Az előadás teológiai szempontokat is figyelembe véve röviden áttekinti a fény szimbolizmusának korai történetét. Korántsem azonos mértékben, de ezek mindegyike megjelenik a későbbi korokban is. A keresztény Európában jellemző volt a fénynek (Napnak) Krisztushoz való kapcsolása, az ő legfőbb attribútuma vagy metaforája lett. A gótikus építészet ideológiai alapja a templomok orientálásában is kifejezésre jutó fénymisztika volt. Purgatórium nappali és éjszakai jeleneteinek leírásakor Dante maximálisan kihasználta a fény közhasználatban is ismertté vált teológiai jelentését.
Fény/Nap Isten néhány relációja a régi korokban.
Kultusz, imádás (latria) vagy tisztelet (dulia) illeti meg?
Keresztény és hermetikus/mágikus irányzatok:
Ezen túlmenően egy másik vonulat is markánsan megjelent a szellemi életben: a számos hermetikus és mágikus elemet is magába olvasztó neoplatonikus irányzat két korszakban is meghatározóvá vált. Először a görög szellemi befolyás alatti területeken a 2-5. században, majd az itáliai (Firenze) reneszánsz idején. Ez utóbbi morálfilozófiai alapú szemlélete segítette a napközpontú világkép kialakulását.
Különböző ókori hagyományokra nyúlik vissza Krisztus Sol Invictus, Sol Iustitiae, Héliosz Pantokrátor, illetve Apolló-istenként való ábrázolása (Sixtus-kápolna).