2024. április 19., péntek English version
E-Universitas  --  Szabadegyetem - Szeged  --  Korábbi szemeszterek  --  XI. szemeszter  --  A város házasságot, családot érintő kihívásai
A város házasságot, családot érintő kihívásai - Családbarát város – városbarát család

A Föld lakosságának több mint fele immár városlakó, hazánkban ez az arány kb. 70%, a nyugat-európai országokban a városlakók részaránya még magasabb. Az emberi társadalom alapegysége a család, s annak alapja meg a házasság. A város ősidők óta komoly kihívások elé állítja a házas-párokat, ezért indokolt e kérdéssel behatóbban foglalkozni.

Az előadás három részből tevődik össze: elsőként áttekintjük a konfliktusokat, másodsorban magát a várost a történelemben és napjaink-ban, s befejezésül a házaspárok lehetőségeit és teendőit vesszük sorra.

A város keltette kihívások annak központi szerepéből, lakosság-koncentrációjából, laksűrűségéből, a korunk társadalmát eluraló gazdaság szorításából, a városi élet egészségre kifejtett hatásából tevődnek össze. Ezek a hatások – éppen a központi jellegből következően – a környező településekre, a falvakra is kiterjednek, szinte senki nem mentes ezektől.

Kultúránk – sokak szerint – városi kultúra, s az emberiség még nem talált ki más létmódot, lehetőséget a maga számára. A városok (az épített és a társadalmi egyaránt) optimális, ideális felépítése és működése az ókortól foglalkoztatja a tudósokat és az építészeket. Ragyogó elképzeléseik azonban rendre kudarcot vallanak vagy csupán fél sikereket hoztak. Az építészek és urbanisták – kevés kivétellel – valamilyen szabályos geometriai rendben keresték a város jövőjét, s sokáig hittek abban, hogy a külső rend belső harmóniát eredményez. Nem vitatva ennek alapját, a szerző meggyőződése, hogy a jótékony hatás mellett a geometriai rend nem oldja meg a társadalmi kérdéseket.

A várost alakító szereplők a településtervezők, a település vezetői és a civil társadalom, a városlakók és használók. Érintjük ezek feladatát, a hazai jog ezzel kapcsolatos elemeit, s rámutatunk a házasság és családbarát város ismérveire, feladataira.

Végül a házaspárok, családok lehetőségiből villantunk fel néhány elemet (jórészt a szerző és felesége, valamint barátaik tapasztalataiból). Különösen az ad ennek nem múló aktualitást, hogy a város épített környezete, műszaki része igen lassan alakul és alakítható, ezért a ma élők nem várhatnak arra, hogy a város képe, arculata, felépítése életükben alapvetően megváltozik. Sorsuk irányítását a saját kezükbe kell venni, hogy valóra váljanak Arisztotelész szavai: „A város nem a puszta együttélés kedvéért alapíttatott, hanem az emberhez méltó élet céljából.”


Házasság Hete 2013 - Szeged

Készült a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Pasztorális Helynökség Családközpontjának felkérésére.


Tegyen fel kérdést az előadónak!  

 

Az előadás megtekintése:

Szélessávú I. változat (méret: 256x144 sávszélesség: 89 kb/s)

Szélessávú II. változat (méret: 424x240 sávszélesség: 329 kb/s)

Szélessávú III. változat (méret: 640x360 sávszélesség: 757 kb/s)

LAN változat (méret: 852x480 sávszélesség: 1385 kb/s)

Megjegyzések:

Az Internet elérés sávszélessége, és számítógépe teljesítménye szerint válasszon a fenti lehetőségek közül!

Az előadás megtekintéséhez Microsoft Windows operációs rendszer alatt a Windows Media Player 9-es vagy 10-es változatát ajánljuk. A korábbi Windows Media Player elvileg automatikusan telepíti a szükséges Windows Media 9-es kodeket, ha mégsem történne meg, abban az esetben a Windows Media 9-es kodekcsomag külön telepítése szükséges.

Linux alatt az Mplayer program használatát javasoljuk.

Természetesen más Windows Media 9-es formátummal kompatibilis lejátszóprogram is használható.

Kérjük, amennyiben technikai problémája van, írjon a help@cc.u-szeged.hu címre.


Bezár