hopp_bela

Lézerek a gyógyászatban

Az első működő lézert Theodore Maiman építette meg 1960-ban. Az azóta eltelt 55 évben a lézerek, a lézeres technológiák óriási fejlődésen mentek keresztül. A lézer kitört a kutatólaboratóriumokból, egyaránt sikerrel hódította meg az ipar, orvostudomány, szórakoztatóipar, távközlés, közlekedés, haditechnika, stb. számos területét.





Ma már szinte nincs is olyan háztartás, amelyben ne lenne található valamilyen lézer vagy lézer közreműködésével készített árucikk. Az utóbbi évtizedekben végzett vizsgálatok alapján számos lézertípusról, lézeres eljárásról bebizonyosodott, hogy hatékonyan alkalmazhatók orvostudományi célokra, van létjogosultságuk mind a diagnosztikában, mind pedig a különböző gyógyászati kezelési módszerekben. Az előadás során a limitált idő szabta korlátoknak megfelelően, a teljesség igénye nélkül, néhány konkrét példán keresztül bemutatásra kerülnek olyan diagnosztikai, szoft-lézer terápiás, lézersebészeti eljárások, melyek jól érzékeltetik ezen terület fontosságát, dinamikus fejlődését. Szó lesz még az alapvető lézer-szöveti kölcsönhatási formákról, az ezekkel kapcsolatos alapjelenségekről is.