mentalmelinda


Az online testnevelés kurzus mentális megközelítése - motiváció

 


A pandémia jelentősen megváltoztatta életünket. A felsőoktatási intézményeknek át kellett állniuk a távoktatásra és ezzel egyidejűleg az egyetemi testnevelés kurzusok is teljesen más perspektívába helyeződtek.

Az edzések számos értékes jellemzője online formában nem valósulhat meg (legalábbis a hagyományos módon nem). Hiányoljuk az igazi csapatmunkát, a személyes találkozást, a lehetőséget, hogy hiteles szakember jelenlétében vezetett, ellenőrzött és korrigált aktivitás történjen, vagy például a megfelelő eszközöket. Folytathatnánk a „miért nem lehet?” listát, az viszont sokkal célravezetőbb, ha keresünk egy ettől eltérő megközelítési módot. Kilépve abból, hogy a problémára koncentrálunk, fókuszáljunk magára a helyzetre, és ott célozzuk meg a lehetőségeket. Einstein szerint: “Egy problémát nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, amivel azt létrehoztuk.” Tehát szemléletváltásra van szükség. Ahelyett, hogy arra összpontosítunk, mi az előállt helyzet hátránya, és milyen problémákat hordoz, keressük meg, milyen előnyökkel járhat az adott szituáció. Fontos az is, hogy megtaláljuk a fejleszthető területeket ebben az időszakban.

Az egyik ilyen a TUDATOSSÁGUNK szintjének növelése lehet. Manapság nem élhetünk a már megszokott és kialakult rutinjaink mentén, így akarva-akaratlanul rákényszerülünk arra, hogy egyre inkább tudatosabbá váljunk saját életünkre.

A következő, 4 pontba szedett megközelítés csak egy a sok közül. Alkalmazása erősíti a tudatosságot életünk bármely területén, így a választott testmozgás rendszeres gyakorlása közben is.

  1. Fontos felismerni életvitelünkkel kapcsolatban a saját felelősségünket.

Tudatosítani kell magunkban, hogy a külső körülmények ellenére rajtunk múlik, hogyan reagálunk egy adott szituációra, és milyen döntéseket hozunk ezzel kapcsolatban.

  1. Meg kell vizsgálnunk, melyek azok a tényezők, amelyek nem szolgálják fizikális és mentális jóllétünket, és mi az, amit meg tudnánk tenni saját érdekünkben?

Szembe kell nézni a fennálló helyzettel, még akkor is, ha ez nem komfortos.

  1. Tervezzük meg, hogy min változtatunk és hogyan szeretnénk ezt megtenni?

Miután megtaláltuk, mire van szükségünk, a következő, hogy cselekvési lépéseket határozzunk meg.

  1. Kezdjük el megvalósítani terveinket. Ahogy az örök klasszikus is üzeni: „Csak csináld!”.

Amennyiben saját edzésünk során alkalmazzuk a javasoltakat, egyre tudatosabbá válunk ezen az életterületen, emellett az önismeretünk is fejlődik.

Aktuális a különböző társadalmi színtereken az újratervezéssel, újragondolással, újraindítással foglalkozni. Ha mindig mindent ugyanúgy csinálunk, akkor a végeredmény is mindig ugyanaz lesz. Ezért amennyiben változást szeretnénk elérni, szemléletváltásra lesz szükség. Az igazi nagy fejlődések akkor történnek, amikor kilépünk a komfortzónánkból és változtatunk szokásainkon. Mikor lenne erre alkalmasabb időszak, mint a MOST, amikor az egyébként megszokott formák nem működnek, átalakulnak és újak jönnek létre. Mint pl. az online testnevelés kurzus. Ebben a helyzetben, amikor nincs meg az a motiváló, támogató környezet, amit a kurzus jelenléti órái jelentenek, a tudatosságunk növelésével tudunk fejlődést elérni. Ehhez persze plusz energiára, kitartásra, motivációra van szükség, de megéri. Erről a témáról egy következő alkalommal bővebben.

Addig is, mi is hozzájárulunk az Önök motivációjához a „Kerülj Képbe!” kezdeményezéssel. A mozgalomhoz csatlakozva részesei lehetnek egy olyan közösségnek, akik felismerik a mozgás fontosságát és változatos módon keresik a lehetőséget a fizikális és mentális egészségük ápolásának.


Porobic Gregus Melinda

Oktató, Sport&Life&Business&Önismereti Coach, Tréner


2021. február 21.