Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

vén­as­­szo­nyos nap­sü­tés­ben áll­do­gá­lok a pi­a­con,
döm­pin­gen pa­ra­di­csom, csil­lag pa­tis­­szon,
odébb som­for­dá­lok, vi­dám szí­nű te­her­au­tó előtt
be­tört or­rú árus kí­nál­ja a méz­édes, spa­nyol gö­rö­göt;
a sok ra­kon­cát­lan, sül­dő, ma­lac­csí­kos tö­köt.

ar­rébb gör­ge­tek pár hat-hét ki­ló­sat,
az em­ber bú­csú­zik a nyár­tól,
s az ősz­re áment csak így mond­ha­tok.

két óra a hű­tő­ben, s fel­vá­gom a din­­nyét, a szep­tem­be­rit,
ro­pog, mint el­ső hó­ból a go­lyó, s szét­re­ped.
ha szí­ne kis­sé lá­zas is, be­teg,

de íze oly’ édes, mint so­ha!
hú­sá­ban csont­ként sorak­szik fe­hér mag­ka­to­nák so­ra,
s bár las­sab­ban fogy, ke­vés­bé lel­kes a gyer­mek,
hogy né­kik vá­rat váj­hat be­le,
de szép ez, a le­tűnt nyár­idő bol­dog to­ra.