Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

– Több­ször kér­dez­ték már Szege­dről. De még­is, árul­ja el ne­künk, mi vonz­za an­­nyi­ra a vá­ros­ban?

Pindroch Csaba Liliomként. Fo­tó: szegy

– Hu­szon­éves ko­ro­mig gyak­ran meg­for­dul­tam itt, majd hosz­­szú éve­kig nem so­dort er­re az élet, de vé­gül sza­bad­úszó­ként új­ra ide ke­rül­tem. Imá­dom ezt a vá­rost. Sze­ged most pél­dá­ul te­le van jó­faj­ta ta­va­szi ener­gi­á­val, mo­zog az egész. A szín­ház is na­gyon ké­nyel­mes­sé te­szi a mun­kán­kat az­zal, hogy meg­te­rem­ti szá­munk­ra a kö­rül­mé­nye­ket, ami­től ott­hon érez­het­jük ma­gun­kat. Ja­nu­ár ele­je óta alig vol­tam ott­hon, de igyek­szem meg­ol­da­ni, hogy mi­nél több időt tölt­hes­sek a csa­lá­dom­mal. Most úgy ér­zem, sze­ret­nék ez­zel a sze­rep­pel visz­­sza­ad­ni va­la­mit, amit ne­kem ed­dig Sze­ged adot­t. Hi­szen itt for­gat­tuk elő­ző nyá­ron a Magic Boys-t is. Bár a mun­ká­la­tok még tar­ta­nak, a vá­ros szer­ves ré­sze a film­nek. A lon­do­ni, bel­ső fel­vé­te­le­ket még nyá­ron rög­zí­tet­tük Bu­da­pes­ten, de a hát­ra­lé­vő je­le­ne­tek­re már csak jö­vő év­ben ke­rül sor. Lé­nye­gé­ben pár na­pi mun­ka hi­ány­zik a be­fe­je­zés­hez.
– Hogy si­ke­rült meg­ba­rát­koz­nia a szemé­ly­iségétől igen­csak tá­vol ál­ló Li­li­om sze­re­pé­vel?
– Ami­lyen mond­hat­ni rossz em­ber volt er­köl­csi szem­pont­ból a szer­ző, olyan zse­ni­á­lis dra­ma­tur­gi­val írt da­ra­bo­kat. A Li­li­om na­gyon jó pél­da er­re, mert a fősz­ere­plőnek tu­laj­don­kép­pen nem meg­bo­csá­ta­nak, ha­nem meg­bo­csát­tat ma­gá­nak. A da­rab­ban az a meg­ren­dí­tő, hogy egy meg­tör­tént ese­ményt mond el, mert a szer­ző tény­leg meg­ver­te a ter­hes fe­le­sé­gét. Az már csak rá­adás, hogy a fe­le­sé­gét sem kel­lett fél­te­ni, ál­lí­tó­lag ő is egy zsi­vány nő volt. De nincs gond az­zal sem, hogy el­is­mer­je a szere­plőn ke­resz­tül is, hogy mek­ko­ra hi­bát kö­ve­tett el. A sze­rep ta­lán ezért ös­­sze­tett. El­ső­re meg­ijed­tem az ol­va­só­pró­ba után a po­fát­lan­ság­tól, s at­tól, ahogy tisz­tá­ra pró­bál­ja mos­ni ma­gát a bű­nei alól. Na­gyon rosszul érez­tem ma­gam a szerep­től, és úgy érez­tem, nem aka­rom Li­li­om gon­do­la­ta­it szol­gál­ni. A bűn ugye azt mond­ja ne­ked, hogy bű­nözz. De a dog­ma­ti­ka azt mond­ja, hogy a bűn nem más, mint vé­tek a lel­ki­is­me­re­ted­ben gyen­gé­deb­ben meg­szó­la­ló Is­ten el­len. Li­li­om­nak pe­dig nincs lel­ki­is­me­re­te.
– Akár­csak Dosz­to­jevsz­kij fő­hő­se a Bűn és bűn­hődés­ben...
– Igen, pon­to­san er­ről szól. A mi­nap is er­ről be­szél­tünk egy kol­lé­gám­mal, mi­vel időv­el egé­szen át­ala­kult a vé­le­mé­nyem Li­li­om­ról. El­kezd­tem úsz­ni a sze­rep­ben, iszo­nya­to­san él­vez­ni ezt az ös­­sze­tett, komp­lex fel­ada­tot. A ren­dezőnk pe­dig egy re­mek em­ber. Azért mon­dom ezt, mert ál­ta­lá­ban az al­ko­tó­fo­lya­mat jelen­tős ré­szé­ben kom­mu­ni­ká­ci­ós prob­lé­mák zaj­la­nak. Ren­ge­teg dol­got tisz­táz­tunk már a leg­ele­jén, hi­szen ő ka­pott egy filmek­ből is­mert szí­nészt, aki­vel szem­ben meg­vol­tak a fenn­tar­tá­sai. Na­gyon jó a kap­cso­lat kö­zöt­tünk, részem­ről iga­zi ba­rát­ság ala­kult ki. Na­gyon so­kat je­lent szá­mom­ra a vé­le­mé­nye, és sok­ra ér­té­ke­lem azt az időt, amit ve­lem tölt.
Ez a té­ma a né­ző­nek szól, mégis fur­csa ér­zés, hogy szere­plőként nem ér­de­kel a fi­gu­ra meg­íté­lé­se. Tu­dom, hogy egy olyan tör­té­net ré­sze­se, ami fon­tos üzen­tet küld a né­ző­nek. Nem tud­ha­tom, hogy mi­lyen vis­­sza­jel­zést fo­gunk kap­ni er­re, csak re­mény­ked­ni tu­dok, hogy a ren­dező és a tár­su­lat, il­let­ve a köz­re­mű­kö­dők se­gít­sé­gé­vel iga­zi művészszín­házat ho­zunk lét­re, ami jó köl­csön­ha­tás­ban lesz a kö­zön­ség­gel.

Ba­kó Mar­git Szi­bil­la