Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Márton éneke

Andornak

„Álmomban sokszor repülök. Persze,
ezt nem illik bevallani.

Éjjeli kettő, a pályaudvaron ébredek,
most is ez volt. Még nem indult el
a kései, már nem is fog. Áll a peron
ahogy az ablakon kinézek. Dohányzó
kocsi, másodosztályú, rámszabva. Hogy
nem vettek észre? A szemem be van
gyulladva, kötőhártya alighanem. Tele
a vagon egykori utasokkal. Kipréselem
magam a klotyóhoz. René utánam. Cigivel
kínál, elfogadom, muszáj, tűz is van, ez az
első, de muszáj. Azt mondja, öngyújtók
vagyunk. Kopár műanyag, de egy kis szesz
meg szikra és máris lángol. S mellesleg
vágyaink még vannak, illúzióink már
nincsenek, jegyzi meg. Nem javítom ki.
Nézem a suhanó talpfákat, mielőtt bedobom
a csikket. Nyílik a vagonajtó, kilép rajta az
örmény lány. (Lepedőbe van csavarva és
szilvát eszik. A szája lüktet, mintha csuklanék,
a haja fodrozódik, mint a cigifüst.) Itt a
nőd, mondja René, de nem hozzád való, nekem
meg nem is tetszik. Kussolok. A csaj leszáll
a külvárosi megállónál, ki a külvárosi
éjbe. Tudod, mondja René, ez az a fajta, akinek
csokoládét adsz, megeszi és visszaadja. Mi
meg azok a fajták vagyunk, akik tömnénk
csokoládéval, csak nem tudjuk hogyan csináljuk.
Ezt mondja, majd közli, öngyilkos lesz. Csak
hümmögök, aztán visszaülünk a kabinba.
Áll a peron, ahogy az ablakon kinézek. Már
három óra, hajnali, hideg, egyedül az üres
vonaton, kongó vagonok. Hogy nem vettek észre?

Álmomban sokszor repülök. Persze,
ezt nem illik bevallani.”

A szeretetről

Esőben a vagányok sem verekednek.

Hóban igen, dögmelegben kevésbé, s ha
kellemes az idő, akkor a leginkább.
De esőben soha,
vagy nem direkt.

Aztán ha nem esik, a nemvagányok
sírva rohannak az anyjukhoz, vagy
apjukhoz, vagy más anyákhoz és
apákhoz.

Vagy csak a szekrénybe bújnak és vissza-
kergetik a sírást, oda, ahonnan jött, jó
mélyre, mert utálják.

Utálják, mert mindig igaza van.
S később majd csak annyit mond: nem
szeretted eléggé, akiket kellett volna.

A nemvagányból bűnös lesz, a vagány
annak született.

(Pedig a bűnösök is éreznek, de azért
bűnösök, mert nem látszik rajtuk.
Az nem, vagy nem az.)

S ha beborul, a nemvagányt a haverjai, ha
lesznek még, egy alapszabályra emlékeztetik
csak, mielőtt ütne.

Esőben a vagányok sem verekednek.