A Viharsziget tipikusan olyan film, ami után száz százalék, hogy az ember hallja – ha épp nem maga mondja ki – a már jól ismert mondatot: én már ennél és ennél a résznél tudtam, hogy mi fog történni. Töredelmesen bevallom, attól függetlenül, hogy a film előzetese tényleg rengeteg mindent elárul, én személy szerint nem tudtam, hova fut majd ki a történet.
A Viharsziget alapszituációja röviden: az '50-es évek Amerikájában két rendőrbíró egy rejtélyes ügy megoldásának reményében érkezik meg egy mindentől távol fekvő szigetre, mely funkciója nagyjából annyi, hogy olyan bűnözőket gyűjt össze, akik pszichiátriai kezelésre szorulnak. Természetesen elindul a nyomozás, de mire a film végére érünk, nem is tudom, hány csavar s fordulat után, már szinte senkit nem fog érdekelni, hogy honnan is indultunk.
Ha a film látványvilágát vizsgáljuk, egyértelmű dicséret illeti Robert Richardson operatőrt a remekül kivitelezett képekért, s mindenképpen említésre méltóak a film egészéből markánsan kiemelkedő, a főhőshöz köthető álomszekvenciák, emlékek, illetve hallucinációk, melyek sokkal jobbra és hatásosabbra sikerültek a film többi részénél.
A film másik erőssége a kitűnő színészgárda: Ben Kingsley, Max von Sydow, Leonardo DiCaprio, Mark Ruffalo stb. Már a felsorolásból is látszik, hogy Scorsese nem zsákbamacskát vásárolt, pláne ha a női oldal képviselőit, Emily Mortimert és Michelle Williamst sem hagyjuk le a listáról.
Scorsese rendezői nagyságát nyilván nem kell külön megemlíteni. Ezen film esetében azonban könnyen lehet, hogy egyeseknek csalódást okoz majd, ugyanis a film egyik szervező elve lehetne a kevés kísérletezés, sok megadás technikája, kvázi csinálj nyugodtan bármit addig, amíg az belefér a nagyközönség elvárásainak halmazába.
Viharsziget: színes, feliratos, amerikai thriller, 138 perc, 2009. Rendezte: Martin Scorsese.
Petró Julianna