Előadás összefoglaló
SZTE Szabadegyetem – Szeged, X. szemeszter, 2013. február 20.
Csapó Benő
Az oktatás a társadalmi-gazdasági fejlődés meghatározó tényezője, és általában kevesen vitatják azt is, hogy jobb olyan országban élni, amelyet tanult emberek, művelt polgárok laknak. Ennek ellenére nagy különbségek vannak az egyes országok között abban a tekintetben, hogy milyen erőforrásokat mozgósítanak az oktatás fejlesztésére.
Az utóbbi évszázadot az oktatás és a tanulás gyorsuló expanziója jellemezi. Egyre több ember egyre hosszabb ideig jár iskolába, és egyre több időt töltünk tanulással a formális iskolai oktatáson túl is. A középfokú oktatás mennyiségi kiteljesedésével a fejlődés súlypontja átkerült a hatékonyság és a minőség javítására, az iskolán kívüli tanulásra, valamint a felsőoktatásra.
Magyarország számos nemzetközi felmérésben vesz részt, és az ezek adatai jól mutatják, hol tartunk a tudásalapú társadalom megteremtésében, továbbá jó becsléseket lehet végezni arra vonatkozóan, hogy milyen a tanulás gazdasági és társadalmi haszna. Az előadásban bemutatom, a magyar oktatási rendszer fejlődését jellemző fontosabb mutatókat, és tanulóink tudásának alakulását nemzetközi kontextusban. Áttekintem, hogyan befolyásolja a tanulás az élet minőségét, a munka biztonságát, a kereseti viszonyokat, bemutatom, milyen megtérülésre számíthatnak az adófizetők, ha a közös kasszába befizetett forintjaikat az oktatás finanszírozására fordítják. Az adatok szerint különösen magas a felsőfokú végzettség gazdasági és szélesebb körű társadalmi haszna. Például Magyarországon a diplomás emberek fizetése átlagosan kétszerese a diploma nélküliekének, és a felsőfokú végzettségbe fektetett összegek a közösség számára is több, mint tízszeresen megtérülnek. Egy diplomás férfi áltagosan tizenhárom évvel hosszabb életre számíthat, mint az, aki a középfoknál alacsonyabb végzettséget szerez, és egy egyetemet végzett anya gyermekének fejlettsége serdülőkorban nagyjából négy évvel előzi meg a csak szakmunkás képzettséggel rendelkező anyák gyermekének fejlettségét.
A tanulásnak vannak nehezebben számszerűsíthető hatásai, de kutatatási eredményekkel dokumentálható, hogy az oktatásnak kiemelkedő szerepe van a nyelv és a kultúra megőrzésében, a társadalmi kohézió megteremtésében, a demokratikus gondolkodás fejlesztésében és a nemzeti identitás erősítésében.
Tegyen fel kérdést az előadónak!
Az előadás megtekintése:
Szélessávú I. változat (méret: 256x144 sávszélesség: 89 kb/s)
Szélessávú II. változat (méret: 424x240 sávszélesség: 329 kb/s)
Szélessávú III. változat (méret: 640x360 sávszélesség: 757 kb/s)
LAN változat (méret: 852x480 sávszélesség: 1385 kb/s)
Megjegyzések:
Az Internet elérés sávszélessége, és számítógépe teljesítménye szerint válasszon a fenti lehetőségek közül!
Az előadás megtekintéséhez Microsoft Windows operációs rendszer alatt a Windows Media Player 9-es vagy 10-es változatát ajánljuk. A korábbi Windows Media Player elvileg automatikusan telepíti a szükséges Windows Media 9-es kodeket, ha mégsem történne meg, abban az esetben a Windows Media 9-es kodekcsomag külön telepítése szükséges.
Linux alatt az Mplayer program használatát javasoljuk.
Természetesen más Windows Media 9-es formátummal kompatibilis lejátszóprogram is használható.
Kérjük, amennyiben technikai problémája van, írjon a help@cc.u-szeged.hu címre.