Azt mondtad, ma semmi sem számít,
Vagy minden, nem emlékszem már.
Azt kérted elhiggyem, van olyan, hogy
carpe diem, s hogy a felelősség semmizhető.
Rajtad fekete farmer volt, fehér felső,
Csipke bugyi, rajtam másnaposság verejtéke,
Tetejébe' viharos személyiségsivatag.
Mindketten tudjuk, a búcsúzás sosem ment
Nekünk.
Hagytuk, hogy a másik elsétáljon a troli megállóba,
Hogy öt perc múlva egymást vetkőztessük.
Ez amolyan előjáték féle volt, amit csak dühös
Fogak csikorgása követhetett, az elalvás,
A mondat, amivel felébresztettél kakaó helyett:
„Bodamer has over twenty-one years of diverse sales,”.
Kérdezted miért érdekel, mondtam így még jobban
Benne(m) leszel szentem.
Szív-szív összeér,
Szerelemseprű tisztogat feléd.
Újra az ágyad mellé, hogy halljam, hogy
Emelkedik és süllyed a mellkasod. A killin' me softleyt
Fütyörészted fogmosás előtt.
Te aztán tudod, hogy kell élni.
– Mit csinálsz? Írok. Nem mondod…
Hehe…jó éjt!
Irodalom ,