Bezár

Hírarchívum

szent_gyorgyi_szoboravato_kiemelt
Felavatták Szent-Györgyi Albert szobrát a Dugonics téren

Felavatták Szent-Györgyi Albert szobrát a Dugonics téren

2013. szeptember 16.
3 perc

A Nobel-díjas tudós születésének 120. évfordulóján egész alakos köztéri szobor leleplezésével tisztelgett emléke előtt az SZTE és Szeged városa.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem egykori rektora születésének 120. évfordulóján, 2013. szeptember 16-án az SZTE Rektori Hivatal Dugonics téri épülete előtt avatták fel Bíró Lajos szobrászművész alkotását, Szent-Györgyi Albert egész alakos köztéri szobrát. Az ünnepségen Szabó Gábor akadémikus, az egyetem rektora és Botka László, Szeged polgármestere mondott beszédet.


 

Régi adósságot törlesztett Szeged

 

szent gyorgyi szoboravato01Szabó Gábor úgy kezdte: Szeged régóta tartozik magának azzal, hogy ilyetén módon állít emléket Szent-Györgyi Albertnek. Utalt rá, a Nobel-díjas tudós páratlan teljesítménye nem önmagában áll. – Felsejlik mögötte a legendás oktatáspolitikus, Klebelsberg Kuno alakja, aki rengeteget tett az egyetem idetelepítéséért, illetve Szeged lakossága, mely emberfeletti áldozatokat hozott az ügyben, végezetül a bölcsesség, mely Klebelsbergnek utat mutatott: az universitas nemcsak kövekből áll, hanem olyan szellemi nagyságokkal is meg kell tölteni, mint a külföldről hazahívott Szent-Györgyi – mondta a rektor, hozzáfűzve: nem véletlen, hogy Szent-Györgyi is hálával tekintett Klebelsbergre, a Nobel-díj átvétele után első szegedi útja a dómba vezetett, ahol a kultuszminiszter síremlékénél rótta le tiszteletét. – Akkor lenne teljes a kép itt a Dugonics téren, ha a hazainduló Szent-Györgyinek szemből Klebelsberg integetne – fogalmazta meg a következő időszak egyik feladatát.

 

Az akadémikus emlékeztetett, sok ember álma volt ennek a szobornak a megvalósulása: a Szegedi Akadémiai Bizottság tagjai levélben kezdeményezték, nehogy más város megelőzze Szegedet, majd az önkormányzat nemes gesztussal megajándékozta az egyetemet és a várost a köztéri szoborral. Külön köszönetet mondott Botka László polgármesternek és Gyimesi László tanácsnoknak – utóbbi terjesztette elő a szoborállítást, amit egyhangúlag támogatott a közgyűlés –, akiknek „szívügyük” volt az emlékmű életre hívása. Úgy folytatta: az utókor, a város és az egyetem feladata, hogy méltó legyen Szent-Györgyi szellemiségéhez, örökségéhez. – Nem lehetünk elég sokan ahhoz, hogy ezt az örökséget ápoljuk – szögezte le, kiemelve a Szent-Györgyi Albert Rotary Club szerepének fontosságát.


 

Szent-Gyorgyi_szoboravato_galeria
Felavatták Szent-Györgyi Albert szobrát a Dugonics téren - GALÉRIA


Egyetem és város csak együtt lehet sikeres

 

Az akadémikus felhívta az ünneplő közönség figyelmét: Szent-Györgyi Albert egy Nobel-díjat kapott, de valójában kettőt érdemelt volna. Az Amerikai Egyesült Államokban 1947 után teljesen új szakmai pályát kezdett, s egyedülálló eredményeket ért el az izomkutatásban. Talán csak azért nem ítélték neki oda ismét a Nobelt, mert már korábban átvehette...

 

Szabó Gábor végezetül arról szólt, hogy a Nobel-díjas tudós Szeged gazdaságának felvirágzásához is hozzájárult, hiszen kutatásaival a gazdasági válság időszakában alapozta meg a szegedi paprika hírnevét. – A Szegedi Tudományegyetemnek most hasonló a feladata a város érdekében, még akkor is, ha talán az egész egyetem nem tesz ki egy Szent-Györgyi Albertet. Világosan látni kell, a két partner csak együtt tud eredményes lenni, a továbbiakban is együtt kell fejlesztenünk a várost és az universitast, így ápolva Szent-Györgyi örökségét – mutatott irányt.

 

szent gyorgyi szoborBotka László polgármester leszögezte, az ember egyedül nem lát messzire, szükség van rá, hogy óriások vállára álljon. Szeged esetében Szent-Györgyi Albert volt az az óriás, aki ki- és felemelte a várost a környezetéből, a szabadságban és humánumban mélyen hívő professzor szabad, liberális, angolszász szellemiségű szigetté változtatta műhelyét.

 

Bíró Lajos szobrászművész egész alakos Szent-Györgyi Albert-szobrát – melynek biztonságát figyelőkamerák garantálják – Szabó Gábor és Botka László közösen leplezték le. A rendezvényen közreműködött Borovics Tamás Kaszás Attila-díjas színművész, a Szegedi Nemzeti Színház tagja; a Szegedi Egyetemi Énekkar, a Pavane Táncegyüttes, valamint a Fricsay Ferenc Városi Koncertfúvószenekar is.

 

A Szegedi Tudományegyetem egyébként a jubileum alkalmából többféle programmal emlékezik a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertre. Többek között ismét meghirdeti a középiskolásoknak szóló Szent-Györgyi Albert tanulmányi versenyt. Erről itt olvashatnak.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek