Bezár

Hírarchívum

Szegedi hallgatók gyűjtik könyvbe a politikusok adatait

Szegedi hallgatók gyűjtik könyvbe a politikusok adatait

2017. július 04.
1 perc

Hét választás Magyarországon címmel könyvsorozat készül a rendszerváltás óta eltelt 27 év választott tisztségviselőiről és az önkormányzati jegyzőkről. A 41 ezer polgármester, alpolgármester, jegyző, megyei, országgyűlési és európai parlamenti képviselő adatait szegedi egyetemisták gyűjtik össze.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Lukács Levente, a kezdeményezés egyik ötletgazdája az MTI-nek elmondta, már egészen fiatal korától kezdve érdeklődött a politika iránt, így gyakran böngészte a valasztas.hu oldalait. Az ott található lista azonban korántsem teljes, 1998 előttről nem találhatók meg az eredmények, és hiányoznak az alpolgármesterek, valamint a helyi közéletben szintén fontos szerepet betöltő jegyzők adatai – tette hozzá.


A kötetek lehetőséget teremtenek majd a köszönetnyilvánításra is a sokszor évtizedes, a közösség javát szolgáló munkáért – fogalmazott az egyetemi hallgató.


A sorozat előkészítése a Szegedi Tudományegyetemen szervezett előadásokkal indult, amelyeken a hallgatóknak bemutatták a pártpolitikától független kezdeményezést. Az adatgyűjtésben mintegy kétszáz hallgató vesz részt, a zömük Szegeden tanul, de csatlakoztak más felsőoktatási intézményekről, például Pécsről is, néhány járásban pedig tapasztaltabb újságírók is segítenek a munkában – közölte Lukács Levente.


A tervezett hat közül az első, a polgármestereket bemutató kötet várhatóan karácsonyra készül el, ezt a jegyzőkről összeállított könyv követi majd – mondta. A fiatalok 3150 település, 12 ezer polgármester, 15 ezer alpolgármester, nagyjából ugyanennyi jegyző, 2100 megyei, valamint 1500 országgyűlési képviselő adatait gyűjtik össze.


Forrás: MTI

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek