2024. március 28., csütörtök
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 

IMG_5988-2

Nobel-díjas előadással nyitott az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny

Nyolcadik alkalommal rendezte meg az SZTE a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, amelyen tehetséges középiskolás diákok mérettetik meg kémia, fizika és biológia tudásukat. A két napon át tartó vetélkedő megnyitóján, november 5-én, közel 180 diák és tanár hallgatta a Nobel-díjas Gérard Mourou előadását.

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Tanulmányi Versenye (SZGYTV) az elmúlt nyolc év alatt az ország és a határon túli magyar lakta területek egyik legrangosabb tudományos versenyévé nőtte ki magát. A 2019. november 5-én és 6-án zajló vetélkedő során a természettudományokban jártas középiskolások először egy számítógépes előfordulóban mérettetik meg magukat, amelyben a tanulók kémia, fizika és biológia tudását tesztelik. A hat legjobb eredményt elérő csapat vehet részt ezután a szóbeli fordulóban, a döntőben, ahol már Szent-Györgyi életéhez és munkásságához, illetve az elmúlt 5 év Nobel-díjasaihoz kapcsolódó kérdésekre is válaszolniuk kell. A tudás felmérése mellett, a verseny résztvevői művészi ambícióikat is tesztelhetik a kreatív feladat megoldásával. Idén a diákok a Nobel-díj halmozó családokról készíthettek képregényt vagy kisfilmet. Emellett az SZGYTV résztvevői az intézményi és egyetemi laborok munkájába is bepillanthatnak a döntő után.


IMG_5886


A nyolcadik Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny ünnepélyes megnyitóját november 5-én tartották a Rektori Hivatalban. A verseny zsűriének elnöke, Prof. Dr. Dux László, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Biokémiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára köszöntötte a résztvevőket. – 2012-ben, Szent-Györgyi Nobel-díjának 70. évfordulójának alkalmából rendeztük meg először a versenyt, mára pedig már igazi hagyománnyá vált. Nagyon örülünk, hogy idén is nem csak hazánkból érkeztek versenyzők, hanem a határon túlról is, Aradról és Zentáról is köszönthetünk diákokat és tanárokat – fogalmazott Prof. Dr. Dux László.


IMG_5897


A versenyt Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja nyitotta meg, aki beszédében elmondta, a Szegedi Tudományegyetem kiemelt feladata a tehetséggondozás, melynek egyik legfontosabb alappillére ez a verseny. A megmérettetés nehézsége egyben az erőssége is, hiszen csak a legfelkészültebbek győzhetnek. Kiemelte: az egyetem széles nemzetközi kapcsolatrendszere lehetőséget biztosít arra, hogy a verseny idei győztes csapata is egy külföldi tanulmányúton vegyen részt. – Ez a két nap azonban, nem csak a versengésről szól, hiszen színes szakmai programokat is biztosítunk a diákoknak, melyek szorosan kapcsolódnak szakmai tudásuk gyarapításához, így például a Nobel-díjas Gérard Mourou előadását, vagy az egyetemi laborokba és intézetekbe szervezett látogatásokat – tette hozzá az SZTE kancellárja.


IMG_5918


A hagyományokhoz híven az előző évi verseny győztes csapatának képviselője, Tanner Norman, a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium diákja, is köszöntötte versenyzőtársait. – Hatodik osztályos gyermekként ámulva hallgattam nővérem szavait, aki akkor csapatával a döntőbe jutott az SZGYTV-n, végül pedig negyedik helyen végeztek. Hatalmas öröm számomra, hogy nekem is sikerült eljutnom a versenyre, rengeteget dolgoztam ezért középiskolás éveim alatt. A győzelem pedig maga volt a megvalósult álom – mesélte a végzős hallgató.


IMG_5934


Az ünnepélyes megnyitón idén is köszöntötték azokat a felkészítő tanárokat, akik sokat tesznek a tehetséggondozásért, és elhivatottan készítik fel már évek óta diákjaikat a tanulmányi versenyre. Az elismerő okleveleket Prof. Dr. Dux László, a zsűri elnöke, Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja és Gérard Mourou, a 2018-as év fizikai Nobel-díjasa adta át.


Az SZTE Elismerő Oklevelét vehette át Lampert Zoltán (esztergomi Dobó Katalin Gimnázium), Máriás Ildikó (Zentai Gimnázium) és Mikulás Rolandné (Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium). Oklevéllel jutalmazták Nagy Istvánt is (bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium), akinek csapata 2013-ban döntőbe jutott, és az 5. helyet szerezte meg, 2014-ben pedig 3. helyezést értek el, valamint Simon Tibort (hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium), Tanner Györgyöt (bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium) a 2018-as verseny győztes csapatának felkészítőjét, Toldy Emesét (ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium), akinek csapata 2018-ban 2. helyezést ért el. Oklevelet kapott még Topalidiszné Makai Ágnes (Óbudai Gimnázium), Veszpréminé Sarusi Klára (szentesi Horváth Mihály Gimnázium) és Weiszkopf Zsuzsanna (budapesti I. kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium).


IMG_6059


Az ünnepélyes megnyitó végén Gérard Mourou, a 2018-as fizikai Nobel-díj kitüntetettjének előadását hallgathatták meg a résztvevők. A világhírű tudós előadásában a fény tulajdonságait, a lézerimpulzusok fajtáit és azok felhasználási lehetőségeit ismertette.


Mint megtudtuk, 14 milliárd éve létezik a fény az univerziumban, azonban csak 1960-ban került sor koherens, koncentrált fény előállítására. Ezt követően jelentős fejlődésnek indult a lézertudomány. A tudós az egyszerű villanykörte fényét egy szétszéledt maratoni futócsapathoz, a koherens fény természetét egy vonuló katonazenekarhoz hasonlította. – A zenekarban mindenki egyforma és ugyanabban a ritmusban masírozik. Ha a csapatból egy katonát megismerünk, akkor a teljes csapatot ismerjük, hiszen egyformán néznek ki és egyformán viselkednek.

Ugyanígy viselkedik a lézereszközök által létrehozott, koncentrált energiájú koherens fény is, amelynek segítségével beavatkozhatunk a részecskék energiaállapotába. Ez a fény képes annyira lelassítani az atomokat, hogy szinte nyugalmi állapotba hozza őket, ugyanakkor akár a fénysebességre is felgyorsíthatja azokat – fogalmazott a Nobel-díjas tudós. Hozzátette: a legyakrabban használt femtoszekundumos lézerimpulzusokkal pillanatfelvételek készíthetőek a molekuláris reakciókról, így lehetővé válik a molekulák szerkezeti változásainak feltárása. A szegedi ELI-ALPS (ELI Attoszekundumos Fényimpulzus Forrás) lézeres kutatóközpontban alkalmazott attoszekundumos impulzusokkal pedig követhetővé válik az elektronmozgás.


A megnyitón és a Nobel-dijas Gérard Mourou előadásán készült összes fotó megtekinthető a Szegedi Tudományegyetem Facebook oldalán.



SZTEinfo-Kocsis Bernadett

Fotó: Bobkó Anna


Korábban írtuk:

Gérard Mourou Nobel-díjas az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny díszvendége


A verseny szervezése uniós forrásból valósult meg, az EFOP-3.4.4-16-2017-00015, "A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére" című pályázatnak köszönhetően.

Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket