Volt egy Ford,
Egy öreg Escort,
Azt foltozta szüntelen;
Morgott, ha sírtunk,
S tejbe szürcsöltük a szobát,
Az amúgy csendes, éjjelen.
Egy bordó-szürke csíkos ing;
Egy bőrkabát, mely zsebében
Szerencse Frank.
Pár emléket és ezt hagyta rám,
Mikor meghalt, a nagyapám.
Nemis-igen tudtam, nem mondták,
Hogy hamvasztják, és földbe teszik.
Hogy felköhögte tüdejét.
Féltek, ifjú lelkem megháborodik,
Pedig gyermekként még oly' semmi a halál,
Talán fel sem tűnik!
Bezzeg bőgve öntjük ki tenger lelkünk,
Ha összerogy a Morzsa, vagy a bárgyú kismalac!
Ma meg tán épp fordítva; az ember megrázkódik,
Vagy csak legyint: „Hát veszünk majd másikat…!”
Nemis-igen tudtam, nem mondták,
Mikor e pár emléket hátrahagyva
Meghalt a nagyapám.
Irodalom ,