Bezár

Hírarchívum

szgyaemlekverseny_kiemelt
A Szegedi Tudós Akadémia is kapcsolódik a Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyhez

A Szegedi Tudós Akadémia is kapcsolódik a Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyhez

2013. október 16.
3 perc

November 29-én és 30-án az ország legjobb biológiatanárait és legkiválóbb diákjait látja vendégül a Szeged Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány. Kétnapos programjukba a Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Verseny résztvevői is bekapcsolódnak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Ahogy arról a www.u-szeged.hu korábban beszámolt, a tavalyi sikerre való tekintettel idén is meghirdeti a középiskolásoknak szóló Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyt a Szegedi Tudományegyetem. A vetélkedőt november 29-én (pénteken) tartják Szegeden.

Szent-Gyorgyi verseny

A 2013-as esztendő egyik újítása, hogy ezúttal a természettudományok mellett a humán tudományok is komolyabb szerepet kapnak. Szent-Györgyi Albert, az SZTE Nobel-díjas tudósa megőrzi ugyan primátusát, de rajta kívül a legendás kultuszminiszter, Klebelsberg Kunó alakját, munkásságát is megidézik. Az induló négyfős csapatoknak többek között arról kell majd számot adniuk, mennyire ismerik az 1920-as, 30-as évek tudomány- és művelődéstörténetét. Ehhez el kell mélyedniük a Szegeden otthonra lelt Ferencz József Tudományegyetem letelepedésének, első két évtizedének históriájában, rejtelmeiben, Szent-Györgyi Albert, valamint Klebelsberg Kunó életművében. Akárcsak 2012-ben, úgy az idei esztendőben is három részből – előzetes kreatív feladatból, írásbeli fordulóból és szóbeli döntőből – áll majd a megmérettetés. A biológiai, a fizikai és a kémiai feladatok mellett azonban ezúttal történelmi, művelődéstörténeti, továbbá Szent-Györgyi, illetve Klebelsberg személyéhez kapcsolódó kérdésekre is számítaniuk kell az indulóknak. A benevező gárdákat 10., 11. és 12. osztályos ifjak alkothatják, azzal a kitétellel, hogy legalább egy tag 10. osztályos (az 5 évfolyamos, első évben csak nyelvi előkészítős osztályoknál, ahol a normál tananyagot egy év csúszással tanulják, az első évfolyam nem számít, kihagyandó).

Szent-Gyorgyi versenyA nagy érdeklődésre való tekintettel a meghosszabbított nevezési határidő: 2013. november 5. Az SZTE Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versenyre szóló felhívás részletes információkkal a megmérettetés honlapján, a www.u-szeged.hu/szgytv oldalon olvasható.

További újdonság, hogy az idei évben a Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Verseny összekapcsolódik a Szegedi Tudós Akadémia programsorozatával. A kezdeményezés keretében november 29-én és 30-án az ország húsz legjobb középiskolai biológiatanárát („Szent-Györgyi Tanárok”), illetve az ő legkiemelkedőbb eredményeket elért 12. osztályos diákjaikat („Szent-Györgyi Ifjúk”) látja vendégül Szegeden a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány. Olyan fiatalok érkeznek a Tisza-parti városba mestereik kíséretében, akik korábban a biológia tárgyból OKTV-n indultak, eredményt értek el, vagy tanáruk kiválónak értékelte teljesítményüket, illetve kiválóan ismerik az angol nyelvet. A rendezvény házigazdái: a Szegedi Tudományegyetem, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontja, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium és az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium.

A kétnapos esemény első napján plenáris szakmai előadásokat hallgathatnak meg a biológiatudomány világhíres képviselőinek tolmácsolásában, a második napok pedig egyetemi, kutatóhelyi laboratóriumokat látogatnak meg. A Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Verseny indulói ugyancsak lehetőséget kapnak rá, hogy részt vegyenek a programjukban. A Szegedi Tudós Akadémia célkitűzéseiről, terveiről, programjairól a www.nobel-szeged.hu honlapon lehet tájékozódni.

 

SZTEinfo


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek