Bezár

Hírarchívum

Óriási az érdeklődés az Egyetemi Zenei Verseny iránt

Óriási az érdeklődés az Egyetemi Zenei Verseny iránt

2019. november 20.
1 perc

Az idei tanévben több mint negyvenen jelentkeztek az SZTE NKI Kulturális Iroda által meghirdetett zenei versenyre. Az egyetem hallgatói szakmai zsűri előtt csillogtathatják meg a tehetségüket. Szólisták és együttesek is színpadra állnak november 21-én a rektori épület dísztermében.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Irodája által meghirdetett hagyományos egyetemi zenei versenyre óriási volt az érdeklődés az egyetem hallgatóinak körében ebben a félévben. A versenyre negyvenöt SZTE-s diák jelentkezett, akik összesen negyven produkcióval készülnek a november 21-i művészeti versenyre.


A versenyzők három kategóriában mérhetik össze tudásukat: komolyzene; népzene; valamint jazz, musical, sanzon. Ezeken belül elkülönülnek a hangszeres zenészek és a vokalisták. Habár egyéni nevezésből van a legtöbb, együttesek és kamaracsoportok is szép számmal jelentkeztek. A versenyzők az egyetemnek szinte mindegyik karát lefedik, ami jól mutatja, hogy az SZTE hallgatói mennyire sokoldalúak.


A zenét művelő diákok a Katona Judit, a szegedi Király-König Péter zeneiskola igazgatója által elnökölt , ötfős, rangos szakmai zsűri előtt állhatnak a világot jelentő deszkákra. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak november 21-én, délután öt órai kezdéssel a Szegedi Tudományegyetem rektori épületének dísztermébe.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek