Amikor orvosi pályája kezdeteiről kérdeztem Szili Károlyt, elmosolyodott. „Igazából két kérdés van: hogyan kerültem az orvosi karra és Pécsről Szegedre, hiszen gyárilag pécsi vagyok. Általában ezt szokták először megkérdezni tőlem azon kívül, hogy Szili Katalin az anyukám-e” – mondta, majd leszögezte, nem az édesanyja. Pécs helyett pedig azért választotta Szegedet, mert úgy vélte, bár szülővárosában lenne hátszele, emberileg mégiscsak jobb húzás tiszta lappal indítani. Mivel anyagilag kevésbé bizonyult jó döntésnek, Károly elkezdte halmozni a munkákat.
„Diszlexiás és diszgráfiás vagyok, ezzel már általános iskolában voltak problémáim. Hatosztályos gimnáziumba nyertem felvételt, elég jó helyre, viszont szüleimmel úgy döntöttünk a középiskolai évek elején, hogy apukám nyomdokaiba lépve, szakmát kapva, biztos állásom lesz” – így került a Zipernowsky-szakközépiskolába.
Barátai szerint reménytelen lett volna egyetemi felvételije, de Károly Szegedről származó osztályfőnöke másképp gondolta. „Azt mondta, nehogy a többiknek higgyek, nekem egyetemre kell mennem. Mi érdekelne? – kérdezte, mire ráböktem, hogy az orvosi egyetem még mindig régi álmom. Innentől az álmot csak be kellett teljesíteni” – mondja szerényen. Ehhez ugyanis, hosszú és különösen komoly felkészülésre volt szüksége, hiszen a középiskolában nem volt sem kémia-, sem biológiaoktatás.
Nemcsak különórákat vett, hanem csapatban harmadik helyet szerzett egy ifjúsági tudományos és innovációs versenyen, aminek eredményeként felvételi-mentességet is nyert. Ekkor már Szabó János és Szemere György professzorok mentorálták, előbbi a mai napig folyamatosan törődik Károllyal.
„Több témával foglalkozom egyszerre. Van egy hallgatók által vitt diszlexia- és diszgráfia-kutatás, amely mostanra országos méretűvé nőtte ki magát, melynek már régebb óta én vagyok a vezetője és kis túlzással koordinátora. Érdekel még a Down-szűrés. Ezeken kívül, amennyi időm jut rá, innovációs eszköz-, illetve szoftverfejlesztéssel foglalkozom” – sorolja, majd hozzáteszi, rendszeresen tanít is.
A hobbijára egyre kevesebb ideje marad. Bár egy ideig nagyon jól vitorlázott, mára csak táborokat szervez és edzősködik, a versenyzésre nem jut már idő. „Jó kérdés, milyen jövőt képzelek el magamnak. Mindenképpen szeretnék családot, az ember csak úgy lehet teljes. Mielőbb szeretném befejezni az egyetemet, és valamilyen formában meghálálni azt a sok segítséget, amit kaptam a későbbi generáció felé. Így szívesen folytatnám a tanítást vagy a mentorálást. A diploma után első körben a PhD kerül szóba, mellette elvégeznék még egy szakot.”
Szekeres Nikoletta