A szegedi egyetem díszdoktora: Glattfelder Gyula csanádi püspök

Dr. moóri Glattfelder Gyula (1874-1943) pappászentelése és teológiai doktorátusa után kiemelten sokat foglalkozott a fiatalság nevelésével. 1899-től a Központi Papnevelő Intézet tanulmányi felügyelője. 1900-tól Szent Imre Kollégiumot alapított és tartott fenn. Az első ilyen kollégiumok Budán, Pesten alakultak meg, a későbbiekben továbbiak nyíltak Szegeden és Sopronban.

Dr. moóri Glattfelder Gyula (1874-1943) pappászentelése és teológiai doktorátusa után kiemelten sokat foglalkozott a fiatalság nevelésével. 1899-től a Központi Papnevelő Intézet tanulmányi felügyelője. 1900-tól Szent Imre Kollégiumot alapított és tartott fenn. Az első ilyen kollégiumok Budán, Pesten alakultak meg, a későbbiekben továbbiak nyíltak Szegeden és Sopronban. 1911-1943 között csanádi püspök volt, ahol tanítóképzőt, katolikus líceumot alapított, a papképzőnek új épületet emelt. 1923-ban a román hatóságok kiutasították. Ezt követően Szegedről vezette egyházmegyéje Magyarországhoz tartozó részét. Szegeden új püspöki székhelyet épített ki, hittudományi főiskolát szervezett, az állami egyetem katolikus hallgatói számára új, nagyobb kapacitású Szent Imre Kollégiumot épített és tartott fenn. Szegedi építkezései egyszerre szolgálták az egyházmegye, a város és az egyetem fejlődését. Nagy érdeklődést tanúsított a szociális problémák, valamint a társadalmi kérdések iránt. A szegedi katolikus egyetemi diákegyesületek fővédnöke volt. Támogatásával diáklapok és a szegedi katolikus diákegyesület történetét feldolgozó monográfia jelent meg. A gazdasági világválság hatására 1932-1934 között felmerült egyetemi leépítések ellen több újságcikkben és parlamenti beszédben felemelte a szavát. Munkásságáért 1934. február 8-án a szegedi egyetem, öt évvel később a budapesti egyetem avatta díszdoktorává. Közben 1935-ben Szeged város díszpolgári címét is elnyerte.