Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Azt mond­tad, ma sem­mi sem szá­mít,
Vagy min­den, nem em­lék­szem már.
Azt kér­ted el­hig­­gyem, van olyan, hogy
carpe diem, s hogy a fe­le­lős­ség sem­miz­he­tő.
Raj­tad fe­ke­te far­mer volt, fe­hér fel­ső,
Csip­ke bu­gyi, raj­tam más­na­pos­ság ve­rej­té­ke,
Te­te­jé­be' vi­ha­ros sze­mé­lyi­ség­si­va­tag.

Mind­ket­ten tud­juk, a bú­csú­zás so­sem ment
Ne­künk.
Hagy­tuk, hogy a má­sik el­sé­tál­jon a tro­li meg­ál­ló­ba,
Hogy öt perc múl­va egy­mást vet­kőz­tes­sük.
Ez amo­lyan elő­já­ték fé­le volt, amit csak dü­hös
Fo­gak csi­kor­gá­sa kö­vet­he­tett, az el­al­vás,
A mon­dat, ami­vel fel­éb­resz­tet­tél ka­kaó he­lyett:
„Bodamer has over twen­ty-one years of diverse sales,”.

Kér­dez­ted mi­ért ér­de­kel, mond­tam így még job­ban
Ben­ne(m) le­szel szen­tem.
Szív-szív ös­­sze­ér,
Sze­re­lem­sep­rű tisz­to­gat fe­léd.
Új­ra az ágyad mel­lé, hogy hall­jam, hogy
Emel­ke­dik és sül­­lyed a mell­ka­sod. A killin' me soft­leyt
Fü­työ­rész­ted fog­mo­sás előt­t.
Te az­tán tu­dod, hogy kell él­ni.

– Mit csi­nálsz? Írok. Nem mon­dod…
Hehe…jó éjt!