, Király Bence, Tóth Anett, Pintér Kinga és Datki Zsolt innovatív ötleteikkel a szerb partner csapataival szemben képviselhetik a Szegedi Tudományegyetemet.


Az előforduló nyertesei további szakmai mentorálást és felkészítést kapnak az angol nyelven zajló 2020-as nemzetközi fordulóra. A felkészülésben a Virtus Program mentorai, a Virtus team tagjai, és az Input program szakemberei segítik őket.


interreg_ipa


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna



Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek