SZTE Nyílt Nap - 2019. november 28.

A Szegedi Tudományegyetem nyílt napját 2019. november 28-án tartja az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A nyílt nap képzési kiállításán a leendő hallgatók a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket, valamint két helyszínen óránként kari tájékoztató előadásokon ismerhetik meg mélyebben az SZTE képzési kínálatát.


SZTE_Nyilt_NapHelyszín: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ


Időpont: 2019. november 28. csütörtök


A Szegedi Tudományegyetem hazánk egyik meghatározó intézményeként szeretné segíteni a továbbtanulási döntés előtt álló diákokat és tanáraikat az intézményükre vonatkozó fontos információk begyűjtésében.


Az egyetem 12 kara több mint 380 szakon kínál lehetőséget a továbbtanulásra nappali, levelező és távoktatás tagozaton.


Szeretnénk egyúttal a középiskolai vezetők, osztályfőnökök, pályaválasztási tanácsadók és minden érdeklődő szaktanár számára is lehetővé tenni az egyetemi képzésekre vonatkozó részletes információk beszerzését a nyílt napon.


A nyílt nap információs oldala mellett javasoljuk az egyetem honlapjának és a karok honlapjainak áttekintését is további információkért.


Program

Regisztráció az előadásokra és igazolás kérése

A regisztráció végén a kapott igazolást mentsétek le a számítógépre, nyomtassátok ki, és hozzátok el a nyílt napra. A kinyomtatott igazolást pecséttel hitelesítjük a helyszínen az utolsó regisztrált előadás után.

Mi a teendő, amennyiben nem sikerült az igazolást letölteni, vagy nem töltődött le automatikusan: Kérjük a nyílt nap regisztrációs felületen lépjetek be a modulo rendszerbe és válasszátok azt, hogy már rendelkeztek modulo regisztrációval. A kapott felületen jelentkezzetek be, és válasszátok a bal felső sarokban a Szegedi Tudományegyetem feliratot. A kapott képernyőn válasszátok a „lezárt” csempét. Válasszátok ki az űrlapot, amit kitöltöttetek korábban, és az űrlap felületen pedig a nyomtatást. Az igazolás ismét legenerálódik, és mindenki le tudja menteni és ki tudja nyomtatni.

 

8:00-8:15

Megnyitó

8:15-8:30

Start Ösztöndíj Átadó

SZTE Alumni Pedagógus Nagyköveti Rendszer Kiemelt nagyköveti cím Átadó

8:45-9:30

Kongresszusi terem

Gazdaságtudományi Kar

9:45-10:30

Kongresszusi terem

Mérnöki Kar

10:45-11:30

Kongresszusi terem

Állam- és Jogtudományi Kar

11:45-12:30

Kongresszusi terem

Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar

12:45-13:30

Kongresszusi terem

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

13:45-14:30

Kongresszusi terem

Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

14:45-15:30

Kongresszusi terem

Természettudományi és Informatikai Kar

 

 

 

8:00-8:45

Alagsor

Általános Orvostudományi Kar

9:00-9:45

Alagsor

Gyógyszerésztudományi Kar

10:00-10:45

Alagsor

Fogorvostudományi Kar

11:00-11:45

Alagsor

Mezőgazdasági Kar

12:00-12:45

Alagsor

Tanárképző Központ

13:00-13:45

Alagsor

Bartók Béla Művészeti Kar

14:00-14:45

Alagsor

Oktatási Hivatal - Felvételi tájékoztató
15:00-15:45

Alagsor

Oktatási Hivatal - Felvételi tájékoztató

Regisztráció az előadásokra és igazolás kérése


A regisztráció végén a kapott igazolást mentsétek le a számítógépre, nyomtassátok ki, és hozzátok el a nyílt napra. A kinyomtatott igazolást pecséttel hitelesítjük a helyszínen az utolsó regisztrált előadás után.


Mi a teendő, amennyiben nem sikerült az igazolást letölteni, vagy nem töltődött le automatikusan: Kérjük a nyílt nap regisztrációs felületen lépjetek be a modulo rendszerbe és válasszátok azt, hogy már rendelkeztek modulo regisztrációval. A kapott felületen jelentkezzetek be, és válasszátok a bal felső sarokban a Szegedi Tudományegyetem feliratot. A kapott képernyőn válasszátok a „lezárt” csempét. Válasszátok ki az űrlapot, amit kitöltöttetek korábban, és az űrlap felületen pedig a nyomtatást. Az igazolás ismét legenerálódik, és mindenki le tudja menteni és ki tudja nyomtatni.

Kapcsolódó programok

Időpont
Előadás címe
Helyszín
9:00-10:00 Árva László - A tankönyveken túl

SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar,

Kommunikáció – és Médiatudományi Tanszék, IV. szemináriumi terem (földszint)

9:00-15:00
SZTE BBMK - nyitott előadások és óralátogatások SZTE Bartók Béla Művészeti Kar
8:00-9:30 Fejlődéslélektan előadás SZTE BTK - Aud. Max. II.emelet
8:00-9:30 Nyelvtörténet 2. Kristó terem III.emelet
8:00-9:30 A kora újkori egyetemes történelem VII.tanterem III.emelet
8:00-9:30 Nineteenth-century US History Petőfi I.tanterem fsz.
10:00-11:30 Világirodalom Aud. Max. II.emelet
10:00-11:30 Introduction To Sociolinguistics Kristó terem III.emelet
10:00-11:30 American Cultural Studies 3.tanterem fsz.
10:00-11:30 Bevezetés az irodalomtudományba Petőfi I.tanterem fsz.
12:00-13:30 A mai német nyelv rendszere Petőfi I.tanterem fsz.
13:00-14:00 Modern magyar irodalom Kristó terem III.emelet
14:00-15:30 Filozófiatörténet Aud. Max. II.emelet



Körbenéznél a TIK-ben? Katt a képre, nézd meg, hogy hol lesznek pontosan az előadások!


TIK_terkep
Térképért katt a képre!


Az előadásokon túl kérdéseket a Képzési Kiállításon felállított standoknál lehet feltenni.



Ha vonattal érkeztél...


Ha vonattal érkeztél, a helyszín könnyen megközelíthető akár gyalog is, mivel a Központ kb. 10 perc sétával elérhető a pályaudvarról. A Pályaudvart a Szent Ferenc utcán keresztül elhagyva jobbra kell elfordulni a Boldogasszony sugárútra. A sugárút bal oldalán közlekedve el kell menni a Vitéz utcáig, majd a Vitéz utca és a Zászló utca kereszteződésénél el kell fordulni. A kereszteződésnél balra tekintve már látható a József Attila Tanulmányi és Információs Központ. Google térkép >>>


A Vasútállomástól a Központ tömegközlekedési eszközökkel is könnyen megközelíthető. Az állomásnál felszállva a 1, vagy a 2 jelzésű villamosra, Az Aradi Vértanúk terénél leszállva visszafelé indulva a Szentháromság utcán, majd a Vitéz utcán jobbra kell venni az irányt. A Vitéz utca és a Zászló utca kereszteződésénél el kell fordulni. A kereszteződésnél balra tekintve már látható a József Attila Tanulmányi és Információs Központ. Google térkép >>>


Ha busszal érkeztél...


A Mars téri buszpályaudvarról többféleképpen lehet eljutni a Központhoz. Gyalog egy rövid 15 perces gyalogút visz a központhoz, aki a tömegközlekedést preferálja, ajánljuk, hogy sétáljon végig a Mikszáth Kálmán utcán a Centrum áruházig. A 4-es villamosra a Dugonics tér irányába felszállva 2 megállót kell menni a Vitéz utcáig. A Vitéz utca utáni utcára ráfordulva már látható a József Attila Tanulmányi és Információs Központ. Google térkép >>>


A rendezvény adatkezelési tájékoztatója ide kattintva olvasható


esza_felso

plakat

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Stricz_Walter_kicsiStricz Walter – ÁJTK, jogász

Hogy miért az SZTE? Egyrészt kézenfekvő választás volt dél-alföldi lakosként, másrészt nagyon jókat hallottam magáról az intézményről is. Úgy gondolom, hogy világszínvonalon is ez egy kiemelkedő egyetem, nagyon jó szakmai képzést nyújt a hallgatóknak. Véleményem szerint, aki a mi egyetemünket választja, az egy piacképes diplomát szerezhet, ezután pedig nagyon jó állásokra pályázhat. Kiemelném saját tapasztalataim alapján, hogy magas szakmai kvalitásokkal rendelkező tanári kar áll a hallgatók rendelkezésére, az oktatók többsége készséggel segít azoknak a diákoknak, akik érdeklődnek az adott téma, terület iránt.

Jagri_Adam_kicsiJagri Ádám – ÁOK, általános orvos

Azért választottam az SZTE Orvostudományi karát és azért ajánlom mindenkinek, mert kiváló infrastrukturális keretek között tanulhatunk, emellett szakmailag elismert és hiteles oktatók adják át a tudásukat nekünk nap mint nap. A Hallgatói Önkormányzat által szervezett szabadidős programok, mint például a színház, a mozi, illetve egyéb kulturális események a tanulás melletti kikapcsolódásban segítenek. Számos sportlehetőség is van, amit igénybe vehetünk, mint az esti úszási lehetőség, ami kiváló levezetés lehet a tanulás után.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *