Virtuális magyarság - A diaszpóra számbavétele

Deák Ernő előadásában a “területenkívüliségről”, mint létformáról, a szórványok kialakulásáról és mai helyzetéről Kíván értekezni. Hangsúlyozza, hogy gyakoriak az egyoldalú mérlegelések, amikor figyelmen kívül hagyjuk az “idegen” környezetet, miközben a nyugati magyarság életében ténylegessé válik az új környezet domináló hatása, ami egyfajta kettősséghez vezet. “Amennyiben sikerül a kettős kötődés között tartósan egyensúlyt teremtenünk, drámai kapkodás helyett kiegyensúlyozottabban, higgadtabban tudjuk kezelni a helyzetet”, összegezte Deák Ernő a mai nyugati magyarságra leginkább jellemző tényállást.

Előadásában a fentieket figyelembe véve megkísérli „feltérképezni“ a nyugati, elsősorban nyugat-európai magyar szórványokat.

Előadónkról

Deák ErnőDeák Ernő (Pereszteg, 1940. június 9.) történész. 1956 decembere óta él Ausztriában, a filozófiai tudományok doktora, 1970-1976 kutatóasszisztens a Bécsi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékén; 1976-2005 az Osztrák Tudományos Akadémia tudományos munkatársa. Az integratio című magyar–német nyelvű kulturális folyóirat egyik alapítója, 1980-tól az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége főtitkára, 1991–2014 között elnöke, 1985-től a Bécsi Napló szerkesztője. A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének elnöke.

Várostörténeti kutatásai eredményeként három kötetben jelent meg a magyar várostörténettel foglalkozó munkája az Osztrák Tudmányos Akadémia kiadásában: Das Städtewesen der Länder der ungarischen Krone I. Allgemeine Bestimmung der Städte und der städtischen Siedlungen (1979); Ausgewählte Materialien zum Städtewesen II/1-2 (1989). Magyar összefoglalóval adta ki a lex liszt kiadó Lánzsér vára és mezövárosa c. monográfiáját (2008) szintén németül. A Magyar Napló kiadásában jelent meg Az Öreghegytől a Schneebergig Utam állomásai c. munkája magyarul (2016). Útkeresés a jövőbe. Betakarított tanulmányok, értekezések, értékelések. Mosonvármegye Könyvkiadó (2019). Számos tanulmánya foglalkozik a kisnemesi életmóddal és a kivándorlás különböző formáinak kérdésével.